Fel kell készülni a meglepetésre

   

A visszavágás vágyával lép jégre a HSC Csíkszereda a Miskolc ellen. A pénteki vendégek ugyanis emlékezetes csatában, éppen Csíkszeredában vívták ki a Mol Liga döntőjébe jutást a 2011/12-es idényben. A HSC Csíkszereda nem kezdte jól a szezont, de az utóbbi mérkőzéseken nagyon összekapta magát Timo Lahtinen csapata. A miskolciak eddig meglehetősen felemás arcukat mutatták, három magabiztos győzelem áll az egyik oldalon a két fővárosi csapat illetve a sérülésektől tizedelt Brassó ellen, a másik oldalon viszont a rendkívül egyértelmű dunaújvárosi vereség van.

“Nehezen indult a szezonunk – mondta blogunknak Timo Lahtinen, a csíkiak edzője –, sok hibával játszottunk, és ellenfeleink megbüntettek ezért bennünket. A dunaújvárosi mérkőzésünkön viszont fordult a kocka, az összeszedett játék mellett nekünk sikerült kihasználnunk ellenfelünk megingásait. Ez a győzelem visszahozott bennünket a küzdelembe. Az elmúlt időben teszteltem a sorainkat, rendszeresen négy sorral játszottunk, igyekeztem felmérni éles helyzetekben is, hogy kitől mire számíthatok a nehéz mérkőzéseken.

Tudom, hogy pénteki ellenfelünk ütött el bennünket a döntőtől tavaly, én azonban nem a revánsot látom ebben a mérkőzésben, hanem a feladatot. Igaz, én nem is voltam itt tavaly. Nem sokat tudok a Miskolcról, megnéztem egy-két meccsük felvételét, de más a videó és más az élő mérkőzés. Az biztos, hogy az első pillanattól kezdve éleseknek kell lennünk, ha nem így teszünk, könnyen hátrányba kerülhetünk. De ebben a ligában mindenkinek mindig fel kell készülnie a meglepetésekre. Minden játékosom egészséges, a legjobb összeállításunkban tudjuk kezdeni a mérkőzést.”

“Nagyon nehéz idegenbeli megmérettetés előtt állunk – mondta Tim Kehler, a miskolciak kanadai mestere. – Pénteki ellenfelünk rosszul kezdett, de aztán a Dunaújváros ellen, ahol nekünk komoly gondjaink voltak, megmutatták, hogy számolni kell velük. Szeretném, ha tovább javulna a csapat munkája, leginkább ezzel voltak gondjaink a Dab.Docler ellen. Az Újpest ellen már látszott egy kis javulás, de most a liga egyik legerősebb csapatához megyünk. Sajnos vannak sérültjeink, Popovics, Budai Roland és Miskolczy Márk nem tudott velünk jönni betegség és sérülés miatt. Velünk van viszont Sijka Dusan, aki talán végre bemutatkozhat a bajnokságban.”

Ide vonatkozó információ, hogy a Miskolc leigazolta Nagy Krisztiánt. Az 1994-ben született utánpótlás-válogatott csatár az elmúlt éveket a finn ifjúsági bajnokságban töltötte, a nyáron hazatért, az elmúlt hetekben a Patriot Budapestnél edzett. Pénteken minden bizonnyal be is mutatkozik új csapatában.

HSC Csíkszereda

18:00

Miskolci Jegesmedvék

Mol Liga. Csíkszereda, 2012. szeptember 21.
Kozuch (Ruczuj) K Budai K. (Gyenes)
Flinta, Góga, Novak, Hurtaj, Mihály E. 1 Láda B., Szirányi B., Szilágyi, Ritó, Wéber
Papp, Nagy I., Molnár Zsolt, Tranca, Bíró T. 2 Hegyi Á., Atkinson, Nagy G., Fodor Sz., Czuba
Kósa, Bors, Moldován, Szőcs, Molnár Zsombor 3 Gőz, Orosz, Dubek, Saluga, Rafaj
Péter L., Becze, Bálint A. 4 Nagy K., Sijka, Túróczy
Timo Lahtinen E Tim Kehler

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk