Palkovics Krisztián emlékezetes estéje

   

A győztes EBEL-meccs másnapján a legendás szélső a keret fiataljainak tartott edzést. Izgult a mérkőzés előtt, és reméli, tudott segíteni a Sapa Fehérvár AV19-nek. Addig marad, amíg az új edző nem áll munkába.

“Természetesen volt egy kis izgalom bennem, nem mindennap történik ilyen velem ? mondta Palkovics Krisztián a Jégkorongblognak. ? Ez volt az első alkalom, hogy felnőtt csapat edzőjeként kellett helyt állnom, de ugyanakkor tetszett a feladat, és meg akartam oldani legjobb tudásom szerint. Amikor a meccs előtt az öltözőben elmondtuk a csapatnak, mi történik a következőkben, és megbeszéltük, mi legyen a követendő taktika és szisztéma a mérkőzésen, minden tanácsunkat jól fogadták a volt csapattársak.

Nagyon fegyelmezetten viselkedtek végig a meccsen is, betartották a taktikát. Amikor azt mondtam, sorcsere, akkor sort cseréltünk, nagy öröm volt látni, hogy végig nagyon figyeltek és hajtottak a srácok. A végén volt egy kis izgalom, de jól jöttünk ki a meccsből. Bálizs Bence fantasztikusan védett, ezt ki kell emelnem.

Semmilyen nagy változtatást nem eszközöltünk, a hátvédpárokat variáltuk meg egy kicsit, a fiatalok rutinos partnert kaptak erre a meccsre. Sille Tamással együtt azt kértük a csapattól, hogy játsszanak végig felszabadultan, és tegyenek meg mindent a győzelemért. Ez sikerült.

Hétfőn délelőtt is folytatom a munkát, megyek jégre, a csapat fiatalabbak tagjainak tartok edzést. Természetesen hamarosan új edző és új másodedző érkezik a Fehérvárhoz, addig Ocskay Gábor kérésének megfelelő Sille Tamással együtt beálltunk erre a feladatra, remélem, segítettünk annyit, amennyit lehetett. Mindenképpen emlékezetes este volt a vasárnapi, nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum