Steen vezényletével nyert a Modo

   

Hári Jánosék legyőzték a svéd Elitserien eddig veretlen listavezetőjét, a HV71-et.  Alexander Steen kedden mutatkozott be a Modóban, akkor még nem szerzett pontot, két nappal később viszont egy góljával és két asszisztjával győzelemre vezette az örnsköldsviki csapatot a jönköpingiek ellen. A 3-1-re megnyert mérkőzésen a Nagy, Steen, Müller támadósor hozta össze mindhárom hazai találatot. Hári egyetlen kapura tartó lövését blokkolták, közel hét és fél percet töltött a jégen. Győzelmével a Modo két helyet előrelépve nyolcadik, míg a HV71 két helyet bukva harmadik a tabellán.

Csehországban egyetlen mérkőzést rendeztek, a tavalyi alapszakaszgyőztes Sparta Praha a 2011-es bajnok Ocelári Trinecet fogadta. A meccsen kétszer vezettek a hazaiak, kétszer pedig a vendégek, a végén utóbbiak örülhettek, 4-3-ra nyertek, az NHL-es Michal Neuvirth négy gólt kapott 29 lövésből.

Szlovákiában is egy mérkőzést láthattak, az U20-as válogatott ellen már három góllal is vezetett a Zvolen, ám a végén felzárkóztak a fiatalok, két KHL-es Slovan-kerettag, Patrik Luza és Bruno Mraz is betalált, így csak 3-2-es zólyomi győzelem született.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

SM-liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat 

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

Elitserien (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum