Megszakadtak a lockouttárgyalások

   

Kedden eredmény nélkül maradtak a felek. Megjelentek az első számok is a veszteségekről. Még időpontja sincs a következő tárgyalásnak, márpedig nem tartott sokáig a tárgyalások keddi fordulója az NHL és az NHLPA között. Bill Daly, az NHL alelnöke még délelőtt megjelent a sajtó előtt, és beszámolt arról, hogy nem történt előrelépés. Első alkalommal beszélt az első veszteségekről is, becslése szerint a lockout első három hete közel 100 millió dollárba került (ami a teljes hokihoz köthető jövedelmek 3%-a). Ez csak az előszezon törléséből adódó veszteség, az alapszakaszból még egyetlen mérkőzést sem töröltek, bár ez csak idő kérdése, mivel október 11-én kezdődne a szezon.

“Ezt a veszteséget már senki nem adja vissza, és ez mindkét fél számára veszteséget jelent. Kár, hogy így alakult, de ez a helyzet, itt tartunk most.”

Donald Fehr, az NHLPA vezetője nem habozott a felelősséget is megállapítani: “Ha ennyi a veszteség, akkor azt csak maguknak köszönhetik. Maguknak csinálták, senki nem kényszerítette őket. Előálltak egy javaslattal, ami jelentősen csökkentette volna a játékosok bérét és kollektív jogait. Aztán milliméterenként visszavonulnak. Ez nem a megállapodás útja.”

Ezzel szemben a liga továbbra is azt hangsúlyozza, hogy ők mindenki számára méltányos megállapodást akarnak kötni, és hogy a labda a szakszervezet térfelén pattog.

Időközben több mint 100 NHL-játékos talált magának klubot külföldön, a keddi mérleg: Zdeno Chara (Lev Praha, KHL), Patrice Bergeron (Lugano, Svájc), Matt Duchene (Frölunda, Svédország) és Jamie Benn (Hamburg, Németország). Médiafronton sem sokkal jobb a helyzet, az ESPN már meg is állapodott a KHL-lel, hogy a következő egy hétben öt mérkőzést fog közvetíteni.

A tárgyalások tehát megszakadtak, egyelőre a folytatás időpontjában sem állapodtak meg, bár Fehr és Bettman kedden beszélt telefonon, és a remények szerint még a hét vége előtt újrakezdik Torontóban. A frusztráció mindkét oldalon érezhetően növekszik, az alapszakasz első mérkőzéseinek törléséről szóló bejelentés szerdára várható.

(Forrás: http://www.tsn.ca)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum