Az Islanders tervei

   

Évek óta nyílt titok, hogy az egyik legrosszabbul vezetett franchise a New York Islanders. Friss NHL-szakírónk bemutatkozó cikke. Reménykeltő szóbeli megállapodást kötöttünk a New York Rangers (egyik) magyarországi előretolt csatárával, steróval, aki reményeink szerint segít felszámolni a Jégkorongblog NHL-lel szemben mutatkozó deficitét. Bízunk benne, hogy nem csak a lockout ideje alatt számíthatunk rá. Olvassák szeretettel stero írásait, bízunk a sikeres együttműködésben.

A Charles Wang által 2000-ben 130 millió dollárért vásárolt csapat évek óta veszteséget termel, átlagosan 40 millió dollárt. A Forbes szerint a csapat értéke 149 millió, így ki lehet számolni, hogy mennyit bukott eddig Wang úr az üzleten, ezért nem meglepő, hogy elköltöztetné, vagy eladná a csapatot legkésőbb 2015-ben.

Az okok: kevés néző, rossz üzlet- és játékospolitika, illetve a Nassau-csarnok életkora. Most új befektetői csoport jelentkezett, akinek az élén az Islanders korábbi legendája, Pat LaFontaine áll. Számos európai és észak-amerikai befektetővel tárgyal LaFontaine, akiknek egy céljuk van, mindenképp New York Nassau negyedében tartani a csapatot.

A megoldás persze nem ilyen egyszerű, mert egy új csarnokra szükségük van a Szigetlakóknak, ez két módon oldható meg. Építenek egyet, ami körülbelül 400 millió dollárba fájna, vagy beköltöznek a frissen átadott Brooklyn Barclays Centerbe. Utóbbi nyilván az egyszerűbb megoldás, ám ezzel az Islandersé lenne a legkisebb csarnok a ligában, 14 500-as befogadóképességgel. Meglátjuk, mit hoz a jövő, új csarnokot, a legkisebb nézőszámot, vagy költözést.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk