A hokipatrióták Moszkvába mentek

   

Négy kőkemény MHL-mérkőzés vár Nemesékre, a csoport első két helyezettje következik. Tóth edző Szlovákiában nyilatkozott. Az Atlanti Mityiscsi nemcsak a listavezető, hanem a legjobb csapat emberelőnyben, amely hátrányban is kiemelkedő, vezeti a főcsoportunkat. Szerdán és csütörtökön látogat Moszkva külvárosába a Patriot. A hétvégén sem lesz könnyebb a fiúknak, a második MVD Balasiha ? azaz a Dinamo Moszkva juniorcsapata ? csak egy ponttal gyűjtött kevesebbet, mint az Atlanti. A négy magyar játékos közül egyedül Fekti Ádám nem utazott a csapattal, akinek az útlevele a szükséges fél évnél hamarabb jár le, így nem kapott vízumot. Nem elég, hogy a csütörtöki mérkőzésen fejbe lőtték koronggal, ami miatt pénteken nem játszhatta az edző, most egy ilyen probléma miatt marad ki négy meccsre. A Jégpalotában legközelebb szeptember 27-én játszik a Patriot.

A szlovák hokiportálok is foglalkoznak a Patriot Budapest MHL-es szereplésével. A hokejportal.sk Igor Tóth másodedzővel közölt interjút Hokipatrióta a Patriot Budapestnél címmel. Tóth elmondta, hogy a klub négy hónappal ezelőtt, júniusban vette fel vele a kapcsolatot. A szlovák szakember főleg a pozsonyi TF pedagógusaként ismert, de most gondos mérlegelés után úgy döntött, hogy a hoki más területén is kipróbálja magát, edzősködni fog. A klub ajánlatának elfogadását így indokolta: “Vonzott az MHL junior bajnokság színvonala, sok remek hokis játszik ott főleg Oroszországból, kihívás volt a felkészülés igényessége, és természetesen belső motivációm is volt. Ez a liga fokozatosan terjeszkedik, és kiváló lehetőségem van 20-21 éves játékosokkal dolgozni.”

Fotó: mfafoto

A klub működéséről így beszélt: “Nagyon rövid idő alatt alakult meg és formálódott. Ebben az időszakban egyszerre kellett megteremteni a feltételeket a felkészülésre, az elszállásolásra, az étkezésre. És természetesen kiválasztani úgy 60 játékosból azokat, akiknek a teljesítménye megfelelt az elvárásoknak. Cseh, szlovák, magyar és orosz bajnokságokból jövő hokisokról volt szó, akiknek abban az időben nem volt szerződésük. A klub és a játékosok is várhatóan fokozatosan alkalmazkodnak majd az MHL-hez, hozzászoknak a gyakori és hosszú utazásokhoz, a hokisokkal szembeni magasabb elvárásokhoz az edzéseken és a meccseken.”

A munkafeltételekkel kapcsolatban elmondta: “A felkészülés feltételei megfelelőek, átlagosnak mondanám, amilyeneket a jégcsarnok és környéke nyújtani tud. Két jégpályát használunk, plusz egy sportpályát, bemelegítő termet, konditermet és a közeli erdőben lévő terepet. Sőt azok a játékosok, akik nem utaznak el egy túrára, részt vehetnek a csarnokban készülő felnőtt csapat edzésein. A felkészülés elején hokisainknak napi 3-4 edzésük volt, öt szakember és edző foglalkozik velük.” Hozzátette, hogy ő maga ebben a szezonban teljes egészében az edzői munkára és csapatára összpontosít, a pozsonyi TF-en fizetés nélküli szabadságot vett ki.

Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen kapcsolat a KHL-ben szereplő pozsonyi Slovan és a Patriot között, így válaszolt: “Nincs semmilyen kapcsolat. Ami a Slovannal közös lesz, az legfeljebb az, hogy a két bajnokság majdnem ugyanazokat az országokat fedi le. Ránk is hosszú túrák, repülőutak várnak.” A játékoskerettel kapcsolatban hozzátette: “Úgy a keret 70 százalékát szlovák hokisok alkotják, de ez csak egy gyors becslés. Az igazat megvallva a csapatot nem aszerint raktuk össze, hogy ki honnan van, hanem hogy milyen játékos, és hogy szerződtethető-e. Egyszerűen így alakult.”

Arra a megjegyzésre, hogy érdekes a budapesti klub elnevezése, és hogy budapesti patriótának tartja-e magát, Tóth így reagált: “Hokipatrióta vagyok. Fiatal koromtól kezdve szeretem ezt a gyönyörű sportágat, és büszke vagyok arra, hogy most edzőként is foglalkozhatom vele. Megszereztük már az első győzelmünket is, a Jaroszlavlot vertük 3-1-re.” A cikk végül felsorolja a Patriot keretében szereplő szlovák hokisokat: 17-en vannak, 1 kapus, 4 védő, 12 csatár.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum