Patriot?Kapitan 3-1

   

Az utolsó öt meccséből negyediket nyerte a budapesti csapat, továbbra is rájátszást érő helyen áll. Fontos mérkőzés várt ma a Patriotra, hiszen a nála két meccsel kevesebbet játszó, a tabellán közvetlenül mögötte álló Kapitant fogadta. Egy esetleges győzelem tehát stabilabbá tehette volna a rájátszást érő helyezését. A tétnek megfelelően kezdtek a csapatok, az egyik legpörgősebb harmadot láthatták a szép számban kilátogató nézők. Az orosz csapaton is látszott, hogy nagyon akar nyerni, több helyzetig is eljutottak, de Boraros szenzációsan védett. Állta a sarat a magyar csapat, sőt, kicsivel több szerencsével a vezetést is megszerezhettük volna. Csanyinak egy cserében nem kevesebb, mint négy lövése volt, emellett Bozik is villogott. A magyarok közül főként Nemes dolgozott kiválóan, egy alkalommal centikkel vétette el a felső sarkot. Azonban minden helyzet kimaradt, így 0-0 lett az első harmad. A középső harmadban felváltva veszélyeztettek a csapatok, a Patriot egy szimpla, majd egy kettős fórt is kivédekezett. De lehetett érezni, hogy fél fokkal gyorsabb az ellenfél és jobban akarnak. A 32. percben Subbotin távoli lövése talált utat Boraros kapujába, 1-0-ra vezetett a Kapitan. A gól után viszont meglódult a Patriot. Előbb az addig is nagyon aktív Bozik lőtte ki a kék vonal közeléből a felsőt a 37. percben, majd Kuritko ment át keresztben a kapu előtt, és fonákkal felvarrta a hosszú felsőbe, másfél perccel a harmad vége előtt. A harmadik harmadban tűz alá vette a Patriot a vendégek kapuját, záporoztak a lövések, de vagy Docenko kapus hárított, vagy nem sikerült eltalálni a kaput. A harmad derekán aztán kettős előnybe került a hazai csapat, amit négy másodperc alatt gólra is váltott, Kubica volt a gólszerző az 52. percben. Ezzel már 3-1 volt az állás. A hátralévő időben felváltva került előnybe mindkét csapat, azonban mindkét szituáció kimaradt, így az eredmény már nem változott, megszerezte szezonbeli ötödik győzelmét a Patriot.

Patriot Budapest

3-1 (0-0, 2-1, 1-0)

Kapitan Sztupino

MHL. Jégpalota. Játékvezetők: D. Kravcsenko, Pálkövi B., Berger Á.
Boraros (Ilasenko) K Docenko (Jakubovszkij)
Soukup, Varholík, Csányi, Piacka, Glemba 1 Szazonov, Mironov, Iszajev, Kucskin, Andrijanov
Bajaník, Dvorák, Nemes, Kurítko, Salka 2 Szavcsak, Lotenkov, Jepimahin, Lukjanov, Komarov
Holesa, Kubica, Hardi, Priganc, Fekti 3 Sulenyin, Li, Kalinyin, Szubbotin, Scserbak
Kocsubej, Dolník, Bozik, Daniska 4 Goncsarenko, Lukijanov, Judov, Miszenyov, Vorobjov
Petr Novak, Igor Tóth E Szergej Szorokin
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 31:06 Szubbotin Li
1-1 36:47 Bozik Bajanik Dolník
2-1 38:32 Kurítko Varholík Dolník
3-1 51:49 PP Kubica Bajanik Piacka
34 Kapura lövések száma 43
14 Kiállításpercek 8

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum