Négy EBEL-essel megy Debrecenbe a Fehérvár

   

Teljes fordulót játszanak a magyar juniorbajnokságban szerdán. A legnagyobb érdeklődés a Debrecen?Fehérvár meccset kíséri, hiszen a hazaiak a következő évi Mol ligás szereplésüket készítik elő ez évben, a vendégek pedig jellemzően EBEL-játékosokkal megerősítve lépnek jégre idehaza is.

A debreceniek a hétvégén egy-egy győzelemmel és vereséggel mutatkoztak be a szlovák U20-as bajnokságban a hétvégén. “Az első csapat kimondottan jó képességű volt, a második gyengébb, de ebből a két mérkőzésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a bajnokság egészére ? értékelte a tapasztalatokat Fekete Albert, a Debreceni HK edzője. ? Nekünk jó bajnokságnak ígérkezik, lesznek erősebb, de gyengébb csapatok is. Ez természetes, de sokat tudunk profitálni ebből a ligából.”

Mint ahogy a szerdai mérkőzésből is. “Biztos vagyok benne, hogy egy erős Volán érkezik hozzánk. Nem tudjuk, hogy az EBEL-esek közül kiket hoznak el, de ettől függetlenül megpróbáljuk a legjobb eredményt elérni. Mint minden csapat, mi is minden meccset meg akarunk nyerni.”

A hétvégi játékoskeret Kelemennel, Mokraival, Hegedűssel, Barabással és a két Fábiánnal bővül, négy sorral áll fel a Debrecen. “Egyre jobban kezdi érdekelni a hoki itt a népeket, növekvő nézőszámra, 200-300 fős közönségre számítunk szerda este.”

Kiss Dávid, a Sapa Fehérvár AV19 edzője határozottan fogalmazott a hozzáállásukat illetően: “Mindig mindenhol nyerni szeretnénk, és mindig a lehető legjobb csapattal állunk fel. Éppen ezért szerdán is négy EBEL-játékost viszünk magunkkal Debrecenbe, Varga Arnold és Orbán Attila a védelmünket, Hajós Roland és Tóth Adrián a támadósorunkat erősíti. Az ötödik túlkoros Izsák Róbert lesz, így Rajna Miklós és Jed Rusk marad ki ezúttal a keretből.” Ez tehát egy nagyon erős junior EBEL-csapat.

“Tudjuk, hogy a Debrecennek komoly tervei vannak, ezért azzal számolunk, hogy egy légiósokkal megerősített, jó csapattal találjuk szemben magunkat. Színvonalas mérkőzésre számítok.”

Ezenkívül UTE-Vasas?MAC és Dab.Docler?MTK-FTC meccset játszanak az aktuális fordulóban.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum