Brassó?Miskolc 3-2

   

Nagyon szoros mérkőzésen győzte le a Brassó a Miskolcot. Zsók gólpasszal tért vissza. A 71-es mellett újra játékra jelentkezett Virág Csanád is, így Lindqvist mester gondjai kicsit enyhültek. A Miskolciaknál Gyenes kapott újra lehetőséget a kapuban. A vendégek szerezték meg a vezetést a 9. percben, Atkinson első miskolci gólját lőtte. A volt miskolci Bonar a 17. percben egalizált, majd nem egészen másfél perccel később gólpasszt adott Imecsnek, ezzel fordított a hazai csapat. A második harmadban Péter Róbert növelte az előnyt, három perccel később Fodor Szabolcs góljával zárkózott fel a vendégcsapat. A hátralevő 27 percben azonban a számos kísérlet ellenére sem született újabb gól, a brassóiak így hibátlanul zárták a hétvégét.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó:  “Sikerült összedrótoznunk a mei meccsre Zsókot és Virágot, és ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy végül a győzelmet is megszerezzük. A mérkőzés előtt azt mondtam a fiúknak, hogy csak teljes összpontosítással nyerhetünk egy nagyon fontos ellenfél elle. Boldog vagyok, hogy megfogadták, amit mondtam. Korábban is mindig elmondtam, hogy nagyon fontos minden hazai mérkőzésünket megnyernünk, és ezt tartom továbbra is.”

Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: “Nagy mérkőzés volt. Tudtuk, hogy nehéz estére számíthatunk, mert a miskolci meccsünk eredménye nem a realitásokat tükrözte. Az első két harmad kiegyenlített volt, a harmadikat egyértelműen a mi fölényünk jellemezte, de nem voltunk hatékonyak a kapu előtt. Bosszantó, hogy egyetlen emberelőnyös helyzetünket sem tudtuk kihasználni.”

ACS Corona Brassó

3-2 (2-1, 1-1, 0-0)

Miskolci Jegesmedvék

Mol Liga. Brassó. Játékvezetők: Csomortani Zs., Csata A., Trandafir M.
Polc (Fülöp R.) K Gyenes (Budai K.)
Wehrs, Nagy Cs., Bonar, Zsók, Virág Cs. 1 Láda B., Szirányi B., Szilágyi, Wéber, Sijka
Hietamaki, Laczkó A., Borsos, Péter R., Imecs 2 Hegyi Á., Atkinson, Saluga, Nagy G., Nagy K.
Dávid A., Veress, Bálint Zs., Fodor Cs., Basilidesz 3 Gőz, Orosz, Túróczy, Ritó, Rafaj
Mastaleriu, Molnár A., Lőrincz, Mihailescu, Péter Zs. 4 Dubek, Fodor Sz.
Kjell G. Lindqvist E Tim Kehler
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 08:11 Atkinson Nagy G.
1-1 16:12 Bonar Wehrs
2-1 17:33 PP Imecs Bonar Zsók
3-1 29:40 Péter R. Laczkó Hietamaki
3-2 32:34 Fodor Sz. Sijka Wéber
26 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 12

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum