Fehérvár?Salzburg 2-9

   

Nem sikerült a Znojmo elleni játékot megismételni a Salzburg ellen. Súlyos vereség a Pagé-tanítványoktól. Pedig nem indult rosszul a mérkőzés, hiszen a második harmad közepéig mindig sikerült egyenlíteni a Fehérvárnak. A 11. percben Heinrich szerzett vezetést a Salzburgnak, amire Banhamnek volt válasza a 18. percben emberelőnyből. 35 másodperccel a harmad vége előtt azonban visszavették a vezetést a salzburgiak, Di Benedetto volt eredményes. A második harmad felénél aztán újra Banham lőtt gólt, újra emberelőnyből. Két és fél perccel később azonban Pöck révén visszavették a vezetést a vendégek, így 2-3-as állással kezdték a csapatok a záró felvonást. Amiben sajnos összeesett a csapat. Már 11 másodperccel a korongbedobás után gól kapott Munro kapus, amit két előnyös és két emberhátrányos találat követett, amivel már 2-8 volt az eredmény. A végén egy újabb kiállítás alatt született gólból született meg a végeredmény, 2-9.

Sapa Fehérvár AV19

2-9 (1-2, 1-1, 0-6)

Red Bull Salzburg

EBEL. Székesfehérvár, 3500 néző. Játékvezetők: Smetana, Siegel, Zehenthofer
Munro (Bálizs) K Auld (Gracnar)
Tokaji, Pozsgai, Ladányi, Vas M., Sofron 1 Wesler, Tratting, Kristler, Bischofberger, Keller
Horváth, Pratt, Bailey, Johansson, Banham 2 Davison, Heinrich, Raffl, Di Benedetto, Latusa
Orbán, Durco, Kovács Cs., Sikorcin, Mihály 3 Lupaschuk, Glenn, Kinasewich, Duncan, Regier
Hajós, Hetényi P., Magosi, Metcalfe, Benk 4 Mühlstein, Pallestrang, M. Pöck, Puschnik, Grenier
Kevin Primeau E Pierre Pagé
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 10:14 Heinrich Davison
1-1 17:12 PP Banham Mihály Johansson
1-2 19:25 Di Benedetto Latusa Raffl
2-2 31:54 PP Banham Johansson
2-3 34:39 M. Pöck Wesler Kristler
2-4 40:11 Kinasewich Glenn
2-5 42:31 PP Glenn Di Benedetto
2-6 50:14 PP Glenn Di Benedetto
2-7 51:11 SH Lupaschuk Latusa Raffl
2-8 51:39 SH Duncan Grenier
2-9 58:04 Keller Puschnik Heinrich
21 Kapura lövések száma 52
23 Kiállításpercek 15

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum