Roczanov megsemmisítő erejű ütése

 

Jól megy a magyar csatár sora a Tulsa Oilers edzőtáborban. A negyedik legfontosabb tengerentúli ligában, a CHL-ben induló csapat edzője szerdán Roczanov Dezsőt nevezte meg a nap MVP-jének, majd a hivatalos honlap így fogalmazott vele kapcsolatban: “A szerdai házi mérkőzés összes kiemelkedő pillanata Roczanov Dezső nevéhez fűződik. Nemcsak hogy Roczanov szerezte az egyetlen gólt, de egy technikai szünetet is előidézett, amikor megeresztett egy pattintott lövést, amely darabokra törte az üveget a kapu mögött. Roczanov, aki a múlt héten részt vett az Oilers szabadügynök-táborában, az első észak-amerikai klubjánál szeretné megszerezni a tagságát.”

A 23 éves támadó a Jégkorongblognak hozzátette, nagyon jól érzi magát az Oilersnél, s valóban jól megy a játék. 1-2 nap alatt annyit megállapított, hogy van néhány játékos, aki előtte jár, de nagyon reméli, be tudja bizonyítani edzőjének, hogy helye van a keretben. A kapusok nagyon jók, és ami egyértelműen leszűrhető, hogy nincs olyan játékos, aki lefelé lóg ki a keretből.

Az edzőtábor péntekig tart, hétvégén két meccset játszik a Tulsa Oilers, ezt követően hirdeti ki a végleges játékoskeretet a vezetőedző.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum