Ha nem figyelünk, meglephetnek

   

Egyértelmű esélyese a vasárnap este hatkor kezdődő mérkőzésnek a Dunaújváros, de az ilyen kijelentésekkel idén vigyázni kell. A Ferencváros-ESMTK a Csíkszereda otthonában mutatta meg, hogy ebben az idényben a paprforma nehezen értelmezhető. A Dunaújváros legutóbbi mérkőzésén biztosan győzött a HC Nové Zámky ellen, és megerősítette vezető helyét a táblázaton. Vasárnapi ellenfele viszont második miskolci fellépésén is vereséget szenvedett, még ha a mutatott játékban nem is volt rosszabb ellenfelénél. Furcsa mérkőzés elé nézünk, hiszen idén számos dunaújvárosi nevelésű játékos játszik zöld fehér színekben, akiknek nem lesz ismeretlen sem a jégpálya, sem a velük szemben felálló csapat. Bár nagy a Ferencváros kerete, tekintélyes a hiányzók listája.  Berta sérült, Hrajnoha térde kifordult egy ütközésnél Miskolcon, Dancsfalvi kezét az utolsó másodperben ellőtték koronggal, de csak zúzódott az alkarja, törés nincs. Ennek ellenére kétséges lehet a játéka. Hegyi Dominik kezére is ráütöttek az elmúlt mérkőzésen, ő sem biztos hogy tudja vállalni a játékot. Nagy László lassan lábadozik keresztszalag sérüléséből.

“Az első mérkőzésünkön nagy különbséggel nyertünk idegenben a Ferencváros ellen – mondta Stephan Lundh, a Dab.Docler vezetőedzője –, de sokat és keményen kellett dolgoznunk, az eredmény rendkívül csalóka. Itthon játszunk ellenük vasárnap, a hazai közönség előtt pedig különösen fontos a jó eredmény és a jó játék is. Ezért nagyon koncentrált játékot, kemény munkát várok a csapatomtól. Ha nem figyelünk, meglephetnek bennünket, ezt nem szeretnénk átélni. Nincsen sérült vagy beteg játékosunk, nem tervezek változást a legutóbbi mérkőzéshez képest.”

“Vasárnap és hétfőn két erős csapat ellen kell játszanunk, így jól kell gazdálkodni az erőnkkel – fogalmazott Dobos Tamás vezetőedző. – Szerencsére nagy a játékoskeretünk, még ha vannak is sérültjeink. Mindenki lehetőséget kap, aki beöltözik, és mindenkinek hozzá kell tenni a magáét a mérkőzéshez. A legjobb tudásunkra lesz szükségünk, mert a liga legjobbjával játszunk. Az új kapusunkkal maximálisan meg vagyok elégedve, remek szellemiségű játékos, biztonságot adott a csapatnak Miskolcon, még ha szerencsétlen hibák miatt a végén vesztettünk is. “

Dab.Docler–Ferencváros 5-4

   

Csak büntetőkkel nyert a címvédő. A ferencvárosi játékosok ízelítőt adtak küzdeni tudásból, hiszen 4-1 után sem adták fel. A dunaújvárosiak pedig abból, hogy mennyire nem könnyű az edzők élete. Stephan Lundh, a Dab.Docler vezetőedzője ugyanis a meccs beharangozójaként e szavakat mondta blogunknak: „Ha nem figyelünk, meglephetnek bennünket.” Nem figyeltek, meglepték őket. Pedig minden simán indult: Azari, Szappanos és Lindgren góljával két harmad után már 3-0-ra vezettek az Acélbikák. Aztán a Fradi kihasznált egy kettős előnyt, amire Vaszjunyin válaszolt az 53. percben. Edzői intelem ide vagy oda, feltehetően ez volt az a pont, ahol a piros-fehérek hátradőltek. Hogy milyen rosszul tették azt a minden tiszteletet megérdemlő ferencvárosiak bizonyították, akik hét és fél percen belül három gólt ütve 4-4-re mentették a rendes játékidőt. Ebben a periódusban Gergely, Fekecs és Kiss Gábor volt eredményes. A hosszabbításban nem esett gól és ugyan a büntetőlövéseket megnyerték a hazaiak, a pontvesztés újra igazolta, hogy az idei szezonban a Mol Ligában csak a lefújás után érnek véget a mérkőzések.

Stephan Lundh, Dab.Docler: Mindig az ilyen, biztos győzelemmel kecsegtető mérkőzésektől tartok a legjobban, s ma is bebizonyosodott, hogy miért. Biztos vezetésünk tudatában könnyű gólokat adtunk a Ferencvárosnak a harmadik harmadban, amely nagyon lelkes játékkal ki is használta a hibáinkat. Mindig mondom, hogy a munka meghozza a gyümölcsét, ám ez ma éppen ellenfelünknél kamatozott, velünk túl sok jó nem történt ma, de hosszú még az út, s remélem, hogy ez a mai csak egy kátyú volt ezen.

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: Az első két harmadban jobb volt a DAB, mi talán egy kicsit görcsösen játszottunk, ám a harmadik felvonásban úgy érzem, hogy felül tudtunk kerekedni, s küzdeni tudásunk eredményeként sikerült a véghajrában kiegyenlítenünk. Igazi csapatmunka volt ez a részünkről, amiért gratulálok együttesemnek és külön köszönet a szurkolóinknak akik végig bíztattak bennünket.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Druga, Wolf, Moravec, Scensny.
Kiss T.: 91,5% (Sevela)
K
Meravy: 89,4% (Szőke)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Győri, Erdélyi Tamás, Borbás, Kiss G., Saliji
Hüffner, Chvatal, Vaszjunyin Artyom, Somogyi, Peterdi
2
Lencsés, Géczi, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
Nagy R., Tőkési Lajos, Azari, Gröschl, Kiss Á.
3
Hoffmann, Bontovics, Feil, Németh, Hegyi Ádám Zoltán
Erdélyi P., Mestyán István, Strenk, Papp V., Virág
4
Revák, Fekecs, Horváth, Léránt René
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Dobos Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:36 DAB PP Azari Tőkési Lajos Kiss Á.
2-0 28:39 DAB Szappanos Galanisz Lindgren
3-0 37:24 DAB PP Lindgren Pavuk Kiss D.
3-1 48:12 FTC PP2 Gergely Kiss G. Borbás
4-1 52:10 DAB Vaszjunyin Artyom
4-2 53:55 FTC Gergely Dancsfalvi Pilcsik
4-3 55:20 FTC Fekecs Hegyi Ádám Zoltán Léránt René
4-4 59:40 FTC Kiss G. Revák Saliji
5-4 65:00 DAB GWS Azari
47 Kapura lövések száma 47
6 Kiállításpercek 12
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum