Szükséges, de nem elégséges tárgyalások

   

Semmilyen központi téma nem került elő az NHL-tárgyalások harmadik napján. A megbeszéléseken vasárnap sem Bettman, sem Fehr nem vett részt. Vasárnap a pénteken elkezdett témákról folytattak további eszmecserét az NHL és az NHLPA képviselői. A játékosok egészsége és biztonsága volt napirenden, gazdasági kérdések nem kerültek szóba. Ahogy Bill Daly alelnök nyilatkozott, “olyan mikroügyekről beszélgettünk, amelyekről naponta kell konzultálni, és amelyek nem igénylik, hogy az elnök vagy az igazgató jelen legyen. Ők majd akkor fognak leülni a tárgyalóasztalhoz, amikor az igazán fontos dolgok kerülnek szóba.”

Daly hozzátette, hogy az elmúlt 72 óra tárgyalásai szükségesek voltak az új kollektív szerződés megkötéséhez, de a lényegi kérdéseket továbbra sem érintették. “Utálom ezt mondani, mert úgy hangzik, mintha egy sérült lemez lennék, ami folyton csak ugyanazt ismétli, de továbbra is csak azt tudom mondani, hogy a szakszervezetnek kell engednie a gazdasági kérdésekben. Fel kell venni ezeket a tárgyalások napirendjére. Jelen pillanatban a szakszervezet erre nincs felkészülve.” Steve Fehr, az NHLPA különleges tanácsadója nem nyilatkozott arról, hogy készülnek-e újabb javaslatot tenni a tulajdonosok elé. “Sok mindenről beszélgetünk, ám ezekről nem beszélhetek.”

A háromnapos tárgyalási forduló után a felek most visszavonulnak, és maguk között értékelik az eredményeket. Egyelőre nem tűzték ki a következő találkozó napját, de kapcsolatban maradnak. Az idő nagyon sürget, Daly is elismerte, hogy lassan a ligának nem marad más választása, mint hogy meghozzon bizonyos döntéseket. Az alapszakasz első meccseit október 11-re írták ki. Addig még 10 nap van.

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk