HC Nové Zámky?Újpest 7-1

   

Már megint a középső harmadban bukta el a mérkőzést az Újpest, ezúttal az Érsekújvár ellen. Gól nélküli első harmadot követően beindult a szlovák henger, és a 26. percre egy remekül sikerült két perces rohamnak köszönhetően már háromgólos volt a hazai előny. Ancsin János időt is kért, de ez sem segített. Nem egész nyolc perc múlva már 5-0 volt, kapuscsere következett, Hajeket Pleszkán váltotta. Egy percen belül őt is felavatták Stefánkáék, így 11 perc alatt 0-0-ból 6-0 lett. Három perc múlva kettős emberelőnyből Dömötör szépített, és ebben a játékrészben több gól már nem is esett. Az utolsó 20 percben az érekújváriak fölénye meddő volt, egyetlen gól született, ezt az 56. percben a negyedik soruk hozta össze. Úgy tűnik, az Újpest idén két harmadban tudja tartani a lépést ellenfeleivel, a középső 20 percek viszont általában nem sikerülnek.

Robert Spisák, HC Nové Zámky: Az első harmad után fel kellett emelnem a hangomat az öltözőben, mert nem korcsolyáztak eleget a játékosaim, és egyénileg akartak megoldani mindent, nem működött az összjáték. A második harmadban már jobban és többet mozogtunk korong nélkül is, javult az összjáték, és sikerült eldöntenünk a mérkőzést. Az utolsó 20 percre feljött az Újpest, sokkal nehezebben kerültünk helyzetbe. Nehéz és fontos mérkőzést nyertünk, lépésről lépésre haladunk tovább. A jövő mutatja meg, mire lehetünk képesek.

Ancsin János, Újpesti TE: Nagyon fiatal csapattal léptünk ma pályára. % sérültünk van, őket fiatalokkal pótoltuk. Négy ifijátékosunk volt ma, az átlagéletkorunk pedig 21 év körül van. Ennek ellenére nagyon jó első harmadot játszottunk, viszont a második harmadainkkal nagy baj van, ez már nem az első eset, amikor ebben a 20 percben ment el a meccsünk. Valamit csinálnunk kell ezzel.

HC Nové Zámky

7-1 (0-0, 6-1, 1-0)

Újpesti TE

Mol Liga. Érsekújvár, 335 néző.  Játékvezetők: Mayer., Scensny, Juhász
Zima (Beno) K Hajek (33:17-től Pleszkán)
Lehoczky, Hrudik, Uhnak, M. Stefánka, Caladi 1 Zalavári, Sommer, Kovács V., Pichler, Dömötör
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga 2 Bereczki, Garbacz, Jankovics, Szirányi D., Virág Cs.,
Král, Baron, Sumichrast, O. Stefánka, Barcák 3 Vecaj, Dorner, Pál Z., Farkas, Németh P.
Németh, Kukla, Tarnóczy, Puchovsky, Klobucnik 4 Kukucska, Frajka, Bata, Turbucz
Robert Spisák E Ancsin János, Fekti Bálint
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 23:57 Uhnák Caládi Lehoczky
2-0 24:58 Ruzicka Dobry Joanidis
3-0 25:39 Caladi Hrudik M. Stefánka
4-0 29:48 PP Ruzicka Dobry Sucharda
5-0 33:17 PP Dobry Ruzicka B. Varga
6-0 34:29 Uhnák M. Stefánka Caladi
6-1 37:41 PP2 Dömötör Virág Pichler
7-1 55:07 Klobucnik Tarnóczy Németh
32 Kapura lövések száma 22
30 Kiállításpercek 8

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum