A szakszervezet a ligát hibáztatja

 

Az alapszakasz első 82 meccsét törölték az NHL-ben. Megjelentek az első hivatalos reakciók. A liga lemezjátszója végképp elakadni látszik, Bill Daly alelnök a csütörtöki döntés után is lényegében ugyanazokat mondta, mint eddig: “A játék jobbat érdemel, a szurkolók jobbat érdemelnek és akik az NHL-ből élnek, azok is jobbat érdemelnek. Továbbra is elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy mindent megtegyünk, ami hatalmunkban áll egy olyan megegyezés érdekében, amely méltányos a játékosok és a csapatok számára egyaránt, valamint jó a szurkolóinknak is.”

Donald Fehr, a játékosok képviselője nem hatódott könnyekig e szavaktól: “Ha a tulajdonosokat tényleg érdekelné a játék és a szurkolók, akkor feloldanák a lockoutot és engednék, hogy elinduljon a szezon, amíg a tárgyalások tartanak. A lockoutnak a végső eszköznek szabadna csak lennie a tárgyalások során, nem pedig első számú stratégiai eszköznek. Ezzel szemben a tulajdonosok közel 20 éve a lockout intézményét arra használják, hogy súlyos engedményeket csikarjanak ki a játékosoktól.”

Eközben már több mint 100 játékos (a szakszervezeti tagok 15%-a!) talált magának ideiglenes csapatot Európában, és ez a szám csak növekedni fog. Miközben más játékosok – mint pl. Sidney Crosby – ilyen-olyan okok miatt beragadnak a lockoutba és nem tudnak Európába szerződni. Ők érthetően nem olyan boldogok most. Henrik Lundqvist, a Rangers kapusa ezt írta twitteren: “Olyan, mintha cél nélkül edzenék és ezt utálom! Gary és Don, találjunk már ki valamit!” Jonathan Toews ennél keményebb szavakat használt: “Ez egy újabb várható, de csalódást keltő lépés a Liga részéről. Kicsit úgy tűnik, mintha Bettmant ezért fizetnék, mintha valami különös örömet szerezne neki, hogy megfossza a szurkolókat és a játékosokat a hokitól, csak azért, mert megteheti.”

Daly szerint ugyanakkor ezek a tárgyalások nem győzelemről vagy vereségről szólnak: “Arról van szó, hogy olyan megoldást találjunk, amely hosszú távon biztosítani képes a liga és a játék egészségét és stabilitását. Mi elkötelezettek vagyunk, hogy ezt elérjük.” Fehr szerint: “Le kell ülnünk egymással, és az asztal mellett kell maradnunk akkor is, ha ez kellemetlen, akkor is, ha a tárgyalópartnerek nem is tudnak azonnal újat mondani egymásnak, akkor is, ha legszívesebben valami mást csinálnál. Addig kell tárgyalni, amíg nincs meg a megoldás.”

Elméletben tehát továbbra is mindenki elkötelezett, mindenki tudja, mi a teendő. Ugyanakkor a következő tárgyalás időpontja mégsincs kitűzve.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 
U18 16:00 PEFMIS 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
   H I R D E T É S
Partnerünk