Hollweg hatmeccses büntetése

   

A Rangers, a Leafs és a Coyotes egykori fenegyereke hatmeccses eltiltást kapott. Hollweg a facebookon bírálta a döntést és az ellenfelet.

Ryan Hollweg jelenleg a Skoda Plzen csapatát erősíti. A kanadai szélső a Robert Petrovicky ellen elkövetett szabálytalanság miatt kénytelen bűnhődni. A liga az első szabálytalanságot még egy egymeccses eltiltással elintézte volna, de ő még rádobott egy lapáttal, illetve egy jobbegyenessel. Mivel a liga ezt fejre és nyakara irányuló támadásnak vette, még öt mérkőzéssel honorálták az eltiltást.

Nem lehet csodálkozni, hogy Hollweg szabálytalansága ennyire kiverte a biztosítékot. Korábban már figyelmezették, mire ő azt válaszolta, hogy a liga utazik rá és elfogult vele szemben. Ennek hangot is adott a facebookon: “Azt akarom, a szurkolók tudják, sajnálom, hogy ki kell hagynom hat mérkőzést. Úgy gondolom, hogy a ligának kínos, amit tettem. Igen talán így van, de a hoki kemény sport, ráadásul nem sérült meg senki, a Brno játékosa is visszatérhetett a meccsre. Nem gondoltam, hogy hat meccset kapok, ezért hiszem, hogy elfogultak vele szemben. A Brno úgy állítja be magát, mintha angyalok lennének a játékosai, és tiszta hokit játszanának, de ez hazugság!”

Az ítélet valóban súlyosnak tűnik, mert egy-egy ilyen pofon elcsattan. De hogy valahol igazat adhatunk-e Hollwegnek, arra a kommentekben várjuk a véleményeket.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum