Harmadszor verheti a DAB az Érsekújvárt

   

Igazi rangadó a Mol Ligában: az első DAB fogadja a második Érsekújvárt. A bajnokság jelenlegi első két helyezettje immár harmadszor találkozik a szezonban kedd este, Dunaújvárosban. Az eddigi két mérkőzésen egy szoros és egy kényelmesebb dunaújvárosi győzelem született. A Dab.Docler vasárnap este csak büntetőkkel nyert a Ferencváros-ESMTK ellen, miután a 49. percben még három góllal vezetett. Ez a meccs is azt bizonyította, az idén minden mérkőzésen az elsőtől az utolsó pillanatig koncentrálni kell, aki lazít, azt kíméletlenül megbüntetik az ellenfelek. Az Érsekújvár vasárnap szabadnapos volt, pénteken viszont a vártnál könnyebben nyert a Brassó ellen.

“Ha nem koncentrálsz, akkor ebben a ligában bárki képes meglepetést okozni. Hála istennek, büntetőkkel sikerült behúznunk a meccset – értékelte Szilassy Zoltán, a DAB edzője a vasárnapi meccset. – Hosszú az út, de elszúrtunk egy pontot. A vasárnapi meccshez hozzátartozik még, hogy a Ferencváros rendkívül becsületesen dolgozott a jégen. Volt, hogy a második harmadunk, tavaly inkább az első játékrészünk volt döcögős. Most már a mérkőzések elejével nincs baj, hamar belendülünk, ám vasárnap 4-1-nél elhittük, hogy ez a meccs már a zsebünkben van. Ezt és néhány szarvashibát kihasználva egyenlített a Fradi. Ezt is sokszor mondtuk már, de nagyon fontos, hogy hatvanperces egy jégkorongmeccs. Vasárnap azért lett hatvanöt, mert a hatvanat nem hokiztuk végig. Vissza kell találnunk a helyes útra. Ezért azonban rengeteget kell tenni, mind a védekezés, mind a támadás, de a hatékonyság és koronggal való játék terén is egyaránt.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Kedden érkezik a második helyezett Érsekújvár. Ha sikerül a három pontot behúzni, akkor leszakíthatjuk őket magunkról. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a hétvégén – beleszámítva a hétfői találkozót is – három nagyon komoly meccs vár ránk, közbeékelve egy kellemes 1500 kilométernyi buszozással. Nagyon nagy kihívások előtt áll tehát a csapat. Frissítő jelleggel egy picit variáltunk a sorokon, a kapuban pedig ismét Sevela kezd. Papp Csaba, aki vállsérüléssel küszködött, elkezdte a jeges terhelést két napja, főleg tüdőre és lábra. Ő még korong nélkül edz csak, tehát biztosan nem lép pályára kedden.”

“A keddi mérkőzésre a csapat rendben van, nincs sérült játékosunk – írta Sucharda Ferenc érsekújvári klubelnök. – A meccsre nagyon készülünk, és reméljük, hogy végre sikerül a DAB-tól pontot szereznünk. Valahogy nem megy nekünk ellenük, már kétszer is ők győztek. A hazai mérkőzésen nagyon szerencsétlen vereséget szenvedtünk, hiszen 1 gólt szerintünk a harmad befejezése után kaptunk, két gólban pedig nagyon benne voltak a hátvédeink. Remélem, hogy kedden már egy kis szerencse is mellettünk lesz, ez is kell a győzelemhez.”

Dab.Docler–HC Nové Zámky 6-0

   

Továbbra sem képes pontot szerezni a HC Nové Zámky a Dab.Docler ellen, biztosan győztek a hazaiak a Mol Liga rangadóján. Óriási dunaújvárosi fölénnyel kezdődött a mérkőzés, a vendégek helyzetekig sem nagyon jutottak el. Úgy látszott, hogy a legfontosabb céljuk az, hogy elkerüljék a kaptt gólokat. Ez a taktika a 13. percig működött, amikor Somogyi pöccintette be a korongot Zima kapujába, másodpercekkel azután, hogy Král kiállítása letelt. A második harmadban más felfogású vendégcsapat kezdett. Az érsekújvári fölényt kapuvas, kiállítás is jelezte. Az emberhátrányban azonban Zima elrontja, Szappanos lop korongot tőle, a visszaadott korongott Galanisznak pedig csak az üres kapuba kell belőnie. A nagyiramú meccsen a következő gól is Galaniszé, ezúttal emberelőnyből. A szünet előtt pár másodperccel Kiss Ákos növeli négygólosra az előnyt. A harmadik harmad újból hazai fölényben telt el, de az olykor felbillenő pálya ellenére is csak két újabb gól született. A vége biztos hazai győzelem, az Érsekújvárnak harmadszor sem sikerült a pontszerzés a listavezető ellen.

fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Stephan Lundh, Dab.Docler: Szép és fontos győzelmet arattunk ma. Fontosat, mert a Ferencváros elleni mérkőzés után fel tudtunk állni, és ez a jó csapatok sajátja. A szezon legjobb meccsén a liga két legjobb csapata játszott. Ellenfelünk rendkívül gyors és technikás, csak jól játszva lehet legyőzni őket. Okosan játszottunk, és a második harmadban remek kapusteljesítmény is kellett ahhoz, hogy gól nélkül hozzuk le a meccset. Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel.

Robert Spisák, HC Nové Zámky: Rosszul játszottunk, nem korcsolyáztunk eleget. Fiatal játékosok játszanak nálunk, és időnként az az érzésem, hogy nem merünk játszani. Eddig még egyszer sem tudtuk megmutatni a Dab.Docler ellen azt, hogy mit tudunk, remélem, legközelebb már ez is sikerülni fog.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 650 néző. Játékvezetők: Sós, Halassy, Abonyi, Márkus.
Sevela: 100% (Kiss T.)
K
Zima: 88,9% (Beno)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Baron, Král, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Hüffner, Chvatal, Azari, Vaszjunyin, Peterdi
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Barcak
Nagy, Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á.
3
Lehocky, Hrudík, Varga, Stefanka O., Goga
Tőkési, Mestyán, Szabados, Papp V., Virág
4
Németh, Kukla, Klobucnik, Púchovsky, Tarnóczy
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:35 DAB Somogyi Nagy
2-0 24:04 DAB SH Galanisz Szappanos
3-0 28:54 DAB PP Galanisz Pavuk Szappanos
4-0 39:52 DAB Kiss Á. Pavuk Galanisz
5-0 41:59 DAB Erdélyi P. Gröschl Kiss Á.
6-0 57:12 DAB Azari Virág Papp V.
54 Kapura lövések száma 32
2 Kiállításpercek 42
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum