UTE?Dab.Docler 0-4

   

Két nap alatt második meccsét bukta hazai pályán az UTE. A címvédő újra a tabella élén. Az első harmadban a korábban már megszokott masszív újpesti védőmunkát láthatta a közönség. A játékrészt dunaújvárosi mezőnyfölény jellemezte, még emberhátrányban is, az újpestiek azonban a kiválóan védő Hajek Márk vezérletével 0-0-ra hozta a harmadot.

Az újvárosi gólgyártás a 2. harmadban kezdődött meg. A 2. percben Vaszjunyin tört be a harmadba, életerős lövése messzire pattant Hajekről, éppen Peterdi elé, aki bevágta a tehetetlen kapus mellett a korongot. A 29. percben kétgólossá növelte előnyét a vendégcsapat: egy kapu előtti kavarodás közben Galanisz vette észre a hosszú oldalon üresen álló Szappanost, aki be is ütötte az üres kapuig kijátszott ziccert. A gólt követően az Újpest kissé jobban kitámadt, számtalan helyzetet dolgozott ki, de előbb egy kettős, majd egy szimpla emberelőnyt is kimaradt, így az eredmény a harmad végéig már nem változott.

A harmadik harmadot ugyanolyan határozottan kezdte a Dunaújváros, mint az elsőt, ami ezúttal hatékonysággal is párosult. Az első perc végén egy újpesti védőharmadban történt bedobás után Peterdihez került a korong, aki takarásból felhúzta a hosszú felsőbe. Ezzel már 3-0-ra vezetett a Dab.Docler. Aztán a 48. percben az újpesti kapu jobb oldala felőli bedobókörnél Galanisz szerzett korongot, megkerülte a kaput és újabb gyönyörű passzát ismét Szappanos értékesítette. A mérkőzés hátralévő részében továbbra is fölényben maradt az Újváros az egyre inkább elfáradó UTE ellen, a végén még kettős hátrányban is támadni tudott, és teljesen megérdemelten nyert.

Ancsin János (UTE): “Most a második harmad állandó rossz szereplését talán meg tudtuk oldani. Szoros mérkőzés volt, két és fél harmadig bírtunk velük. Ők 20 kilóval nehezebbek, erősebbek, mint mi és bedaráltak minket. De hát ezt tudtuk eddig is. Úgy gondolom, ha addig sikerült volna betalálni, míg nem kaptuk meg a harmadik gólt, más lehetett volna az eredmény. Úgy néz ki, a legnagyobb bajunk a góllövés. És ez azért nagy probléma, mert úgy gondolom, ezt nem lehet megtanítani. Dolgozunk ettől függetlenül rajta, ahogy tudunk.”

Szilassy Zoltán (Dab.Docler): “Azért volt jobb ez a meccs, mint a múltkori, mert nullára hoztuk a kapott gólok számát. Ez mindenképpen pozitív. A harmadik harmadot most nem adtuk oda nekik, mint a múltkor, sőt, végig domináltunk.  Persze van még hova fejlődnünk, úgy gondolkodunk, hogy ami elég volt ma, az soha nem elég holnap. Az UTE csapata egyébként nagyon becsületesen dolgozik, rendesen végigkorizzák a meccset, csak még fiatalok. Sokat kell még tanulniuk, remélem, kitart a türelmük és a lelkesedésük. Úgy gondolom, van fantázia a csapatban.”

Újpesti TE

0-4 (0-0, 0-2, 0-2)

Dab.Docler

Mol Liga. Megyeri út. Játékvezetők: Mayer G., Kovács B., Vas M., Gangel L.
Hajek (Pleszkán) K Sevela (Kiss T.)
Zalavári, Sommer, Virág Cs., Pichler, Dömötör 1 Kiss D., Lindgren, Pavuk, Galanisz, Szappanos
Vecaj, Dorner, Németh P., Pál Z., Szajbert P. 2 Hüffner, Chvatal, Somogyi, Vaszjunyin, Peterdi
Bereczki, Garbacz, Kovács V., Meretei, Farkas 3 Tőkési, Nagy R., Azari, Gröschl, Kiss Á.
Kukucska, Jankovics, Szirányi D., Bata 4 Mestyán, Erdélyi P., Virág, Papp V., Szabados
Ancsin János, Fekti Bálint E Stephan Lundh
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 21:34 Peterdi Vaszjunyin
0-2 28:11 Szappanos Galanisz Pavuk
0-3 40:59 Somogyi Peterdi
0-4 47:54 Szappanos Pavuk
28 Kapura lövések száma 45
2 Kiállításpercek 14

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum