eszelA Maci-portrék margójára
Mottó: az objektív sosem szubjektív, de? Mindenekelőtt gyorsan tesztelem, hogy műxik-e az “Elkényeztettett” által megénekelt “antipoénszűrő”, mer? a margóról az alábbi történet jutott az eszembe:
Gyerek hazakúszik a suliból és közli az apjával, hogy kirúgták az intézményből.
? Mit csináltál, édes hülyefejű gyermekem, amiért kivágtak?
? Fater!Tényleg nem értem, csak azt tettem az osztályteremben, amit a tanár mondott.
? Mégis, mit?
? Hogy húzzam meg a Margót!
Ha szőröznek (bocsi: szűrőznek), akkor nem jelenik meg ez a cikk a blogon. Másik (per)verzió, hogy ki-bekapcsolható kézi vezérlésű cerúza (nem: cezúra, még így sem jó: cenzúra) rendszeresítésére került sor, bár én nem így tapasztaltam eddig.
Miután a bevezetővel ? jó szokásomhoz híven ? sikerült mellékvágányra terelnem a témát, jobb lesz, ha visszatérek hozzá, mert a végén még tán ki is siklik a mondanivalóm szerelvénye.
Annak idején ? erőszakkal!!! ? beiskoláztak az azóta szép csendesen jobblétre szenderült MHSZ keretein belül működő ún. “Tábori Nyomdász” tanfolyamra. Kötelező volt járni, mert munkaidőben tartották, ráadásul azzal kecsegtettek, hogy majd jó beosztásunk lesz a seregben, mert mi speciálisan kiképzettek csak fotózni és sokszorosítani fogunk, így küzdünk majd az imperialista hordák ellen. (Na még sőn, hogy a végén ágyút gyártottam!) Összetegeződtünk a az ? akkor ? roppant modernnek számító stencilgépekkel, és kitanultuk a tojásalbuminos offseteljárásos nyomdászkodás összes csináját-bináját, valamint az indigókezelés roppant bonyolult nagy misztériumával is megismerkedhettünk.
Aztán jött a fotózás, kattintástól az előhívásig, valamint az egész folyamathoz kapcsolódó trükkök titkainak tárháza. Az első, amit a fejünkbe vertek, hogy az a lencse, vagy lencserendszer, ami a fényképezőgépben van, azt úgy hívják, hogy objektív. Sajnálatos tulajdonsága, hogy lélektelenül továbbítja az előtte lévő témát a negatívra, keresetlen egyszerűséggel mered rá a felvétel tárgyára vagy személyére. Nem foglalkozik azzal, hogy mi emberek hogyan látjuk a megörökítendő dolgot, van-e valami érzelmi kötődésünk a rögzíteni kívánt képpel kapcsolatban, “ő” korrekten teszi a dolgát, amire “vállalkozott”: a beállított blenderekeszen keresztül a neki megszabott idő alatt átengedi a valóság kiválasztott szeletét. A szerepe a digitális technika térhódításával sem változott alapvetően, viszont az új rendszerrel már nem csak a különböző beállításokkal, szűrőkkel, a megvilágítással és képszerkesztéssel és az utómunkálatokkal lehet variálni, mivel a rögzített kép megváltoztatásának számtalan lehetősége nyílt meg a korábbi módszerekkel szemben ? hála a legkülönbözőbb ámítástechnikai programoknak.
Aztán a módszerváltás(?) hajnalán ? immár önként! ? elvégeztem egy eseményrögzítő-operatőr tanfolyamot, ahol pedig alapként a következőt sulykolták a hallgatókba: a nézőt abszolút nem érdeklik a készítő esetleges problémái és a gyártás folyamatának nehézségei vagy bonyolultsága, az egyetlen értékmérő számára a végtermék, amit produktumként a szeme elé tárnak! Hidegen hagyja, hogy voltak-e gubancok, milyenek voltak a körülmények, nem törődik az alkotás kínnal, keservvel vegyes gyönyörűségeivel, neki egy számít: a látható végeredmény. Ennek megítélése aztán ? mind a film, mind a fotó műfajából adódóan ? szubjektív!
Miért írtam le mindezeket? A Macikról megjelent játékosportrék fogadtatása ? finoman fogalmazva ? erősen vegyesre sikeredett, nem volt túl pozitív. Ennek páran hangot adtak a blogon ? én is szerettem volna, de az üzim valszeg azóta is kering az éterben ?, később személyes beszélgetések alkalmával is előkerült a téma. Mindenki dicsérte és elismerte a szándék nemességét, miszerint a miskolci egylet ki ne maradjon a sorból ebben a szezonban sem, a megfogalmazott észrevételekre kapott válaszokból meg is értették, hogy a fotók készítésének körölményei korántsem voltak ideálisak, ámde?
Ámde ettől függetlenül ? vagy ezzel együtt sem ? nyerte el többek tetszését a sorozat. Tudjuk persze, hogy a fotós “hozott anyagból” dolgozott, némely játékosunk fizimiskája nem egy matyóhímzés, de sikeredett egy-két olyan portréfelvétel, hogy a vírusirtó programom alig akarta beengedni a monitorra. Tévedés ne essék: nem akarjuk megbántani ? a kiváló fotóival már sokszor bizonyított ? Mudra Lászlót! Biztosan ki akarta hozni a lehető legjobbat mindenkiből, valszeg tényleg a legjobban sikerült fotók került be az albumba (urissten! milyenek lehettek a rosszabbak?), a legjobb tudása szerint tette a dolgát ? aztán van, akiről sikerült jó képet csinálni, van, akiről nem.
Stílszerűen innentől kerül képbe a szubjektum. Mi láttuk, látjuk a játékosainkat nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Szerelésben, civilben, melegítőben, öltönyben, farmerban-trikóban, fürdőgatyában, albán egyenruhában (egyen ruha, a többin semmi). Nézzük őket a meccseken, edzésen, a 7köznapokban, akadnak közös eksönök, különböző esetek (pölö a Tóth Marival?). Nyilvánvalóan kialakult egy érzelmi kötődésünk hozzájuk, ezért más szemmel, “szubjektíven” és nem “objektíven” keresztül látjuk őket. A szem-agy-érzés (szív-lélek?) triumvirátus pedig sosem lesz teljesen objektív! Mindig úgy szeretné látni és láttatni a kedvenceit, ahogy saját magában és saját magának leképezte.
Végezetül bátorkodom egy-két “elsőránézéses” észrevételemet leírni:
Popovics Patrik: hinnétek a kép alapján, hogy olyan kötekedős vagyok, mint a pályán?
Budai Roli: a nézésem visszatükrözi a jelenlegi helyzetem?
Nagy Krisztián, Ritó Laca, Miskolczi Márk: romlatlan pubertásarcok.
Szilágyi Levi: nyílt, egyenes, tiszta tekintet ? akárcsak a pályán mutatott viselkedése.
Budai “Krinó”: mosolyog, mint pék kutyája a meleg kiflire, mint aki azt sugallja, hogy “jó-jó, kapok néha védhetőnek számító gólokat, de ti a bravúrjaim miatt szerettek”.
Láda Balu: vajh? mi van otthon a gyerekkel? (Milyen pelenkát is kell vennem?)
Martin Salu: köszi a szavazást, jól esett, hogy ennyien voksoltatok rám (Meg is érdemli!)
Wéber Zsolt: megbízhatóan teszem a dolgom továbbra is.
V. Dubó: kriminológiai szakkönyvek illusztrációjaként felhasználható amolyan Lombroso arc
Gyeni: ez a klasszikus “nézzünk bizalommal a jövőbe”, avagy “azt a kis időt még fél mamuton is kibírom” c. kép
Hegyi Ádám: “Most már vidám vagyok, mert az átigazolási hercehurca után megtaláltam a helyem!”
Fodor Szabi: “Nagy titkok tudója vagyok. ”
Gőz Balu: tipikus “ámerikansztájl” önbizalmat sugárzó kép (az ügynökök is használhatják!)
C. Atkinson: a kezdődő szemtengelyferdülés jeleit mutatja, jelenlegi stádiumában még csak nézeteltérítés. Talán ezért nem tudja néha lekezelni a korongot!? (Persze nem isaurás, mert ő olyan kancsi volt, hogy a hátán folyt a könnye, ha sírt.) Mindegy, verekedéshez jó lesz ez a nézés is?
T. Czub: a kedvenc képem! Van benne valami “vladtepeses-drakulás-vámpíros-denevéres”. Az az érzésem, hogy legjobb lenne a meccseket sötétben játszani, mert az ő ultrahangos tájékozódási képességeit ott kiválóan hasznosíthatnánk!
Orosz Karácsony (bocsi: Szilveszter): mint egy kiképzett tengerészgyalogos, akit nem rettent meg már a mocsárháború vagy a dzsungelharc sem.
Rafi: nekem Rumcájsz fia ? Csibészke ? jut róla eszembe, aki azt sugallja a tekintetével: figyejjé?mer?át foglak b@. . . verni!
Dusan Sijka: mintha egy varjú lett volna a vaku helyett, olyan sötéten néz!
Nagy Geri: “leszekénmégválogatott” és szívjátékos vagyok.
Szirányi Bence: french charme?
Igor Bobcek: Nem szívesen találkoznék vele egy sötét utcában, ha haragosok volnánk ? még le találnám ütni?
Egri Geri: ezt a légiós kérdést meg kéne oldanom(nunk)!
Egri Pista: az egylet működött ? az egylet működik ? az egylet működni fog (volt pénz, van pénz, lesz pénz?)
Fister Józsi: igazi kigyűrt (bocsi: kigyúrt) férfijellemet tükröz az arca.
Csapatkép: remélem, hogy a sötét ablakok és a fekete kivetítő nem a jövőt szimbolizálják!
Nagy Józsi: már a felszerelésmanager szó is nagyon tetszik! Köbö, mint a takeszt higiéniai/tisztasági asszisztensnek titulálni? de csak gonoszkodom! (Azt már le sem merem írni, hogy ha nem lenne a melegítőn a Maci logó és a sárga csík, akkor úgy nézne ki, mint egy pedofil pap. Még jó, hogy gyorsabban futok nála?)
Tim Kehler: van valami a tekintetében a megrablott sámánok eltökéltségéből. Nem tévesztendő össze az eltököltséggel! (Mit mondanak a félős sámánnak: nefossámán!!!) Kicsit olyan, mint akit most fosztottak meg jogos apai örökségétől ? vagy csak a csapat eredményességéért érzett szent őrület sugárzik róla. . !?
