Del Zotto dilemmája

 

Michael Del Zotto, a NY Rangers hátvédje jelenleg korlátozott szabad ügynök. A korábbi szerződése 962 000 dollár volt, évenként ezt emelte a csapata állítólag (NY Post) évi 2,2-2,5 millió dollárra. Ez szép summa, ám Del Zotto mégsem elégedett az elé tett szerződéssel. Lássuk pro és kontra az ajánlatot.

A Parkőrök hosszú-hosszú évek óta keresik a legendás Brian Leetch utódját. Az egykori kiváló hátvéd ugyanolyan támadó felfogásban játszott, mint most Del Zotto. Badarság lenne azt állítani, hogy valaha olyan magasságokba jut mind Leetch (bár tévednék nagyot), ám tény, hogy az utódjelöltek között eddig ő nyújtotta a legtöbbet. Ez mindenképp pozitívum. Pozitívum az is, hogy a Parkőröknek a sérülések miatt ebben az évben volt gondjuk a hátsó alakzattal. Steve Eminger és Michael Sauer hónapokra kidőlt, elképzelhető, hogy egyikük sem tér vissza a csapathoz, ez mindenképp Del Zotto malmára hajtja a vizet a tárgyalások alatt.

Néhányan biztosan emlékeznek arra, hogy újonc évében kiválóan teljesített, ám második szezonjában annyira rosszul játszott, hogy leküldték a farmcsapatba. Használt neki a kitérő Hartfordba, mert a tavalyi szezonban remekelt. A játékára egyáltalán nem lehetett panasz az elmúlt szezonban, mert 10 góllal és 31 gólpasszal zárt. Ám hiába a remek szezon, a Devils elleni konferenciadöntőben többször hibázott, nem egy gól száradt a lelkén. A tények ezen része a Rangers oldalát erősíti. Ettől a párharctól, illetve a tavalyelőtti száműzetéstől eltekintve egy megbízható, kiváló védőről van szó, akit nem véletlenül akart megszerezni a Columbus a Nash-csere kapcsán. (Nem is nagyon szeretném más csapatban látni.)

Talán nézzük meg, hogy hasonló korú és képességű játékosok milyen szerződéssel játszanak a ligában. Cam Flower a Ducksnál aláírt egy ötéves, 20 millió dolláros szerződést. Idén 5 gól és 24 gólpassz. A fővárosban John Carlson hat évre kap majd 24 milliót, mindezért lőtt 9 gólt és volt 23 gólpassza. Jack Johnson 38 pont évi 4,3 millióért, Keith Yandle 43 pont ötmillióért. A számok azt mutatják, hogy egy ilyen játékos, mint Del Zotto, akár a dupláját is megkaphatja annak, mint amennyit a Rangers ígért. Ám a mérleg másik oldalán ott van az a szó, hogy “túlfizetve”. Gondolom, hogy nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy Yandle nem ér évi ötmilliót.

És mennyit keresnek a Rangers legjobb védői? Vitán felül áll, hogy Girardi, (Redden) és Staal a legjobb, előbbi valamivel többet kap, mint 3 millió, utóbbi pedig évi négyet tehet zsebre. Ettől többet aligha fog adni Sather. Leginkább egy Letang-féle szerződés képzelhető el, aki évi 3,5 milliót kap négy évig. Ám hiába az érvek pro és kontra, a szerződés tartalma alaposan függeni fog attól, hogy miben egyezik meg a liga és a szakszervezet.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 3-1VÉGE
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum