Apróbb kérdésekben már megegyeztek

   

Központi témákat továbbra sem érintettek az NHL és az NHLPA képviselői a pénteken újrakezdett tárgyalásokon. Az első alapszakasz meccsek egyre nagyobb veszélyben vannak. A kollektív szerződés megújítását célzó tárgyalások csaknem két hét szünet után pénteken kezdődtek újra. Miután a legfontosabb gazdasági kérdésekben áthidalhatatlan szakadék tátong a felek javaslatai között, ezért a kevésbé fajsúlyos, ám az aláíráshoz ugyanúgy nélkülözhetetlen ügyekkel kezdték a megbeszéléseket.

“Hasznos nap volt! ? összegezte a tapasztalatokat Bill Daly, az NHL alelnöke. ? Azt kívánom, bárcsak értelmesebb kérdésekkel foglalkoztunk volna, de ez van.” Steve Fehr, az NHLPA különleges tanácsadója így nyilatkozott: “Nem tudom, hogy jelentősnek nevezhető-e, de valamennyit tudtunk haladni számos dologban. Remélhetően innen tudjuk folytatni, de pillanatnyilag nincs tervben, hogy a központi gazdasági kérdésekről tárgyaljunk.”

A felek mintegy öt órát tárgyaltak, Gary Bettman NHL-komisszár és Donald Fehr, a játékos szakszervezet vezetője négyszemközt is tárgyalt egymással. A fő téma a doppingtesztek kérdése és a játékosok biztonsága volt. Megállapodtak például a doppingellenőrzések időszakának kiterjesztésében. A tárgyalások szombat reggel és vasárnap folytatódnak, de a legfontosabb kérdések továbbra sincsenek napirenden. Arról a valamivel több mint 3 milliárd dollárról van szó, amely jégkoronghoz köthető bevételként a liga évente megtermel és az arányokról. Az ütközőpont, hogy mennyit kapjanak ebből a játékosok.

A tulajdonosok most arra várnak, hogy a játékosok megtegyék saját ajánlatukat: “Nem kényszeríthetjük őket, hogy olyasmiről beszéljenek, amiről nem akarnak ? mondta Daly. ? Ha meg akarunk állapodni, azokban a kérdésekben is meg kell állapodnunk, amelyekről ma volt szó. Tehát amiről tárgyalunk, az fontos, pusztán nem a legfontosabb dolog, amiről tárgyalhatnánk. A tulajdonosok már kétszer egymás után engedtek a játékosok javára, míg ők egyetlen centet sem engedtek augusztus 4. óta.”

Márpedig ha hamarosan nem kerülnek terítékre ezek a kérdések, akkor az első alapszakaszmeccsek veszélybe kerülnek. “Telnek a napok ? mondta erről Daly. ? Ahogy az idő halad, az alapszakaszmeccsek úgy kerülnek egyre nagyobb veszélybe. Azt gondolom, a megegyezés már nem lehet sürgetőbb annál, mint amilyen sürgető ma, vagy már egy jó ideje. Bizonyos keretek között bármit elérhetsz, de ha nincs kompromisszum, ha nem engedsz vagy ha nem teszel le új javaslatokat, nem tudom, hogy ezzel el lehet-e érni bármit is.”

Steve Fehr, a játékosok oldaláról továbbra is azon az állásponton van, hogy ők bármilyen témáról, bármikor készek tárgyalni a megegyezés érdekében: “Akkor beszélünk a legfontosabb kérdésekről, amikor csak akarják. Ez egy kollektív alku, nem pingpong. Nincsenek szabályok, hogy éppen ki szerválhat.”

(Forrás: tsn.ca)

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum