Dab.Docler?Érsekújvár 3-1

   

A dunaújvárosiak négypontosra növelték előnyüket a HC Nové Zámkyval szemben. Az első gólra a nyitó harmad utolsó előtti percéig kellett várni, ekkor Szappanos volt eredményes, majd a második húsz perc közepén villant a hazaiak első sora, Azari és Galanisz két percen belül háromra növeltek az előnyt. A játékrész végén Miroslav Stefanka gólja már csak a szépítésre és a végeredmény beállítására volt elég.

A mérkőzés kronológiájához hozzátartozik, hogy az érsekújváriak a mérkőzés 11. percében előbb sportszerűtlen magatartás miatt kis büntetést, majd tizenkilenc másodperccel később a csapat végleges fegyelmi büntetést kapott, Robert Spisak edzőt elküldték a kispadról.

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Úgy vélem, hogy jó mérkőzést játszottunk, és ahogy a Miskolc ellen, úgy most is az első harmadban nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk ekkor, ám ezekből sajnos a nagy részét ki is hagytuk, s ezen mindenképpen javítani kell a jövőben. A célunkat elértük, továbbra sem lehet más a célunk, mint a saját játékunkat játszani, s ha ezt sikerül az ellenfelekre erőltetni, akkor maradhatunk továbbra is sikeresek.”

Robert Spisák, HC Nové Zámky: “Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, s bár utána sikerült feljavulnunk, még ekkor is nagyon sok taktikai hibát követtünk el, ami sajnos erősen meghatározta a játékunk képét. Gratulálok a Dunaújváros csapatának a győzelemhez.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Varjú, Kovács, Abonyi, Tímár.
Sevela: 95,0% (Kiss T.)
K
Zima: 94,3% (Beno)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Lehocky, Hrudík, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Hüffner, Chvatal, Vaszjunyin, Somogyi, Peterdi
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
Nagy, Tőkési, Azari, Gröschl, Kiss Á.
3
Árvay, Baron, Goga, Stefanka O., Barcak
Erdélyi P., Mestyán, Strenk, Papp V., Virág
4
Král, Kukla, Klobucnik, Púchovsky, Tarnóczy
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:09 DAB Szappanos Pavuk Hüffner
2-0 28:52 DAB Azari Gröschl
3-0 30:48 DAB Galanisz Szappanos Pavuk
3-1 38:02 NZÁ SH Stefanka M.
53 Kapura lövések száma 20
14 Kiállításpercek 38
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum