Patrice Bernier álmai teljesültek

   

A legtöbb montreali kölyök számára az az álom, hogy jégkorongozzon. Fejlődni, tanulni, emelkedni a ranglétrán, majd bejutni a profik közé. Így volt ezzel sok-sok évvel ezelőtt az akkor még junior korú Patrice Bernier is. Ám az ő élete és pályafutása meglepő csavart tartogatott akkor. Mielőtt bármelyik csapatban sztár lett volna, hátat fordított a hokinak, és átpártolt a focihoz. Na nem a CFL-be vagy az NFL-be ment, hanem a soccerhez, az európaihoz. Bernier a Val d’Or Foreurs-ben és a Sherbrooke Faucons-ban terelgette a pakkot a quebeci juniorligában, a QMJHL-ben. Aztán 15 évvel ezelőtt egyik napról a másikra a Montreal Impact csapatánál találta magát az MLS-ben.

Az esetről így nyilatkozott maga az érintett. “Nagyjából 18 éves koromig fociztam és hokiztam egyszerre. Egyre feljebb kerültem a rangsorban mindkét csapatomnál, de a kettős terhelést egyre nehezebben bírtam. Folyamatosan át kellett állnom napról napra egyik sportról a másikra, sőt gyakran megesett, hogy reggel hoki, délután foci volt a programom. Gyakorlatilag így teltek a napjaim az év 365 napján.

Bernier 17 évesen szerepelt a Val d’Or csapatában, ráadásul vezette a csapat házi pontlistáját a védő között. Csapattársa, a később NHL-ben szereplő Jean-Luc Grand-Pierre így nyilatkozott róla: “Patrice volt a csapatban az egyetlen, aki tudta, mi az a soccer, és érdekelte is. Meccs közben érdekes volt látni, hogy néhányszor korcsolyával kezelte le a korongot.” A Val d’Or-ban második szezonját játszotta, amikor év közben elcserélték Sherbrooke-ba, így lemaradt a Foreurs Memorial Cup-győzelméről. Valószínűleg ez adta meg számára a végső lökést ahhoz, hogy hátat fordítson a jégkorongnak.

“Mielőtt bekerültem a QMJHL-be, már éreztem, hogy nem a hoki körül fog forogni az életem, nem leszek profi. Pedig Quebecből jöttem, ahol minden a hoki, és ezt kár lenne tagadni. Az az igazság, hogy beszéltem néhány megfigyelővel, akik azt mondták, hogy remek védő vagyok, de túl kicsi, a 175 centim nem elég. Szerettem a focit, a szüleim haiti származásúak, így nem volt ismeretlen a sportág, mindig ott volt második lehetőségnek.”

Bernier miután lelépett a jégről, a Syracuse University csapatában kezdett el focizni. Bekerült az év újonc- és a konferencia legjobb csapatába is. Három szezont húzott le az egyetemen, majd leigazolta a már említett Montreal Impact. A csapat ekkor még nem tartozott az MLS-be, egy alsóbb ligában játszott, az APSL-ben. Ezután 10 évet játszott Európában. Megfordult Norvégiában a Moss és a Tromsö csapatánál, majd a Bundesligába igazolt, a Kaiserslauternbe. Innen az útja ismét északra vezetett, mégpedig Dániába, először a Nordsjaellandbe, ahol két dán kupagyőzelmet ünnepelhetett, utána pedig a Lyngbyben játszott.

És itt jött a képbe újra a régi barát Grand-Pierre, aki így nyilatkozott erről az időszakról: “Svédországban játszottam, ekkor Patrice pedig itt a szomszédban, Koppenhágában, így gondoltam, meglátogatom. Még egy óra sincs autóval. Elmentem a mérkőzésére, és mondtam neki, hogy a Montreal az MLS-ben fog játszani. Miért nem mész haza? Erre csak annyit mondott, hogy majd meglátjuk!” Bernier később hazatért, és nem talált szavakat: “Én sosem gondoltam volna, hogy egyszer úgy jövök haza, hogy itt fogok játszani profi labdarúgóként. Ez egyszerűen megfizethetetlen. Nagy út vezetett el idáig.”

Egy évtizednyi légiós élet után 2011 decemberében aláírta a szerződését a Montreallal. Három hónappal később eljött élete nagy pillanata, amit sosem tudott elképzelni, de mindig vágyott rá, 59 ezer ember köszöntötte a csapatot az első hazai mérkőzésen. Új csapatában az első gólját 2012. május 15-én szerezte, idegenben a Kansas elleni 2-0-ra megnyert meccsen, sőt azon a héten megkapta a hét játékosa címet, amit augusztusban sikerült megfejelnie a hónap játékosa díjjal. Jelenleg kilenc góllal vezeti a házi rangsort a középpályás.

Ám hazatérve sem feledkezett meg a hokiról. A szezon végén bő két hónapos szünetük lesz a játékosoknak, így Berniernek lesz ideje visszatérni a gyökerekhez. “A szünet alatt a hoki sokat segít majd, edzésben tart és erősít. Remélem, hetente egyszer-kétszer eljárhatok majd játszani, hogy fenntartsam a kondimat, és remélem, ezek az edzések visszahoznak majd valamit a régi szép időkből!” Úgy legyen, sok sikert!

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum