Máris javíthat a DAB

   

Nagy a tét, mert újabb vereségével a Brassó viszont leszakadhat az élmezőnytől. Vasárnap a Dunaújváros büntetőkkel kikapott az igencsak tartalékos HSC Csíkszeredától, így nem sikerült még jobban meglépnie üldözőitől, bár előnye így is jelentős. Stephan Lundh a mérkőzés végi értékelésében ki is emelte, hogy Brassóban egyértelműen ki akarják köszörülni a vasárnapi csorbát. Nem lesz azonban könnyű dolguk az Acélbikáknak, hiszen a remek szezonrajt után, a rengeteg sérülésnek is köszönhetően, nagyobbfajta gödörbe kormányozta magát a Brassó, és most már mindenképpen javítani akar. Ha a hétfői rangadón sem nyernek a listavezető ellen, akkor azt kockáztatják, hogy kissé leszakadnak a Dunaújvárost üldöző Érsekújvár, Miskolc, Csíkszereda hármastól. Márpedig a Brassó nem mutat jó formát, hiszen az utóbbi időben csak az Újpest ellen tudott nyerni büntetőkkel, mindenki mástól kikapott. A hazaiaknál továbbra sem játszik Bonar, Antal, Bálint és Fülöp. Bonar talán a jövő hétre már felépül.

Greg Lindqvist, Brassó: “Nehéz dolgunk lesz, hiszen továbbra is rengeteg a sérültünk. Pénteken azonban először nem szereztünk pontot hazai pályán, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez hétfőn is így legyen. A listavezető ellen is győzni akarunk tehát.”

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Hat pontért jöttünk Erdélybe, ebből kettőt vasárnap elvesztettünk, de a maradék hármat a Brassó ellen mindenképpen meg kell szereznünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de ha hatvan percen keresztül játsszuk azt, amit tudunk, nem lehet gond.”

Brassó–Dab.Docler 1-4

   

A Mol Liga hétfői fordulójának másik mérkőzésén is 4-1-es vendéggyőzelem született. Galanisz vezeti a kanadai táblázatot. Az első harmadban 15 perc alatt megnyugtató, kétgólos előnyt szerzett a listavezető, előbb Szappanos volt emberhátrányban eredményes, majd Azari szerzett korongot a támadó harmadban, amiből gólt lőtt. Ez talán a kelleténél is jobban megnyugtatta a vendégeket, így feljött a Brassó. Kiss Dániel szabálytalansága után Zsók a 28. percben büntetőt lőhetett, amit nem hibázott el. Ekkor felpörögtek a vendégek, aminek eredményeként öt perccel később emberelőnybe kerültek, amit az első sor mindössze 2 másodperc alatt kihasznált, ezúttal Pavuk volt a gólszerző. Így újra kétgólos volt a dunaújvárosi előny. A harmadik harmadban aztán jött az újabb vendégelőny és az első sor újabb találata, a kanadai táblázatot vezető Galanisz eddigi két passza mellé, egy gólt is ragasztott. Ezzel alakult ki az 1-4-es végeredmény. Győzelmével a listavezető megszilárdította vezető helyét a tabellán, míg a Brassó kissé leszakadt a Dunaújvárost üldöző hármastól.

Greg Lindqvist, ASC Corona Fenestela Brasov: ” Jól kezdtünk, voltak lehetőségeink a gólszerzésre, de aztán két könnyű gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, és innen nehéz volt visszajönnünk. Az első két harmadban jók voltunk, jobbak a Dab-nál, de ha kihagyjuk az üres kapus lehetőségeinket is, akkor nem nyerhetünk hokimeccset. Egyelőre gondjaink vannak a kapu előtt. Lassan felgyógyulnak a sérültjeink, azon dolgozunk, hogy újra összegyúrjuk a csapatot. Ha túl leszünk néhány edzésen a teljes csapattal, akkor remélhetőleg elmúlnak ezek a gondok és ismét képesek leszünk a Mol Liga bármely csapata ellen nyerni.”

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Gyenge csíkszeredai mérkőzés után érkeztünk ide, és három nagyon fontos pontot szereztünk. Szükségünk volt erre a győzelemre, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat. Nem mondhatom, hogy jól játszottunk ma, de a meccs fontos szakaszaiban fontos gólokat szereztünk. A Brassónak számos gólszerzési lehetősége volt, de mi szerencsére szinte minden apró kínálkozó helyzetünkből be tudtunk találni, ezzel nyertük meg a mai meccset.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2012. okt. 15., hétfő. Játékvezetők: Gergely, Csomortani, Butucel, Mathe.
Polc: 88,9% (Cergő)
K
Sevela: 97,4% (Kiss T.)
Wehrs, Rawlyk, Virág Cs., Zsók, Péter R.
1
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
Nagy Cs., Hietamaki, Fodor, Borsos, Basilidesz
2
Hüffner, Chvatal, Azari, Vaszjunyin, Peterdi
Laczkó, János, Imecs, Péter Zs., Lőrincz
3
Nagy R., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á.
Mastaleriu, Molnár, Veress
4
Mestyán, Szabados, Papp V., Virág T.
Lindqvist Greg
E
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:08 DAB SH Szappanos Galanisz
0-2 15:15 DAB Azari
1-2 27:42 BRA PS Zsók
1-3 32:16 DAB PP Pavuk Galanisz Szappanos
1-4 46:14 DAB PP Galanisz Pavuk Lindgren
38 Kapura lövések száma 36
16 Kiállításpercek 16
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum