Miskolc?Brassó 6-0

   

Nem sokáig volt kérdéses, hogy a kivéreztetett Brassó ellen tud-e állni a miskolci rohamoknak. Nyolc kulcsjátékosa nélkül, nem egészen három sorral játszott a vendégcsapat, és a negyedik percben máris hátrányba került, amikor Hietamaki kiállítását nem tudta kivédekezni. A 14. percben a meccs embere, nagy Gergő szerezte a második gólt, ezen kívül még négy gólpasszt adott, csak az utolsó miskolci gólban nem volt benne a keze. A 30. percre már ötgólos volt a miskolci előny, ezután a tempó csökkent, a játék pontatlanabb lett, bár a hazai fölény megmaradt. A lefújás előtt a hazaiak megmutatták, hogy Nagy Gergő közreműködése nélkül is tudnak gólt lőni, Czuba és Orosz átadásából a meccs másik legjobbja, a 3+1-ig jutó Martin Saluga állította be a végeredményt.

fotó: Jezoviczky Máté

Tim Kehler, Miskolci Jegesmedvék: Az első harmad volt az eddigi legjobb, amit a csapat az irányításom alatt játszott, pont olyan volt, amilyennek terveztem. Keményen, agresszívan játszottunk, irányítottuk a játékot és szép gólokat lőttünk. A védekezésünk különösen a második harmadban volt kitűnő, hiszen ekkor több, mint négy percig kettős emberhátrányban voltunk, Budai pedig elképesztő teljesítményt nyújtott. Elégedett vagyok az emberelőnyös játékkal is. A mai teljesítményünkre lehet építeni.

Greg Lindqvist, Brassó: Ha úgy kezded el a mérkőzést, hogy hiányzik 8 játékosod, és úgy fejezed be, hogy már 10, akkor nem lehet esélyed szinte senki ellen. Két teljes sorunk hiányában ennyire voltunk képesek. Gratulálok a Miskolcnak, jól játszottak. Mi most hazamegyünk, és megpróbálunk néhány játékost meggyógyítani.

Miskolci Jegesmedvék

6-0 (3-0, 2-0, 1-0)

ACS Corona Brassó

Mol Liga. Miskolc, 1200 néző. Játékvezetők: Sós Z., Kormos, Nagy A.
Budai K. (Gyenes) K Polc (Fülöp R.)
Láda B., Szirányi B., Szilágyi, Popovics, Wéber 1 Wehrs, Nagy Cs., Borsos, Péter R., Bonar
Hegyi Á., Atkinson, Nagy G., Fodor Sz., Czuba 2 Hietamaki, Laczkó A., Basilidesz, Fodor Cs., Bálint Zs.
Gőz, Orosz, Dubek, Saluga, Rafaj 3 Mastaleriu, Mihailescu, Lőrincz, Péter
Miskolczi, Ritó, Túróczy 4
Tim Kehler E Kjell G. Lindqvist
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 03:09 PP Saluga Nagy G.
2-0 13:46 Nagy G. Popovics
3-0 19:04 PP Hegyi Saluga Nagy G.
4-0 25:05 Saluga Nagy G. Hegyi
5-0 27:39 PP Czuba Nagy G. Hegyi
6-0 55:07  PP2 Saluga Czuba Orosz
58 Kapura lövések száma 22
14 Kiállításpercek 18

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum