Cortina vállalná a kapitányságot

   

Továbbra sincs döntés a németek szövetségikapitány-keresőjében. A jelöltek ? Hans Zach, az egyaránt svéd Bengt-Ake Gustafsson és Björn Kinding, a Straubing DEL-trénere, Dan Ratushny és Pat Cortina ? már kedden elbeszélgettek a DEB vezetőivel, de nem sikerült kiválasztani közülük a megfelelőt. Úgy tudni, Zachhal szemben nagy az ellenállás, Gustafsson túl drága lenne, így Cortina és Ratushny esélyei legalábbis nem rosszak.

“Nem kérdés, hogy érdekes feladat ? mondta a sport1.de portálnak Pat Cortina korábbi magyar kapitány. ? Voltak megbeszéléseink, mostantól már nem az én kezemben van a döntés. Most azonban nem a válogatottra gondolok, minden erőmmel az EHC München DEL-startjára összpontosítok.”

Az edzőkeresés egyre égetőbb feladat, hiába nyilatkozták a szövetségnél, hogy nem engedik sürgetni magukat. Kedden a válogatott ugyanis az osztrák szövetség 100 éves jubileumán lép jégre Ausztriában, és egyelőre még nem tudni, ki áll a cserepad mögött. Cortináék előtte vasárnap a Düsseldorfer EG ellen játszanak otthon a szezonnyitón.

A szövetség mindenesetre megkapta a klubtól a szükséges támogatást. “A válogatott a legfontosabb csapat Németországban, amit mindenkinek a lehetőségeihez mérten támogatnia kell” ? válaszolta Christian Winkler a bajor klub sportigazgatója arra a kérdésre, hogy adott esetben hozzájárulnának-e ahhoz, hogy a kanadai mester a München mellett a válogatottat is vezesse.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum