Linzi napok a Fehérvárnál

   

Ki kell mondani: egyik mérkőzésen sem tettünk meg mindent a győzelemért. Kiss Dávid, a székesfehérvári juniorcsapat edzője mondta ez a klub hivatalos honlapján, majd így folytatta: “Ki lehet kapni, sok meccs van ? nem a vereség ténye a gond. Hanem az, ahogyan kikaptunk. Ha jól játszunk és vereséget szenvedünk, az a sport része. De ha nem adunk bele mindent, az nincs rendjén. Úgy gondolom, ilyen tekintetben jól jött ez a pofon ? észhez térít mindenkit, mielőtt elhiszi, hogy könnyű lesz ez a liga.”

Szombaton a Linzhez látogat ? vasárnap ugyanitt lépnek jégre a nagyok ?, másnap a Salzburgot fogadja a Fehérvár junior EBEL-csapata. Az U20-asok nagy győzelmekkel kezdték a szezont, de az utóbbi két meccsét elvesztették. “El kell ismerni, a múlt hétvégén nem voltunk a topon. Árnyalja a képet, hogy az Innsbruck öt EBEL-játékost nevezett ellenünk, miközben mi a fiataljainkat próbáltuk éppen ki.” Ugyanakkor mindemellett az is igaz, hogy végig szoros meccseket játszott a csapat, Innsbruckban az utolsó előtti percben kapott büntetőlövéssel, Salzburgban pedig csak büntetőkkel maradt alul.

Kocsis Ferenc hetek óta sérült, Sofron Ádám betegség miatt hiányzik. Az EBEL-keretből Varga Arnold csatlakozhat ezúttal.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum