Doviđenja gospođica!

   

Medgyes László felszerelésmenedzser ezúttal elsősorban arról számolt be, hogy a horvátok könnyed legyőzésén kívül mire jutott ideje szombaton a női válogatottnak. A dánok újabb győzelmével immár matematikailag is eldőlt, hogy második helyen végzünk ebben a selejtezőcsoportban, tehát nem jutunk tovább.

“Szombaton is a szokásos időrend szerint kezdődött a program, hiszen csak az utolsó játéknapon fogunk esti mérkőzést játszani a házigazdákkal. Azt már korábban eldöntötte az edzői stáb, hogy a délelőtti 30 perces átmozgató edzést lemondja, s helyette egy könnyű sétával egybekötött városnézést iktat a napirendbe. Így aztán reggeli után metróra szálltunk, s meg sem álltunk a főtérig, ahonnan egy könnyed sétával eljutottunk a kikötőbe. Itt megnéztük Cristóbal Colón (Kolumbusz Kristóf) emlékművét, aki 1492. május 12-én Santa Maria parancsnokaként a Nina és Pinta kíséretében indult emlékezetes útjára.

Erről az eseményről majd fél évszázadot követően a szép emlékű Neoton Família is megemlékezett. A kikötőből visszafelé vezető úton az érdeklődők megtekinthették a város piacát, amely méltán híres elképzelhetetlen gyümölcs, tengeri herkentyű és húsáru kínálatáról.

A felsorolhatatlan mennyiségű különféle gyümölcsöt nem csak „egyszerűen” árulják, hanem néha már-már művészien elrendezett kollekciókban állítják a leendő vásárlók elé. Természetesen sok helyen vásárolhatunk különféle gyümölcs-mixeket, és italokat. A piac központi részét a tenger gyümölcsei foglalják el, majd ezt követően találkozhatunk a szárazföld gyümölcsivel, s végül, de nem utolsó sorban a húsárukkal. A tömeg szombat lévén feltűnően nagy volt, de sehol sem lehetett látni tolongó, lökdösődő embereket. Úgy néz ki, így is lehet vásárolni.

Miután visszaérkeztünk a szállásra, ebéd és egy rövid kis pihenő következett. A pihenő után már indult is a csapat a mai mérkőzésre, ahol ellenfelünk az a Horvátország volt, akikkel az utóbbi időben már többször megmérkőztünk, s szerencsére Ausztrália óta mindig sikerrel vettük ezt az akadályt. Itt azt is meg kell jegyeznem, hogy ellenük soha nem sikerült könnyed mérkőzést játszani, de erről azt hiszem majd az edzői értékelés nyújt részletesebb elemzést. Az öltözőnk ajtaját Ungár Rebeka által készített hímzés emlékezteti a csapattagokat az U18-as vb után született költemény egy sorára: “Álmunk, célunk, életünk.”

A mérkőzést követően visszatértünk a szállodába, majd vacsorát követően az érdeklődők egy fakultatív programon vehettek részt, melynek keretében megnéztük – igaz, hogy a kései időpontra tekintettel csak kívülről – a Sagrada Famíliát, majd egy közös fagyizás után ismét metróra szállva visszamentünk a szállásunkra.

Vasárnap esti mérkőzést játszunk, így több idő marad a fakultatív programokra, de ezekről sajnos most még nem írhatok, mert egy része meglepetés lesz a játékosoknak.

Végezetül csak annyit, hogy a dán csapat ma magabiztosan 6-0 arányban győzedelmeskedett a házigazdák felett. Ez az eredmény azért azt is jelzi, hogy nem szabad a spanyol csapatot könnyű prédának tekinteni még akkor sem, ha két osztállyal alacsonyabban mérkőznek a világbajnoki sorozatban.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk