eszelA Maci-portrék margójára

   

Mottó: az objektív sosem szubjektív, de… Mindenekelőtt gyorsan tesztelem, hogy műxik-e az “Elkényeztettett” által megénekelt “antipoénszűrő”, mer’ a margóról az alábbi történet jutott az eszembe:

Gyerek hazakúszik a suliból és közli az apjával, hogy kirúgták az intézményből.
– Mit csináltál, édes hülyefejű gyermekem, amiért kivágtak?
– Fater!Tényleg nem értem, csak azt tettem az osztályteremben, amit a tanár mondott.
– Mégis, mit?
–  Hogy húzzam meg a Margót!

Ha szőröznek (bocsi: szűrőznek), akkor nem jelenik meg ez a cikk a blogon. Másik (per)verzió, hogy ki-bekapcsolható kézi vezérlésű cerúza (nem: cezúra, még így sem jó: cenzúra) rendszeresítésére került sor, bár én nem így tapasztaltam eddig.

Miután a bevezetővel – jó szokásomhoz híven – sikerült mellékvágányra terelnem a témát, jobb lesz, ha visszatérek hozzá, mert a végén még tán ki is siklik a mondanivalóm szerelvénye.

Annak idején – erőszakkal!!! – beiskoláztak az azóta szép csendesen jobblétre szenderült MHSZ keretein belül működő ún. “Tábori Nyomdász” tanfolyamra. Kötelező volt járni, mert munkaidőben tartották, ráadásul azzal kecsegtettek, hogy majd jó beosztásunk lesz a seregben, mert mi speciálisan kiképzettek csak fotózni és sokszorosítani fogunk, így küzdünk majd az imperialista hordák ellen. (Na még sőn, hogy a végén ágyút gyártottam!) Összetegeződtünk a az – akkor – roppant modernnek számító stencilgépekkel, és kitanultuk a tojásalbuminos offseteljárásos nyomdászkodás összes csináját-bináját, valamint az indigókezelés roppant bonyolult nagy misztériumával is megismerkedhettünk.

Aztán jött a fotózás, kattintástól az előhívásig, valamint az egész folyamathoz kapcsolódó trükkök titkainak tárháza. Az első, amit a fejünkbe vertek, hogy az a lencse, vagy lencserendszer, ami a fényképezőgépben van, azt úgy hívják, hogy objektív. Sajnálatos tulajdonsága, hogy lélektelenül továbbítja az előtte lévő témát a negatívra, keresetlen egyszerűséggel mered rá a felvétel tárgyára vagy személyére. Nem foglalkozik azzal, hogy mi emberek hogyan látjuk a megörökítendő dolgot, van-e valami érzelmi kötődésünk a rögzíteni kívánt képpel kapcsolatban, “ő” korrekten teszi a dolgát, amire “vállalkozott”: a beállított blenderekeszen keresztül a neki megszabott idő alatt átengedi a valóság kiválasztott szeletét. A szerepe a digitális technika térhódításával sem változott alapvetően, viszont az új rendszerrel már nem csak a különböző beállításokkal, szűrőkkel, a megvilágítással és képszerkesztéssel és az utómunkálatokkal lehet variálni, mivel a rögzített kép megváltoztatásának számtalan lehetősége nyílt meg a korábbi módszerekkel szemben – hála a legkülönbözőbb ámítástechnikai programoknak.

Aztán a módszerváltás(?) hajnalán – immár önként! – elvégeztem egy eseményrögzítő-operatőr tanfolyamot, ahol pedig alapként a következőt sulykolták a hallgatókba: a nézőt abszolút nem érdeklik a készítő esetleges problémái és a gyártás folyamatának nehézségei vagy bonyolultsága, az egyetlen értékmérő számára a végtermék, amit produktumként a szeme elé tárnak! Hidegen hagyja, hogy voltak-e gubancok, milyenek voltak a körülmények, nem törődik az alkotás kínnal, keservvel vegyes gyönyörűségeivel, neki egy számít: a látható végeredmény. Ennek megítélése aztán – mind a film, mind a fotó műfajából adódóan – szubjektív!

Miért írtam le mindezeket? A Macikról megjelent játékosportrék fogadtatása – finoman fogalmazva – erősen vegyesre sikeredett, nem volt túl pozitív. Ennek páran hangot adtak a blogon – én is szerettem volna, de az üzim valszeg azóta is kering az éterben –, később személyes beszélgetések alkalmával is előkerült a téma. Mindenki dicsérte és elismerte a szándék nemességét, miszerint a miskolci egylet ki ne maradjon a sorból ebben a szezonban sem, a megfogalmazott észrevételekre kapott válaszokból meg is értették, hogy a fotók készítésének körölményei korántsem voltak ideálisak, ámde…

Ámde ettől függetlenül – vagy ezzel együtt sem – nyerte el többek tetszését a sorozat. Tudjuk persze, hogy a fotós “hozott anyagból” dolgozott, némely játékosunk fizimiskája nem egy matyóhímzés, de sikeredett egy-két olyan portréfelvétel, hogy a vírusirtó programom alig akarta beengedni a monitorra. Tévedés ne essék: nem akarjuk megbántani – a kiváló fotóival már sokszor bizonyított – Mudra Lászlót! Biztosan ki akarta hozni a lehető legjobbat mindenkiből, valszeg tényleg a legjobban sikerült fotók került be az albumba (urissten! milyenek lehettek a rosszabbak?), a legjobb tudása szerint tette a dolgát – aztán van, akiről sikerült jó képet csinálni, van, akiről nem.

Stílszerűen innentől kerül képbe a szubjektum. Mi láttuk, látjuk a játékosainkat nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Szerelésben, civilben, melegítőben, öltönyben, farmerban-trikóban, fürdőgatyában, albán egyenruhában (egyen ruha, a többin semmi). Nézzük őket a meccseken, edzésen, a 7köznapokban, akadnak közös eksönök, különböző esetek (pölö a Tóth Marival…). Nyilvánvalóan kialakult egy érzelmi kötődésünk hozzájuk, ezért más szemmel, “szubjektíven” és nem “objektíven” keresztül látjuk őket. A szem-agy-érzés (szív-lélek?) triumvirátus pedig sosem lesz teljesen objektív! Mindig úgy szeretné látni és láttatni a kedvenceit, ahogy saját magában és saját magának leképezte.

Végezetül bátorkodom egy-két “elsőránézéses” észrevételemet leírni:

Popovics Patrik: hinnétek a kép alapján, hogy olyan kötekedős vagyok, mint a pályán?
Budai Roli: a nézésem visszatükrözi a jelenlegi helyzetem…
Nagy Krisztián, Ritó Laca, Miskolczi Márk: romlatlan pubertásarcok.
Szilágyi Levi: nyílt, egyenes, tiszta tekintet – akárcsak a pályán mutatott viselkedése.
Budai “Krinó”: mosolyog, mint pék kutyája a meleg kiflire, mint aki azt sugallja, hogy “jó-jó, kapok néha védhetőnek számító gólokat, de ti a bravúrjaim miatt szerettek”.
Láda Balu: vajh’ mi van otthon a gyerekkel? (Milyen pelenkát is kell vennem?)
Martin Salu: köszi a szavazást, jól esett, hogy ennyien voksoltatok rám (Meg is érdemli!)
Wéber Zsolt: megbízhatóan teszem a dolgom továbbra is.
V. Dubó: kriminológiai szakkönyvek illusztrációjaként felhasználható amolyan Lombroso arc
Gyeni: ez a klasszikus “nézzünk bizalommal a jövőbe”, avagy “azt a kis időt még fél mamuton is kibírom” c. kép
Hegyi Ádám: “Most már vidám vagyok, mert az átigazolási hercehurca után megtaláltam a helyem!”
Fodor Szabi: “Nagy titkok tudója vagyok. ”
Gőz Balu: tipikus “ámerikansztájl” önbizalmat sugárzó kép (az ügynökök is használhatják!)
C. Atkinson: a kezdődő szemtengelyferdülés jeleit mutatja, jelenlegi stádiumában még csak nézeteltérítés. Talán ezért nem tudja néha lekezelni a korongot!? (Persze nem isaurás, mert ő olyan kancsi volt, hogy a hátán folyt a könnye, ha sírt.) Mindegy, verekedéshez jó lesz ez a nézés is…
T. Czub: a kedvenc képem! Van benne valami “vladtepeses-drakulás-vámpíros-denevéres”. Az az érzésem, hogy legjobb lenne a meccseket sötétben játszani, mert az ő ultrahangos tájékozódási képességeit ott kiválóan hasznosíthatnánk!
Orosz Karácsony (bocsi: Szilveszter): mint egy kiképzett tengerészgyalogos, akit nem rettent meg már a mocsárháború vagy a dzsungelharc sem.
Rafi: nekem Rumcájsz fia – Csibészke – jut róla eszembe, aki azt sugallja a tekintetével: figyejjé’mer’át foglak b@. . . verni!
Dusan Sijka: mintha egy varjú lett volna a vaku helyett, olyan sötéten néz!
Nagy Geri: “leszekénmégválogatott” és szívjátékos vagyok.
Szirányi Bence: french charme…
Igor Bobcek: Nem szívesen találkoznék vele egy sötét utcában, ha haragosok volnánk – még le találnám ütni…
Egri Geri: ezt a légiós kérdést meg kéne oldanom(nunk)!
Egri Pista: az egylet működött – az egylet működik – az egylet működni fog (volt pénz, van pénz, lesz pénz?)
Fister Józsi: igazi kigyűrt (bocsi: kigyúrt) férfijellemet tükröz az arca.
Csapatkép: remélem, hogy a sötét ablakok és a fekete kivetítő nem a jövőt szimbolizálják!
Nagy Józsi: már a felszerelésmanager szó is nagyon tetszik! Köbö, mint a takeszt higiéniai/tisztasági asszisztensnek titulálni… de csak gonoszkodom! (Azt már le sem merem írni, hogy ha nem lenne a melegítőn a Maci logó és a sárga csík, akkor úgy nézne ki, mint egy pedofil pap. Még jó, hogy gyorsabban futok nála…)
Tim Kehler: van valami a tekintetében a megrablott sámánok eltökéltségéből. Nem tévesztendő össze az eltököltséggel! (Mit mondanak a félős sámánnak: nefossámán!!!) Kicsit olyan, mint akit most fosztottak meg jogos apai örökségétől – vagy csak a csapat eredményességéért érzett szent őrület sugárzik róla. . !?

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk