A téli olimpia most még megmarad vágynak

A vereség nem érdemel magyarázatot, a győzelemnek meg nincs szüksége rá. Gömöri Csaba szövetségi kapitány értékelte a Magyarország?Dánia meccset.

“Tudtuk, hogy péntek estére minden kiderül. Vagy így, vagy úgy. Az olimpiai selejtező első állomásán, Barcelonában az első meccsen összekerült a két favorit. Dánia és Magyarország. Az ellenfelünk a divízió 1/A csoportban szerepel, míg mi jelenleg a divízió 2/A-ban vagyunk, ami azt jelenti, hogy a  két szinttel feljebb lévő csapat erősebb papíron. Az kiderült, hogy szerencsére csak papíron, hiszen a mérkőzésen egyenlő erők küzdelme folyt.

Az eredmény ismert, hatalmas küzdelemben 4-3-ra nyert az északi csapat, így szinte biztosan ő lép tovább a selejtező 2. körébe. “A vereség nem érdemel magyarázatot, a győzelemnek meg nincs szüksége rá”, szokták mondani, mégis azt hiszem, érdekes lehet, hogy miként is alakult a meccs.

“Aki tud emelt fővel veszíteni, azt az ellenfél becsüli a legjobban.” Ez az idézet is eszembe jut, mert a meccs után beszélve az ellenfél stábjával elmondták, hogy fantasztikus meccs volt, és nagyon megnehezítettük a dolgukat. Igazán gratulálnak, és tényleg jó játékosok alkotják ezt a csapatot! Azt gondolom, ők tényleg becsülnek minket, és nagy győzelemnek élik meg a pénteki mérkőzést. És ez érthető is, mert nem adtuk magunkat olcsón, mindenki megtett mindent a sikerért.

A dán meccs igazából már csütörtökön elkezdődött, amikor mindkét csapat edzői stábja megpróbált mindent bevetni annak érdekében, hogy sikerre vezesse a csapatát. Az edzésen ugyanúgy eldugták a dánok a játékukat előlünk, mint mi előlük, és mindent elkövetett az ő edzőjük is, hogy félrevezessen minket egy-egy taktikai elem gyakorlásával. De ez már csak ilyen, hiszen sokszor apróságokon múlik egy-egy siker.

Péntekre a dánok kiélesedtek, és látszott rajtuk a magabiztosság, a rutin már a száraz bemelegítésen is. Minden mozdulatukon érezhető volt, hogy évek óta egy magasabb vb-n vesznek részt, és olyan kiélezett meccseken edződnek, amik elősegítik, hogy mentálisan és fizikálisan is topon legyenek. A bemelegítés alatt látszott a tudatosság és egyfajta gépiesség, de jó értelemben. Magyarul látszott, hogy nincs extraklasszis (zseni) a csapatukban, de van 15 a hokiról mindent tudó játékos, és néhány olyan, aki ezek segítségével eldönthet meccseket.

A meccs azért nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. Az első pár cserében a kapunk elé szögeztek minket, és sokszor kapkodtunk, alig bírtuk kilőni a korongot. A jég is használhatatlan volt a harmadunkban, így sokszor becsapott minket, és nehezen tudtuk kiütni a korongot. Aztán mégis, a 4. percben mi szereztünk vezetést Horváth Tifani révén. Ez talán váratlan volt, de ugyanannyira megnyugtató is. Végre elkezdtünk úgy hokizni, ahogy tudunk. Lendületesebbek lettünk és koncentráltabbak.

Kellett ez, mert tényleg rosszul kezdtük a meccset. Lendületes, jó hoki folyt itt is, volt helyzet, de ott is, bár meg kell mondani, nekik nem volt ziccerük. Aztán mégis egyenlítettek. Az első harmadban nagy iramban folyt a játék, pedig a csarnok nagyon meleg továbbra is. Aztán egy szép akció után Gasparics Fanni lőtte a második gólunkat, amivel újra vezettünk. A 2. harmadra így készültünk.

Az öltözőben Buzás Norbi kollégám felhívta a figyelmet, hogy ne maradjunk fejben az öltözőben. Amúgy is elmondtam, hogy itt csak akkor nyerhetünk, ha 110%-on megyünk, küzdünk és megbízunk magunkban, de főleg a csapattársunkban, és mindenki figyel a védekezésre.

Sajnos a 2. harmadban a dánok nekünk jöttek, és erősítettek a tempón. Agresszívebbek lettek, lendületből hozták ránk a korongot. Ekkor a semleges harmadban nem tudtuk megállítani őket, a lendületüket kihasználva robogtak és lőttek. Ebben a játékrészben elővettek a zsákból minden rutint, és mivel sokat játszottunk emberhátrányban, így magunkkal szúrtunk ki kicsit.

A dánok először csak egyenlítettek, majd hamar a vezetést is megszerezték. Tudtak ritmust váltani és fordítottak. Azt hiszem, a kulcsfontosságú szakaszban ekkor rossz felfogásban játszottunk, hiszen nem türelmesen védekezve és abból támadva, hanem nagyon a támadásokat és a góllövést erőltetve hokiztunk. Ekkor a kiállítások is könnyen jöttek ellenünk, ezek kivédekezése is sokat kivett a csajokból.

2-3-nál egy emberelőny lejárta előtt a kékről ellőtték a korongot a dánok, ami elment az általuk nagyon szeretett kapu előtti két zavaró mellett, amit Németh Ancsa nem nagyon láthatott, így sajnos 4-2-re elhúztak. Minden gól rosszkor jön, de ez végképp. A harmadot 3-0-ra nyerte ellenfelünk. Ekkor a lövési statisztika is nyomasztó dán fölényt mutatott.

Nyilván ilyenkor az öltözőben erősebb hangnemben próbálja az edző a csapatot és a játékosokat felrázni, és rávilágítani a gondokra. Ezt tettük Buzás kollégámmal. Kiemeltük, hogy minden a védekezésen múlik és azon, hogy mennyire vagyunk türelmesek magunkkal és a csapattársunkkal és mennyire bízunk mindenkiben. Azt mondtuk, hogy gólhelyzet és gól lesz még, de mi ne kapjunk, mert azzal eldöntik ezt a meccset.

A 3. etapban ennek tükrében erősen kezdtük. Sőt alig telt el 5 perc, és egy fantasztikus Gasparics-passzból a jól érkező Jókai gyönyörű gólt lőtt. 3-4. Ekkor még 15 perc volt, és további türelemre intettük a lányokat. Azt kértük, hogy biztos védekezésből villámgyors támadásokat vezessenek, lőjenek és nincs semmi veszve. Visszajöttünk a meccsbe.

A 3. harmad gyorsan pörgött. Itt is és ott is voltak helyzetek, de nem sikerült egyenlíteni. Sajnos a végén talán a fáradtság miatt is összeszedtünk egy 2+2-es büntetést, így ahhoz is le kellett vinni a kapust, hogy 5 az 5-ben játszhassunk. Végül ezt is kihúzta a dán válogatott, így a végén gratulálnunk kellett.

A legnagyobb tanulság nekem, hogy ha ilyen éles meccseket zsinórban játszunk, akkor mindenki jobban tudja megvalósítani a kért taktikát, és ahogy rutinosabbak leszünk, nem fogunk kikapni egy ilyen ellenféltől. Kimondom: eldőlt, hogy nem megyünk Sanghajba a következő körre, és a téli olimpia most még megmarad vágynak.

Viszont a későbbi nagy feladatokra összpontosítva kell játszani, edzeni, élni, és akkor még sok olyan meccset játszhatnak a lányok, mint ez volt. És tudom, azokat meg is nyerik majd, mert minden ilyen iramú meccs tanulási lehetőség, sőt feladat. Azt hiszem, egy utolsó idézet zárásként ide illik: “Minden nagy játékos felméri a hibáit, és addig edz, dolgozik, amíg ezeket kijavítja és végül erényévé válik.”

Nekünk együtt, a csapatnak ezt kell tennie. A játékosoknak, az edzőknek és mindenkinek. És ha ezt most annak az árán tanultuk meg, hogy egy álom elillant, akkor hasznos volt mindenki számára ez az eredmény. Akkor nem kell sajnálni, hogy itt most egy stop-táblát kaptunk, mert ebből tanulva juthatunk el a céljainkhoz, akár már decemberben Vierumakiban, az A csoportos ifjúsági világbajnokságon.

Holnap új nap kél és új feladat. Meg kell verni a horvát válogatottat, majd vasárnap a házigazdát is. “Nem az a tragédia, ha nem éred el céljaid, hanem az, ha nincsenek.” Nekünk voltak az idei szezonra céljaink, nem is kevés. Egy most elveszett, de van még kettő. A bentmaradás és a feljutás! És ezek nem kis célok. Köszönjük mindenkinek, aki szurkolt, és kérem őket, hogy ne csüggedjenek, mert ilyen a sport. Sokszor egy század másodpercen múlik valami, vagy éppen, mint jelen esetben, egy gólon. Nekünk nem sikerült most, de már annyiszor csodát tettek a lányok, hogy érdemes továbbra is maximálisan bízni bennük. Fogunk mi még örömet szerezni a magyar szurkolóknak.”