A Vasas ismét felnőtt csapatot tervez

   

Szuper Levente sűrű évet hagyott maga mögött. Pillanatnyilag inkább sportvezetőként és edzőként nyilatkozik, mintsem kapusként. A Vasas-hoki első embereként komoly tervei vannak, többek között a következő szezontól újra Mol Liga-meccseket szeretne látni a Jégpalotában. Az előző szezont a tengerentúli CHL-ben kezdte, majd Kazahsztánba szerződött, megszületett első gyermeke, Aliz, ezek után pedig lemaradt a világbajnokságról. Ahogy hazatért, belekezdett a sportvezetői életébe, a Vasas szakosztályelnökeként. Mint mondta, szemléletváltó klubot vezet. Rengeteg a dolga, de jelenleg nem Szuper Levente, a kapus, hanem Szuper Levente, a civil ad interjút. Ezt ő mondta.

? Sok a dolog és a tennivaló a Vasassal, és hát itthon is a topon kell lenni a családi dolgokban ? vázolta fel bonyolult életét a válogatott kapus. ? Közben valahogy a tanulmányaimat is komolyan venni, emellett hetente kétszer kapusedzéseket tartok, és még tudnám folytatni.

? És mi a helyzet a Vasassal, folyik az építkezés?

? Minden rendben van, köszönjük. Izgatottan várjuk a bajnokságot, fontos lesz a klub életében a szlovák junior 1. ligás szereplés. Az UTE-val jól áll az együttműködés, mind a két klubnak fontos ez, minden nap kommunikálunk egymással, hogy mindent kidolgozzunk a legapróbb részletekig, hogy ne mehessen por a gépezetbe. Ebben amúgy partner az UTE is, és látszik, hogy ők is elindultak egy jó úton.

Mindig a profi szemléletet részesítettem előnyben, most is próbálok nagyon figyelni, hogy minél kevesebb hiba legyen a dolgokban. Ebben persze ugyanígy gondolkoznak a kollégáim a Jégpalotában, mindenki profi gondolkodású, és rengeteget tesz azért nap mint nap, hogy jól működjön a rendszer.

Szeretnénk így dolgozni a továbbiakban is, reméljük, minél több partnerünk lesz ebben a magyar hokin belül. Ennek köszönhetően tényleg elindulhat egy szemléletváltás a sportágon belül, és az összefogás jellemzi majd a magyar hokit. De ebben a többi klubnak is partnernek kell lennie, és a párbeszédet helyre kell állítani, az ígéreteket betartani és segíteni a másik munkáját.

? Negatív vagy pozitív tapasztalatok érik inkább a munka során?

? Szerencsére azért jut mind a kettőből. De ha az ember látja maga előtt a célt, akkor a negatívat is pozitívvá fogja alakítani. Egyelőre nagyon figyelek, gyűjtöm a tapasztalatokat, nagyon sokat beszélgetek az emberekkel, hogy megismerjek mindenkit, és bármilyen meglátásom, véleményem van, azt egyeztetem, mert a közös megoldás felé megyek.

? A toborzás jól halad?

? Igen. De meggyőződésem, hogy a Jégpalota elbír legalább 400 gyereket is. Remélem, ezt a számot el is érjük hamarosan, aztán talán az 500-at is. Egyértelműen az a tervünk, hogy jövőre egy felnőtt csapatot is indítunk. Nem szeretnénk a juniorjainkat, akik nagyon fontosak nekünk, ez év után szélnek ereszteni. Ezért is vállaltuk többek közt az U20-as szlovák bajnokságot, nekünk ezekkel a srácokkal terveink vannak.

? A Vasas terve tehát az, hogy 2013-tól újra a Mol Ligában indul?

? Azzal fogunk kezdeni, ami itthon van. Ha a 2013/14-es szezonban Mol Ligának hívják azt a versenysorozatot, amiben a magyar csapatok indulnak, akkor igen. Abban is szeretnénk aktívan részt venni , hogy nemzeti bajnokságunk erősebb legyen, és a klubok ösztönözzék egymást, miközben a gyerekeinknek is perspektívát tudjunk mutatni. Jó lenne egyszer, ha a magyar jégkorong EBEL-szintű bajnokságot tudna felmutatni. A Mol Ligát is lépésről lépésre kell jobbá tenni, és ez a mi feladatunk. Azoknak a csapatoknak a feladatuk, akik a magyar jégkorong tagjai.

Kicsi lépésekkel kell ebbe az irányban mennünk. Minden és mindenki felé nyitni kell, ha érdemes. Kell még több magyar csapat, és csak a csapatokon múlik, hogy lesz-e ehhez megfelelő minőségű és mennyiségű játékos. A mostani serdülő és ifjúsági korú hokisainkra nagyon kell vigyáznunk, és meg is becsüljük őket. A jelenlegi utánpótlásunkban néhányan biztosan alkalmasak arra, hogy jó felnőtt játékossá váljanak. De a jelenlegi U20-as keretünkben  is vannak olyanok, akikre tudnánk építeni akár jövőre is. Ez egy fiatal gerince a csapatnak.

? Hozzájuk érkeznek majd idősebbek?

? Ez még a nagyon távoli jövő, de nyilvánvalóan valahogy így lesz. Tudni kell, hogy a helyzet tényleg nagyon nehéz, míg nem voltam sportvezető, nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Ezért kellene minden támogatást nagyon megbecsülni és óvatosan, bölcsen bánni vele, mert ha önző módon és meggondolatlanul bánunk ezekkel, akkor annak nagyon súlyos következményei lesznek.

? Szuper Levente kapus-pályafutásáról mit írhatunk?

? Arról egyelőre nincs mit írni. A profi karrierben csak akkor lépek, ha egy olyan ajánlat jön, ami a családnak is és nekem is mindenféle szempontból megfelel . Erőnlétileg nagyon jó állapotban vagyok, sokat megyek jégre. Igaz,  kapusszerelésben ritkán, csak a heti két kapusedzésen.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum