Nyernünk kell, ha tartani szeretnénk a tervünket

   

Továbbra is első győzelmére vár az UTE a 2012-13-as idényben. Vasárnap este a Brassó ellen próbálhatják meg Ancsin János tanítványai kiharcolni ezt. Az első fordulóban éppen a vasárnapi vendégek ellen kezdték meg a szereplésüket a lilák, és bár sokáig vezettek, szoros, 4-2 arányú vereséget szenvedtek. A vendégcsapatot példátlan sérüléshullám sújtja, így nem tűnik lehetetlennek az újpesti győzelem megszerzése. A lilák utoljára 2011. december 5-én, a Miskolc ellen győztek tétmérkőzésen, az idei csapatuk a tavalyinál jóval masszívabb, de egyelőre hiányoznak azok a rutinos játékosok, akik megadhatnák a szükséges pluszt a csapatnak.

„Szeretném, ha nem úgy állnánk hozzá a Brassó elleni meccshez, mint a Csíkszereda ellenihez – mondta Ancsin János, az UTE edzője. – Erősségünk az akarat és a mentális erő, és ez mindenképpen kell ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Most már végre a győzelemért szeretnénk fogadni a gratulációkat. ”

“Nagyon rossz, hogy nyolc hiányzónk van már hosszú idő óta – mondta Greg Lindqvist, a vasárnapi vendégek mestere. – Ráadásul közülük hatan az első két sorban kapnának helyet normális esetben, azaz kulcsjátékosok. Az idei Újpest jó kis csapat, szoros meccseket játszik mindenkivel, így nagyon oda kell figyelni ellenük is. A hiányzóink miatt mindenkitől különösen nagy erőfeszítést várok, nem lesz alkalom pihenni, mindenkinek sokat kell játszania. Hat pontért jöttünk Magyarországra, és az első meccsen egyet sem szereztünk, így 60 perc alatt nyernünk kell, ha tartani szeretnénk a tervünket.”

UTE–Brassó 1-2

   

Újpesten is büntetőkre került sor, az UTE továbbra is nyeretlen. Az első harmadban Farkas szerzett vezetést a hazaiaknak, Virág és Dorner előkészítése után a 13. percben volt eredményes. A Brassó kulcsjátékosai hiányában nehezen boldogult az újpesti védelemmel, az egyenlítő gólra a 46. percig kellett várni a vendégdrukkereknek, ekkor Nagy Csaba volt eredményes. A rendkívül gólszegény találkozón a hátralévő negyedórában már nem esett több gól és a hosszabbításban sem tudtak betalálni a csapatok, így jöhettek a büntetőlövések. Ebben a Brassó volt a jobb, így az UTE továbbra is vár első győzelmére.

fotó: UTE

Ancsin János, UTE: „Megmondom őszintén, ezt már nem hiszem el. Szerintem megint egy olyan mérkőzést adtunk el, amit egy rutinosabb csapat simán tudott volna hozni. Az első két harmad a mienk volt, nem tudott igazán helyzetig jutni az ellenfél. A harmadik harmadot pedig a kapus bravúrok jellemezték, mind Pleszkán, mind Polc remekül védett. Ez már idén a harmadik hosszabbítás után elveszített meccsünk volt. Lehet, hogy most már el kell mennem egy templomba fohászkodni, hogy legalább egy kicsit mellénk álljon a szerencse.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: „Jól kezdtünk, ami egészen az első kiállításig tartott. Azért 6 kulcsjátékos nélkül nagyon nehéz játszani, ez egy nehéz helyzet nekünk, úgyhogy minden egyes megszerzett pontnak nagyon örülünk. Most túl kell élnünk minden meccset, amíg felépülnek a játékosaink. Az Újpest idén tízezer százalékkal jobb, erősebb csapat, mint tavaly. Tavaly nem okoztak senkinek túl sok nehézséget, idén viszont keményen meg kell szenvedni velük. Úgyhogy összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a két ponttal.”

Erste Liga, Megyeri út, 180 néző. Játékvezetők: Mayer, Németh, Pálkövi, Ozsváth.
Pleszkán: 95,1% (Hajek)
K
Polc: 97,4% (Fülöp R.)
Zalavári, Sommer, Farkas, Virág Csaba, Pichler
1
Wehrs, Nagy Cs., Imecs, Zsók, Péter R.
Vecaj, Dorner, Németh, Pál, Szajbert
2
Laczkó, Hietamaki, Fodor Cs., Borsos, Lőrincz
Bereczki, Maklári, Szirányi, Dömötör, Kovács
3
Mastaleriu, János, Mihailescu, Péter Zs., Basilidesz
Jankovics
4
Dávid
Fekti Bálint, Sinkkonen Janne
E
Lindqvist Greg
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:48 UTE Farkas Virág Csaba Dorner
1-1 45:14 BRA Nagy Cs.
1-2 65:00 BRA GWS Péter R.
39 Kapura lövések száma 41
16 Kiállításpercek 24
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum