Koncentrálni 60 percen át

   

A Mol Liga listavezetőjével idegenben csapnak össze a Jegesmedvék pénteken. Az eddigi két összecsapáson biztos dunaújvárosi győzelmek születtek, bár a miskolci meccsen két harmadon keresztül sikerült már tartani a lépést. Az UTE elleni győzelemmel melegítettek Tim Kehler tanítványai a mérkőzésre, amelyen 40 percen át nem volt semmi gond, aztán a végére feljöttek a lilák. A Dab.Docler a Ferencváros elleni hazai pontvesztést javította az Érsekújvár elleni fölényes győzelemmel, és egyre inkább elszakad az üldözőitől.

“Nem volt egyszerű meccs, az Érsekújvár elleni – mondta Szilassy Zoltán, a Dab.Docler másodedzője. – Örültünk, hogy végre kiegyensúlyozott mérkőzést tudtunk játszani, és mind a három harmadban nagyjából ugyanolyan jól mentek a srácok. Igyekeztünk kiköszörülni a Fradi elleni csorbát.  Rég nem tudott nyerni ellenünk a Miskolc, és reméljük, ez így is marad. Hasonlóképpen, sőt, talán egy kicsit jobban kell hajtanunk, mint a keddi mérkőzésen, hiszen a Miskolc is hullajtott el pontokat például az UTE ellen, s ezt ők is biztosan szeretnék feledtetni. Száz százalék, vagy annál egy kicsit több kell tőlünk, hogy a Jegesmedvéket megverjük, s elengedhetetlen, hogy végig koncentráltan, sokat korcsolyázva játsszunk a pénteki összecsapáson. Sziklaszilárd védekezés, és gyors, kombinatív támadások kellenek, ez bizonyos. Az összeállításunkban nem tervezünk változást, egyelőre Papp Csaba még nem léphet jégre mérkőzéseken, bár az edzéseket már elkezdte”

“Nagyon, nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk, egyértelműen a liga topcsapata ellen fogunk játszani – mondta blogunknak Tim Kehler, a Miskolc edzője. – Eddig kétszer megvertek minket, 3-0-ra és 3-1-re. E két meccs hat harmadából kettővel voltam elégedett, a Miskolcon játszott mérkőzés első két harmadában tudtunk egyenrangú ellenfelei lenni a Dunaújvárosnak. De egy ilyen erős csapat ellen 60 percig kell maximumot nyújtani ahhoz, hogy le tudjuk győzni őket. Határozottan ez a szándékunk. Sérültünk nincs, egyedül Nagy Gergő fog hiányozni, legközelebb okosabban kell viselkednie, hogy elkerülje az ilyen eltiltásokat. A sorokban nem tervezek változást, Budai kezd majd a kapuban.”

Dab.Docler–Miskolc 2-1

   

Szemmel láthatóan tanult a két csapat eddigi két meccséből a vendégcsapat, ez egy szoros vereséghez volt elég. Ezúttal az elejétől fogva feszes védekezéssel próbálta elfojtani a dunaújvárosi próbálkozásokat. Az első harmad ennek ellenére enyhe hazai fölénnyel kezdődött. A harmad vége felé kezdtek kijönni a védekező játékból a vendégek, de ekkor érkezett az első hazai gól, Galanisz passzát Szappanos lőtte be. A második harmad úgy folytatódott, ahogy az elő befejeződött, a Miskolc aktív volt, főleg előnyben veszélyes helyzeteket teremtett, de Sevela a helyén volt, Somogyi remek passzát pedig Gröschl beütötte a túloldalon.

Kétgólos hátrányban is tovább támadott a Miskolc, eredmény nélkül. Az igyekezetbe hibák is csúsztak, így a harmadik harmad kettős dunaújvárosi emberelőnnyel kezdődött, de ezt sikerült túlélniük Dubekéknek. A miskolci rohamok egészen Gröschl kiállításának leteltéig folytatódtak, ezután visszavette a kezdeményezést a DAB, egészen Hüffner teljesen felesleges kiállításáig, amit sikerült kihasználni, és ami után ismét visszajött a meccsbe a Miskolc. A végén azonban sikerült az egy gólos előnyt megőrizni, pedig ma reális esélye volt a Miskolcnak a pontszerzésre.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Stephan Lundh, Dab.Docler: Jól játszott ma a Miskolc, többször is nyomás alá helyezett bennünket. Végig bíztam a csapatomban, nyugodtan játszottunk, két nagyon szép gólt szereztünk, és a kapusunk is jól védett. Meg kell dicsérjem mindkét kapust, ma talán ők voltak a legjobb játékosok a pályán.

Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ma sikerült a Dab.Docler egyenlő ellenfeleinek, méltó partnerének lennünk. Szerencsés góllal szerzett vezetést a Dab, és mint a végén kiderült, ez sorsdöntőnek bizonyult. Kiválóan védekeztünk emberhátrányban, vissza tudtunk jönni a meccsbe. Ellenfelünk kiváló csapat, csak akkor lehet esélyünk nyerni ellenük, ha ki tudjuk küszöbölni a még mindig meglevő hibáinkat.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 850 néző. Játékvezetők: Kincses, Németh, Bedő, Mayer.
Sevela: 97,4% (Kiss T.)
K
Budai K.: 95,1% (Gyenes)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Láda, Hegyi Á., Saluga, Dubek, Czuba
Hüffner, Chvatal, Azari, Vaszjunyin, Peterdi
2
Atkinson, Szirányi, Popovics, Szilágyi, Sijka
Nagy R., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á.
3
Gőz, Bobcek, Fodor, Wéber, Rafaj
Tőkési, Mestyán, Strenk, Papp V., Virág
4
Budai R., Orosz, Nagy K., Miskolczi, Ritó
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Kehler Tim
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:48 DAB Szappanos Galanisz
2-0 26:42 DAB Gröschl Somogyi
2-1 54:16 MIS PP Nagy K. Láda Hegyi Á.
41 Kapura lövések száma 39
28 Kiállításpercek 32
Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk