Ferencváros?HSC 2-4

   

Sokáig jól tartotta magát a Fradi, de végül érvényesült a papírforma. Mindkét csapatnak nagyon kellettek a pontok, hiszen a Ferencváros még egyet sem szerzett az idei szezonban, a Csíkszereda pedig emberemlékezet óta nem kezdett ilyen rosszul. A 6. percben az utóbbi időben rendkívül gólerős Flinta szerzett vezetést a HSC-nek, miután emberelőnyből sikerült betalálnia. A 17. percben azonban egyenlített Roczanov Dezső, szintén emberelőnyből. A második harmadban aztán kétgólos vezetést szerzett a Csíkszereda, előbb Molnár volt eredményes a 26. percben, majd Tranca Dániel 38-ban. A harmadik harmadból mindössze 11 másodperc telt, amikor Pilcsik újra szorossá tette az eredményt, az ő találatával felzárkózott a Fradi 3-2-re. A kedélyeket végül Hurtaj hűtötte le, aki az 56. percben megszerezte csapata negyedik gólját, amivel a vártnál nehezebben ugyan, de megszerezte a 3 pontos a Szereda.

Ferencváros-ESMTK

2-4 (1-1, 0-2, 1-1)

HSC Csíkszereda

Mol Liga. Pesterzsébet, 250 néző. Játékvezetők: Babic V., Mizsák P., Bedő P.
Racko (Szőke) K Kozuch (Ruczuj)
Hoffmann, Hrajnoha, Pilcsik, Gergely Cs., Saliji 1 Flinta, Góga, Novak, Hurtaj, Szőcs
Erdélyi T., Győri, Dancsfalvi, Borbás, Horváth D. 2 Papp, Nagy I., Molnár Zsolt, Tranca, Mihály E.
Lencsés, Revák, Roczanov, Berta, Kiss G. 3 Bors, Kósa, Becze, Péter L., Bíró T.
Bontovics, Schellin, Hegyi D., Feil 4 Moldován, Gecse, Bálint A., Bíró O., Molnár Zsombor
Dobos Tamás E Timo Lahtinen
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 05:26 PP Flinta Novak Hurtaj
1-1 16:58 PP Roczanov Berta Lencsés
1-2 25:30 Molnár Zs. Tranca Bíró
1-3 37:21 Tranca Molnár
2-3 40:11 Pilcsik Hoffmann Saliji
2-4 55:30 Hurtaj Novak
30 Kapura lövések száma 38
20 Kiállításpercek 4

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum