Fejmosás után arccal a javuló teljesítmény felé

   

A Sapa Fehérvár AV19 csütörtök reggel elutazott a pénteki EBEL-mérkőzés helyszínére. Dornbirnban a két pont megszerzése a cél. Változott az edzésmunka, módosultak a hátvédpárok és a harmadik sor szerkezete.A korai indulási időpont nem csoda, hiszen a svájci határnál fekvő kisvárosban játszik Kevin Primeau csapata. A Fehérvár a meccs után is Dornbirnban marad, majd a szombat délelőtti edzést követően utazik át a vasárnapi meccs helyszínére, Linzbe. Hosszú hétvége vár tehát Tokaji Viktorékra.

A Dornbirn az 5. fordulóban már a 4. hazai mérkőzését játssza, az eddigi hármat egyaránt a rendes játékidőben vesztette el. A Villach, a Linz és a Graz is nyerni tudott itt, az aktuális ellenfél egyetlen győzelmét Innsbruckban aratta, a ráadásban, így ugyanúgy két pontja van, mint a Fehérvárnak.

Az edzők 22 játékost vittek magukkal. Ezúttal Németh Attila és Sille Tamás sérülés miatt maradt ki. Előbbi hátizom-, utóbbi lábsérüléssel bajlódik, Sille teljes gyógyulásáig két hetet még várni kell. Tóth Adrián és Varga Arnold maradt ki a fiatalok közül, mindketten a junior EBEL-csapattal edzenek a héten, Varga játszik is az osztrák U20-as bajnokságban, ahol Tóth már nem léphet jégre.

A kezdő kapusról nem döntöttek még a szakvezetők, az előzetes terv szerint mindketten egy-egy meccset kapnak a hétvégén. Jelenleg az a valószínűbb, hogy Munro kezdi a sort.

Ezúttal is Énekes Lajos edzőtől érdeklődtünk a mérkőzés előtti tudnivalókról: “A sorokban minimális változásokat hajtottunk végre, elsősorban a hátvédpároknál és a harmadik sorban centerposzton. Horváth visszamegy az első sorba Tokaji mellé, míg Pratt párja Pozsgai lesz, Durcóé pedig Hetényi. A harmadik sorban annyit módosítunk, hogy Bailey bemegy centerezni, míg Sikorcin szélsőt játszik.

Próbálunk arra törekedni, hogy a mérkőzések azon szakaszaiban, amikor jobban megy nekünk a játék, hatékonyabbak legyünk. Az emberelőnyök kihasználásánál jobbak a mutatóink, mint a szezon elején, de ez nem azt jelenti, hogy jók a számok. 5 az 5 ellen pedig adósak vagyunk a góllövéssel.

Dornbirnban sokkal erősebb játékot kell nyújtanunk, mint legutóbb a Salzburg ellen az utolsó húsz percben. A vasárnapi mérkőzés bizonyosan nyomot hagyott legalább annyira a játékosokban is, mint bárki másban. Ha ezt az állapotot jól kezeljük, akkor ennek és az utóbbi napok eseményeinek motiváló hatásuk is lehet, sőt annak kell lenniük.

Változtattunk az edzésmunkán is, módosult az edzések menete és programja is. Az eredményesség érdekében konkrét elvárásokat fogalmaztunk meg. Mivel továbbra is prioritást élvez, hogy a fiatalok sokat legyenek jégen, igyekeznünk kell ezt is az eddigieknél eredményesebb formában megoldani.”

Dornbirn

19:15

Sapa Fehérvár AV19

EBEL. Dornbirn, 2012. szeptember 21. Játékvezetők: Fladenhofer, Fussi, Wallner, Zehenthofer.
 Desrochers (Enzenhofer) K Munro (Bálizs)
 Magnan-Grenier, D’Aversa, Aquino, Kozek, Bois 1 Horváth, Tokaji, Ladányi, Vas M., Sofron
 Henrich, Aarssen, Mitchell, MacMillan, Hecimovic 2 Pozsgai, Pratt, Mihály, Johansson, Banham
 Trummer, Slivnik, Glanznig, MacLean, Petrik 3 Hetényi P., Durco, Kovács Cs., Bailey, Sikorcin
 Fussenegger, Haussle, Putnik, Feichtner, Wilfan 4 Orbán, Magosi, Metcalfe, Benk, Hajós
 Dave MacQueen E Kevin Primeau

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum