Továbbra is első győzelmére hajt az UTE

   

A vasárnap elvesztett örökrangadó után hétfőn egy még nehezebb feladat vár az UTE-re. A felvidékiek extraligás meccset játszottak Miskolcon. Az Érsekújvárnak pedig a szoros miskolci vereség után van égető szüksége a pontokra. A hétvégi fordulók eredményei után ugyanis kissé összerázódott a Dab.Doclert üldözők mezőnye, bár a Miskolc két meccsel többet játszott az Érsekújvárnál és a Csíkszeredánál is. Ha a Mol Liga újonca be akarja biztosítani második helyét, erre jobb alkalma nemigen kínálkozhat, mint az UTE elleni mérkőzés. Kérdés, hogy az előző napi hajrá, melynek során 4-2-ről egyenlítettek a Jegesmedvék ellen, mennyit vett ki a játékosokból. Egészen más gondjai vannak Ancsin Jánosnak, akinek elsősorban legendás gólérzékenységéből kellene valamennyit átadnia játékosainak.

Ancsin János, UTE: “Szeretnénk egy olyan meccset hétfőn, ahol minimum három gólt lövünk. A többivel, úgy gondolom, nem lesz gond. Remélem, a góllövés végre újra sikerülni fog, ha igen, akkor lesz esélyünk. Már nagyon nagy szükségünk van egy győzelemre.”

Frantisek Sucharda, Érsekújvár, elnök: “Minden meccset meg akarunk nyerni, nincs ez másként most sem. Vasárnap már határozottan jobban játszottunk, mint a DAB és a Fradi ellen, akkor kicsit elvesztettük a fonalat. A Miskolc ellen már voltak biztató jelek, ezt kell folytatni, csak a kapusok voltak kicsit gyengébbek a megszokottnál. Ezt leszámítva bátran mondhatom, hogy az a mérkőzés Extraliga-színvonalú volt, még ha persze nem is annak a teteje. Az UTE elleni meccsnek mi vagyunk az esélyesei, de ellenfelünk határozottan javul, folyamatosan zárkózik fel a mezőnyhöz, még ha ez egyelőre pontokban nem is látszik. Úgyhogy nem szabad lebecsülnünk őket.”

UTE–Érsekújvár 1-4

   

50 percig szoros volt a találkozó, de az utolsó tíz percben lőtt két góllal a ligaújonc bebiztosította győzelmét. Ondrej Stefanka az 5. percben szerzett vezetést a vendégcsapatnak, amit azonban Sommer révén három percen belül egalizáltak a lilák. Ezután sokáig nem változott az eredmény, pedig az UTE a második harmad elején majdnem másfél percet kettős előnyben töltött. A majdnem félórás gólcsendet az első gólnál asszisztos Varga törte meg, aki a 33. percben volt eredményes. A harmadik harmad elején újra kettős előnybe került az UTE, ám ebből sem sikerült gólt szerezni. Az 50. percben Sucharda, az 54. percben Caladi szerzett gólt, ezzel alakult ki a 4-1-es végeredmény.

Ancsin János, UTE: „Jól játszottunk, de szörnyű volt a helyzetkihasználásunk, még akkor sem ment be, mikor kapus sem volt az ellenfél kapujában. Az Érsekújvár pedig kihasználta a helyzeteit, így nyerni tudott. Az eredmény ma fordítva is lehetett volna, és senki nem szólt volna egy rossz szót sem. Hozzá tartozik, hogy nem tudtunk teljes csapattal kiállni, Virág Csabának a válla megsérült a Fradi ellen, Farkas Simon és Németh Péter pedig belázasodott. Ettől függetlenül azonban nyerhettünk volna.”

Robert Spisak, HC Nové Zámky: „Az előző nehéz meccs után ma végre megtaláltuk a ritmust, jól mozogtunk. Ami negatív, hogy sok volt a pontatlanság a csapatunkban, de a helyzeteinket sikerült kihasználni. Úgy gondolom amivel jobbak vagyunk, az a szisztémánk, illetve a tapasztalat.”

Erste Liga, Megyeri út, 73 néző. Játékvezetők: Mayer, Kovács, Nagy, Ozsváth.
Hajek: 88,9% (Pleszkán)
K
Beno: 96,0% (Zima)
Bereczki, Maklári, Kovács, Szirányi, Pál
1
Baron, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Vecaj, Dorner, Jankovics, Reiter, Szajbert
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Barcak
Zalavári, Sommer, Pichler, Dömötör, Schellin
3
Lehocky, Hrudík, Varga, Stefanka O., Púchovsky
4
Németh V., Kukla, Klobucnik, Tarnóczy, Spisák
Fekti Bálint, Ancsin János
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:03 NZÁ Stefanka O. Varga
1-1 06:56 UTE Sommer
1-2 32:13 NZÁ Varga Stefanka O. Púchovsky
1-3 49:24 NZÁ Sucharda Uhnák
1-4 53:40 NZÁ Caladi Ruzicka Baron
25 Kapura lövések száma 36
22 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum