GSAncsin megmondta

   

Manapság divat szembesíteni ? elsősorban politikusokat ? korábbi kijelentéseikkel. Mi az UTE edzőjével tettük ezt meg.

Az ilyen elemzések lényege, hogy az illető általában rosszul jön ki ezekből az összevetésekből. Most, hogy a bajnokság egynegyedénél tartunk, elővettem vezetőedzőnk, Ancsin János meccsek utáni nyilatkozatait. Nem az értékelésekre voltam elsősorban kíváncsi, hanem azt néztem meg, hogy milyen tanulságokat vont le a látottakból a jövőre nézve. Mit mondjak, gyakran félelmetesen bejöttek meglátásai.

Akkor nézzük a részleteket, alkalmanként beidézve az ellenfél edzőjét is.

2012.08.30 Edzőmeccs: HK Levice?Újpest 6:5 (büntetőlövésekkel)

?A küzdőszellem, a csapategység olyan, amiért évek olyan dolgozunk.? Az első nyilatkozat, és nagyon sokkal biztatott. Eddig nem csalódtam, tényleg ezeket az erényeket látni a csapaton.

2012.09.04 Edzőmeccs: HK Levice?UTE 6:7 (büntetőlövésekkel)

?A két meccs alapján elmondható, hogy további időre, egy hónapra lesz szükség, míg a csapat igazán összeáll.? Tehát október elejétől lesz jó a csapat. Ancsin a jövőbe látott, szeptember 29-től jöttek a jó meccsek, a pontszerzések. ?A védekezésen azonban van még mit javítani.? Sajnos, ez szintén nagyon bejött. Bár általánosságban is igaz, a gyengébbek sok gólt kapnak, tehát jobban kell védekezni.

Innen már Mol Liga:

2012.09.07 ASC Corona Brasov?UTE 4:2  (0:1, 2:0, 2:1)

?Sokat dolgoztak a fiatalok a felkészülés alatt és erős a csapategység: ebben van az erőnk.? A csapategység tényleg a legfőbb erényünk. A sok munka lassan meghozza az eredményét. ?Csíkszereda ellen ugyanígy szeretnénk játszani.” Ez nagyjából sikerült is:

2012.09.09 HSC Csíkszereda?Újpesti TE  5:0 (1:0, 2:0, 2:0)

?…fiatal csapatunkban mindenkinek száz százalékot kell teljesítenie, ha eredményesek akarunk lenni.? Ez is örök igazság, de ránk különösen érvényes. De mit mondott a hazai edző? Timo Lahtinen (HSC): ?Az UTE egy jó csapat, fiatalok, jól korcsolyáznak, nem lesz könnyű dolga senkinek ellenük.? Az ellenfél edzője a hoki egyik őshazájából jött, a szakma professzora. Elhiszem, amit mondott.

2012.09.14 UTE?Dab.Docler 3:7 (1:1, 0:6, 2:0)

?Ez a mérkőzés négy perc alatt ment el, a második harmad első négy percében?. Ez is fontos mondat, ilyet azóta is többször láttunk. ?Továbbra is tesszük a dolgunkat, és reméljük, mindenki látja, hogy ez a csapat, bár fiatalabb, mégis jobb, mint az elmúlt évek Újpestje.” Látjuk. És nem csak mi, az ellenfél trénere is látta: Szilassy Zoltán, Dab.Docler: ?Tavaly óta erősödött egyébként az Újpest, biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben okoznak még fejtörést.? Remélem, ő is jó jósnak bizonyul.

2012.09.16 Miskolci JJSE?UTE  5:0  (1:0, 1:0, 3:0)

?A harmadik harmad elején szerettünk volna pontot rabolni, ezért kockáztattunk, és sajnos nem jött be, akkor kaptuk a gólokat?. A lövésarány harmadonként 12:4, 14:5, 16:13. ?Úgy gondolom, hogy az idén jó csapatunk lesz.? Ancsin nem csak reméli, ez a kijelentés annál több. Most, 3 pont megszerzése (és 6 másik elvesztése) után én is így gondolom, és így is látom.Persze, ez a jó csapat az elmúlt két évhez viszonyít. Tim Kehler (vezetőedző, Miskolc): ?Az Újpest kapusa remekül védett?. Pleszkán volt soron, de idén mindkét kapusunk remekül teljesít. Ebben feltétlenül előreléptünk.

2012.09.17 Ice Tigers Nové Zámky?UTE  7:1  (0:0, 6:1, 1:0)

?Nagyon jó első harmadot játszottunk, viszont a második harmadainkkal nagy baj van…? Ilyen volt korábban, és sajnos később is előfordult. A rövidzárakról le kell szokni! (Milyen könnyű ezt leírni?) Robert Spisák, HC Nové Zámky: ?Az utolsó 20 percre feljött az Újpest, sokkal nehezebben kerültünk helyzetbe.? Hát igen, bár ők akkorra már megnyerték a meccset.

2012.09.23 UTE?HC Nové Zámky  1:4  (0:1, 1:2, 0:1)

?..amíg a támadójátékunkon és a helyzetkihasználásunkon nem javítunk, addig nem csak, hogy a kitűzött célt nem érjük el, de a csapat, a játékosok sem lépnek előre.? A csatárok most sem fényeskedtek. Ancsin már tudta, milyen lesz a következő meccs?

2012.09.24 UTE?Dab.Docler  0:4 (0:0, 0:2, 0:2)

 ?Ők 20 kilóval nehezebbek, erősebbek, mint mi, és bedaráltak minket.? Ezzel egyelőre nincs mit kezdeni. Egy fiúból 23-24 éves korára lesz erős férfi, akkorra gyűlnek össze az izmok és a kilók. Ez a természet rendje. A fiatal Újpest rendre fizikai fölényben lévő ellenfelek ellen áll ki egy ilyen erőt kívánó sportban. Nagyon komoly hátrány. A következő két mondat nagyon durva, már-már csatáraink tehetségét kérdőjelezi meg. ?Úgy néz ki, legnagyobb bajunk a góllövéssel van. És ez azért nagy probléma, mert úgy gondolom, ezt nem lehet megtanítani.? Az ellenoldal edzője nagyon szépeket mondott rólunk. Hinnünk kell neki, a meccs alapján nem szorult rá arra, hogy feldicsérje ellenfelét. Szilassy Zoltán (Dab.Docler): ?Az UTE csapata egyébként nagyon becsületesen dolgozik, rendesen végigkorizzák a meccset, csak még fiatalok. Sokat kell még tanulniuk, remélem, kitart a türelmük és a lelkesedésük. Úgy gondolom, van fantázia a csapatban.?

2012.09.28 Ferencváros-ESMTK?UTE  6:5 bü. (1:2, 1:1, 3:2, 0:0, 1:0)

Ancsin kemény bírálata hatott, nagyon beindultak a csatárok! Eddig hét meccsen hét gólt lőttünk, most rögtön ötöt! ?Hárompontos győzelmet hagytunk Pesterzsébeten.? Tekintsünk csak vissza s szeptember 4-ikén elmondottakhoz! Pár nap és letelik az ígért egy hónap. Igen, van csapatunk!  Mindhárom játékrészben vezettünk két góllal, mégsem sikerült győzni.?Ennek a fiatal csapatnak még meg kell tanulnia megnyerni is a meccseket!? Ancsin nagyon a közeljövőbe látott. Még mindig nem tanultuk meg ezt a leckét! ?Az ötödik gólunk viszont megmutatta, hogy azért van ebben a csapatban erő és ráció.?  

2012.10.02 UTE?Miskolci JJSE  2:3 hu. (0:1, 1:0, 1:1, 0:1)

“Ezen a meccsen jobbak voltunk, mint a Miskolc, kidobtunk a zsebünkből két pontot…? Sokáig emlékezni fogunk erre a meccsre. 59:59-nél egyenlítettek, valódi drámát láttunk. ?Úgy látom, hogy végre felvettük a nagy csapatok ritmusát. Nagyon sokat dolgozunk a játékosokkal fejben, hogy egy-egy harmad jó játék után ne jöjjenek a rövidzárlatok, amikor két perc alatt 3-4 gólt kaptunk.? A ritmus megvan, mostantól valóban bátrabban, tartással, önbizalommal léptünk jégre. De a rövidzárlatok ? azok továbbra is fenyegetnek. Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: ?Tiszteletreméltóan játszottak az újpestiek ma, hajtottak, és remekül védekeztek emberhátrányban.? Dicséretet kaptunk, rászolgáltunk. Ez sem udvariassági gesztus volt.

2012.02.05 UTE?HSC Csíkszereda  0:3  (0:0, 0:3, 0:0)

?..nem elég egy-két meccsre koncentrálni. Nekünk tízből tízszer a maximumot kell hozni, mindig 100, vagy inkább 120 százalékot kell teljesítenünk, ha nyerni akarunk!” Két jó meccs után egy erősebb ellenfél ellen kicsit összezavarodtunk, visszatért a csúnya második harmad. De az ellenfél is értékel minket:  Timo Lahtinen, HSC Csíkszereda: ?Veszélyes csapat az Újpest, úgyhogy tényleg örülök, hogy immáron másodjára is sikerült nyerni ellenük.?

2012.02.07 UTE?ASC Corona Brasov  1:2 bü. (1:0, 0:0, 0:1, 0:0, 0:1)

?Ez a harmadik vagy negyedik olyan meccsünk, ami nyerhető lett volna. Egyre jobb a védekezésünk, egyre jobban építjük fel a támadásainkat – csak hát ugyanúgy nem megy a góllövés.? A korábbiakból visszaidézhetjük a kevés lőtt gólt, valamint még mindig nem tanultunk meg győzni. Túlságosan elszoktunk a sikertől. Ancsin szerint is ?nagyon megérdemelnénk már a győzelmet? Mi, szurkolók is megérdemelnénk. Nagyon szeretnénk ünnepelni! A Brassó edzője is látja a fejlődést. Kimondottan jólesett, amit mondott. Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: ?Az Újpest idén tízezer százalékkal jobb, erősebb csapat, mint tavaly. Tavaly nem okoztak senkinek túl sok nehézséget, idén viszont keményen meg kell szenvedni velük.?

2012.10.09. Miskolci Jegesmedvék?UTE   5:3  (3:0, 2:1, 0:2)

?Foghatnánk az elmúlt idők megterhelő sorozatmérkőzéseire, de tény, hogy tíz perc alatt három gólt kaptunk…? Ugye a rövidzárlatok. ??talán a szerencsének és a küzdeni akarásunknak köszönhetően (?) a mérkőzés végére felkapaszkodtunk, és megpróbáltunk mindent megtenni az egy pontért.

Most itt tartunk. Van egy lelkes, harcos csapatunk, amelyik egyre jobban összeáll, de vannak elátkozott periódusaink, és még mindig nem tanultunk meg győzni. Ancsin János szavait az eddigi történet hitelesíti. Az első győzelem neki is, a csapat tagjainak is és nekünk, Újpest szurkolóknak is nagyon hiányzik!

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum