Nem ez volt életem legnagyobb hibája

 

Szerdán 14 órakor sajtótájékoztatón mutatja be a Sapa Fehérvár AV19 az új vezetőedzőjét. Nagy meglepetésre ezek után aligha kell számítani, de várjuk ki a végét. Ocskay Gábor elismerte, hibázott, és felelős azért, hogy ezt a szezont is Kevin Primeau-val kezdte a csapat. Azt is elárulta, klubvezetőként mi volt az eddigi legrosszabb döntése.

Rendkívül érdekes helyzet alakult ki azt követően, hogy a Fehérvár vasárnap felbontotta Kevin Primeau vezetőedző szerződését. Ritkán tapasztalni olyat, hogy a szurkolók és a közvélemény szerint is nagyjából minden résztvevő ? az edző, a játékos és a szakosztályvezetés ? nagyjából azonos mértékben felelős a történtekért. A vélemények nagyon megoszlanak, és ez a határozatlanság és zavar a sajtóban megjelent írásokban is visszaköszön.

A Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos honlapja Nincsen szövetségi kapitányi kérdés címmel arról számolt be, hogy a kanadai edzőnek élő szerződése van a magyar szövetséggel, amely nem függ a Sapa Fehérvár AV19-től. Az a megfogalmazás, hogy nincs kapitánykérdés nyilvánvalóan nem fedi a valóságot, hiszen éppen hogy van. A fejünket a homokba kéne dugni ahhoz, hogy úgy gondoljuk, a kanadai edző menesztése után nem vetődik fel, mi lesz a válogatottnál. Mi több, ez az igazi kérdés most, hiszen néhány hét múlva olimpiai selejtezőt játszunk.

Minden korábbi hazai és valamennyi nemzetközi példa összessége alapján azt állapíthatjuk meg, hogy többségében ilyenkor mindent buknak az edzők, éppen ez a kockázat az ilyen jellegű, 2-in-1 szerződésekben, mindkét fél részéről. Ugyanez a helyzet állt elő a Dinamo Minszk finn edzőjével a múlt héten, akit néhány napon belül a fehérorosz válogatottól is elküldtek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Primeau-t is el kéne küldeni vagy biztosan el lesz küldve, de azt állítani nem lehet, hogy ebben a helyzetben ez nem kérdés. Tegyük hozzá, az írás végén valamelyest feloldódik ez az ellentmondást, és sejteti a cikk, azért elképzelhetők változások, még ha nem is olyan jellegűek, amit ki sem merne mondani.

Az icehockey.hu írása után a Népszabadság népmesére hajazó motívumokkal indított cikkében már azt olvasni, hogy a szituáció korántsem ennyire egyértelmű: “Ezzel együtt most helyzet van ? említi a cikkben Kovács Zoltán főtitkár. ? Amennyiben a meghatározó hokisok bizalma valóban megrendült az edzőben, akkor a szövetség szakmai vezetőire ? megfelelő tájékozódás után ? komoly döntés vár. Az elnökség a jövő hét csütörtökjén ülésezik, addigra tisztán kell látni, már csak azért is, mert november kilencedikétől olimpiai selejtező vár a csapatra.” Ebből az olvasható ki, hogy bár ugye nincs kapitányi kérdés, de legkésőbb jövő csütörtökön eldönti az elnökség, hogy maradhat-e vagy sem a válogatott mellett Kevin Primeau.

A kanadai edző természetesen csalódott, és megemlíti, hogy a klub történetének legnagyobb sikerét érte el irányítása alatt az előző idényben. Legyünk őszinték, ezzel senki sem vitatkozhat. Mint ahogy azzal sem, hogy bár a ljubljanai világbajnokság vége rosszul sikerült, de az első két meccsen megismételte azt a bravúrt a válogatott, ami Szapporóban az A csoportba jutáshoz elég volt. Mivel a szövetséggel tavaszig szól a megállapodása, nagyon várja a novemberi olimpiai selejtezőt, teszi hozzá Primeau.

A cikkben szereplő, Ocskay Gábor által említett kutyaheréltetős rész taglalásától eltekintünk, ehelyett inkább megkerestük magunk a szakosztály-igazgatót, akitől a vasárnap óta történtek értékelését és a kedd esti állapotok ismertetését vártuk. Meg is kaptuk, íme:

“Nem egyeztünk még meg Kevin Primeau-val a szerződésbontás feltételeiről ? mondta a sportvezető a Jégkorongblognak. ? Annyit mondhatok, mi felajánlottunk számára valamit, amit nem fogadott el. Néhány napig még eltart ez a történet, igyekszünk még ebben a hónapban pontot tenni a végére.

Énekes Lajos egyelőre a csapat mellett marad, amolyan technikai vezető lesz az EBEL-keretnél. A meccseken a kispadnál lesz, utazik a csapattal, ha a két edző igényt tart rá, a szakmai munkába is besegít.?

Kevin Primeau a Nemzeti Sportnak adott interjúban előbb elmondta, a vezetőség csak az alkalomra várt, hogy kirúghassa, majd hozzátette, soha nem érezte, hogy levegőben lógna a kirúgása. Tegyük hozzá, ez azért az elmúlt egy hónapban történtek fényében meglepő.

Ocskay Gábor a csapat hivatalos honlapján egyértelműsítette: “Már hetek óta érlelődött ez a döntés.” Majd hozzátette, nem elsősorban a megszerzett pontok számával van a probléma, hanem a játékkal. “Nem lehet olyan helyzetbe hozni a szurkolókat, a szponzorokat és a várost, hogy nem azt nyújtjuk, amit elvárnak tőlünk!”

Ocskay a Jégkorongblognak ennél többet is mondott, komoly önkritikát gyakorolt: “Nem titkolom, májusban is nagyon komolyan foglalkoztatta a menedzsmentet, hogy Primeau-val vagy nélküle kezdjük a szezont. Szóltak dolgok mellette és ellene is. Akkor a legerősebb érv, ami mellette szólt, az volt, hogy hátravan még egy év a szerződéséből.

Azt a hibát elkövettük a Kevin Primeau-val eltöltött első szép hónapok után, hogy tavaly nyáron két évet hosszabbítottunk vele. Az ideális 1+1 év lett volna. Ezért a döntésért a felelősséget vállalom, nem tanultam abból, hogy Ted Satorral kapcsolatban ugyanilyen hibát vétettem. Ez valahol olyan, mint a szerelem. Amikor minden szép és jó, sokan kötnek házasságot. Ami vagy beválik, vagy nem.

Aztán a szezon elejétől érezhető volt, hogy nem ezt a lovat akartuk, nem jár jó úton a csapat, és sajnos menet közben sem sikerült ezen változtatni.”

A szakosztály-igazgató végül azt is elárulta, hogy klubvezetőként az eddigi legrosszabb döntésének azt tartja, amikor két évvel ezelőtt nem hosszabbított szerződést Jarmo Tolvanennel. Őt nem kellett elküldeni, hiszen lejárt a szerződése, de lett volna mód Fehérváron tartani.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum