eszelEgy nehéz nap éjszakája
Ezzel a címmel már a legendás Beatles is írt egy számot, de az másról szólt? Ez az írás részben egy nem túl szerencsés indiántörzsről.
Más kárán tanul az okos ? mondá az igen bölcs magyar közmondás! Okulásul közreadom, hogy hogyan sikerült rossz éjszakát szerezni saját magamnak a hülyeségem miatt. Remélem, rajtam kívül más nem lépett be a peches indiántörzsbe (a peches indiántörzs neve: szopacs).
Kedden egész nap rohangáltam, mint a seggbe lőtt ármán (tudjátok, ez a jövök-megyek-intézkedek-aláírok-pecsételek-még a végén főnök leszek eksönsorozat), de még otthonra is maradt egy kis “adminisztratív és operatív” (a második jelző nem tévesztendő össze az aperitif szóval!) munka.
Szerelmi (bocsánat: szellemi) szabad foglalkozásom gyakorlása közben nem tudtam folyamatosan figyelemmel kísérni sem a szövetség honlapjának jegyzőkönyvét az UTE?Miskolc, sem a “dabdocler” közvetítését a DAB?Érsekújvár mérkőzésekről. Bár időről időre bekukkantottam az említett helyekre, korántsem állíthatom, hogy tájékozottságom elérte volna a tisztességes Maci-szurkolótól elvárható szintet. Amikor az icehockey.hu-n láttam, hogy az első harmad végén vezetünk, meg is nyugodtam: arra gondoltam, hogy csak így tovább fiúk, majd időnként vetek egy-egy gyógypillantást a monitorra, megnézve, hogy mekkorára nőtt a különbség.
Később meg is cselekedtem, de óriási meglepetésemre nem a különbség nőtt a mi javunkra, hanem a szemem kikerekedésének a mérete, mivel az Újpest nemhogy egalizált, hanem az egyenlítés után az 56. (itt és most tényleg hagyjuk az 56-os dolgokat..!) percben már 2-1-re vezetett. Szerintem utoljára Dusmáta lepődött meg ennyire a hárem fürdőjében, amikor a Szelim nevezetű ? minden női hölgyemény által “veszélytelennek” tartott ? eunuch hátulról besindevéckedett neki a jakuzziban! Hiúsági okokból nem nagyon veszem fel az olvasós látüvegemet, de most az ügy érdekében még ezt is megcselekedtem. Ám kiderült, hogy ? sajnos, vagy inkább hálistennek? ? nem az érzékszervem csalt meg: itt biza’ lenni big bukta kialakulóbanfele! Rögtön felrémlett bennem, hogy az elmúlt bajnokságban is megbotlottunk Újpesten, és az (is) milyen fájó volt mindenkinek.
Dolgozgattam tovább, majd amikor éreztem a véget ? nem az enyémet, a meccsét! ?, akkor megint odakapcsoltam, s oh’ szerelmes barátim, mit láttam szümtükkel: 60. perc, változatlanul 2-1 a hazaiak javára. “Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!” ? mondta Ádám Madách művében, s abban a minutumban teljesen átéreztem magamban az (szurkoló) ember (másnéven bitumen) tragédiáját. Csöpp pici szívem bánattal telt meg, főleg, hogy a blogon még elolvastam “Da-weed” szopóálarcos szájmonozását is. Hááát? buktunk akkorát, mint malac a jégen ? gondoltam ?, itt már a (jégen)meister sem segít ?, édes szóba sem jöhet! I(s)zoldázok valami erőset, de T(r)isztán.
Megtörtént? Még konstatáltam, hogy a DAB behúzta a három pontot, kicsit elméláztam, hogy a TEAM-véglegesnél valszeg biztosan nem állították ki az egész érsekújvári csapatot (hát persze, hogy nem?), aztán megpróbáltam magam eltenni másnapra. Az zakatolt a fejemben, hogy milyen háeszt söndörítek reggel, s lassan körvonalazódtak az “eszeles” gondolatok, imigyen: “Jajj-jajj?szegény? Szereda! Már megint nem jut döntőbe! A múlt szezonban is kikaptunk Újpesten, aztán megtáltosodtunk, onnan ugyan rögös, de egyenes út vezetett a Mol Liga-fináléba. Remélem, hogy a történelem majdan csak eddig ismétli önmagát, a végeredmény változik! Ja,és gratula az UTE fiataljainak!”
Ezzel megvolnánk, konstatáltam elégedetten. Híven tükrözi lumbahós gondolkodásmódomat, szokásosan szolidan szenyázós szösszenet (ezt az alliteráció miatt írtam!), ugyanakkor az ellenfél felé tett ? és megérdemelt ? sportszerű gesztus sem marad el a végén. Afganisztánéspakisztán-mostanasztán-ésmánasztán csucsukáljunk! Ma reggel jövök a “gyárba” dógozni, közben a kocsiban hallgatom a helyi kereskedelmi rádió adását, ahol a népszerű ébresztő slágerek és zenék között szelíden ? szolidan ? félve megbúvó sporthírekben mit hallok a műsorvezetőtől??? “Majdnem meglepetés született a Macik tegnapi meccsén az Újpest ellen, hiszen a végén csak nagy nehezen győztünk 3-2-re.” Mivanmivanmivan??? Ahhoz már hozzászoktam ? bármennyire is irritál ? , hogy az egyik hírolvasó hölgy nem tud magyarul. (A törtszámoknál egyszerűen képtelen kimondani, hogy tized, vagy század ? ráadásul senki sem figyelmezteti rá!!! ? , de ezt most hagyjuk.) Ám hogy dezinformációkkal etessék a népet ? köztük engem is ?, az már felháborító! Honnan veszed ezt a marhaságot?
Én saját két szép (?) szememmel láttam a mérkőzés végi online jegyzőkönyvet, ahol fekete-sárgán (bocsi: fekete-fehéren?hiába, a Jegesmedve nemzeti színek?) le volt írva, hogy 60. percben 2-1 az UTE javára, szóval kikaptunk Te? ilyenolyan ab(cd és a többi) ? normális péniszkalap ? a fogaim rekeszét elhagyó eredeti jelzőket most nem biggyeszteném ide! (Jólneveltségem okán én egy zsák lófaszért ki nem mondanék egy csúnya szót: az említett pacialkatrészt is úgy szok aposztrofálni, hogy csikópucu. A munkahelyemen is pénixnek hívom a faxot? mer’ egy kib@szottan és kujvája finom ember vagyok, azt a bárcabitorló neveletlen szájba (dezodorált) magasságos? ? itt most tényleg csúnya szavak jönnének?). Felháborodásom és értetlenségem határtalan volt! Egész úton befelé azon gondolkodám, hogyan fogom? a titkot megfejteni? (A szomszéd tehén is egy titokzatos állat ? de én megfejtem!)
A talány lényege könnyen kisakkozható az előzményekből. Bejöttem, bekapcsoltam az ámítógépemet és szembesültem a ténnyel. Jó nagy marha voltam, hogy nem vártam meg a utolsó másodperceket. 59:59-nél egyenlítés, hosszabbításban győzelem (?), nekünk két pont, az újpestieknek egy. Vegyes érzelmek lettek rajtam úrrá ? s egyáltalán nem volt bennem “hurrá”! (Már utaltam rá háeszeimben, hogy mik azok a vegyes érzelmek, de ha valaki nem emlékszik: amikor az anyósom a vadiúj Mercimmel a szakadékba zuhan.)
Egyrészt örültem, hogy mégsem kell teljesen elbujdokolnom szégyenemben, vagy lehorgasztott fejjel járnom az emberek előtt a vereség ténye miatt (a diósgyőri focifanok sem kérdezhetik és mondhatják kárörvendve, hogy “na mi van már a Macikkal?, hallom mi volt az UTE ellen!”), másrészt rettenetesen mérges voltam magamra, hogy az ostobaságom miatt rossz érzésekkel ? és némi méreggel vegyes haraggal ? hajtottam álomra a kobakomat. Nyugtalan álmaim voltak: valszeg ilyen lelki állapotról írt örökbecsű verseket a híres ókori költő ? a hosszú és rossz házasságából ihletet merítő ? Vergődiusz.
“Ne menjen le a nap a te haragoddal” ? mondja a példabeszéd, főleg úgy ne, hogy saját magad hülyesége az oka! Hogy más ne kerüljön ilyen helyzetbe, mindenki épülésére én még hozzáteszek egy közmondást: “Könnyű más f@szát a csalán közé verni!” Sajna én megtettem a sajátommal. Ti messziről kerüljétek el az említett mérges növény és a nemi szervetek találkozásának még a lehetőségét is! Nem igazán jó érzés?
