Érsekújvár?HSC 5-3

   

Az Érsekújvár a szezonban másodszor is legyőzte a HSC-t. Az első Szlovákiában rendezett Mol Liga meccs fordulatos volt, felváltva vezettek a csapatok, nagy szerep jutott a speciális egységeknek. A Csíkszereda a rossz szezonkezdet után Érsekújváron igyekezett javítani teljesítményén. Ennek ellenére a hazaiaknak mindössze 22 másodperc kellett a vezetés megszerzésére, a ponterős Uhnák volt eredményes. A Csíkszereda azonban a 8. percben egyenlített, ráadásul Moldován emberhátrányból talált be. Két és fél perccel később emberelőnyből ugyanez sikerült Gógának is, ezzel már 2-1-re vezettek a csíkszeredaiak. Beleerősített az Érsekújvár és a 13. percben Král 2-2-re módosította az állást, a frissen igazolt Sumichrast első meccsén megszerezte első pontját. A második harmadban kétgólos előnyt alakított ki az Érsekújvár, mindkétszer Dobry volt eredményes, előbb a 26., majd a 36. percben, utóbbi alkalommal emberelőnyből. A harmadik harmad újra szorosan indult, hiszen az idei szezont igen ponterősen kezdő Flinta értékesített egy áthúzódó emberelőnyt a 41. percben, ezzel feljött a HSC egy gólra. Öt perccel később azonban Dobry megszerezte harmadik gólját, ezzel 5-3-ra alakítva az állást. Később az eredmény nem változott, a 73 percnyi kiállítást hozó meccsen nyert az Érsekújvár. A HSC-ből Molnár Szabolcs végleges kiállítást kapott, vagyis kétmeccses eltiltás és fegyelmi tárgyalás vár rá.

Robert Spišák HC Nové Zámky: Jól kezdtünk, gyors gólt tudtunk szerezni és fölényben játszottunk. Több helyzetet kihagytunk és ezzel visszajött a HSC a meccsbe. Egyenlítettek és aztán a vezetést is megszerezték a mi nagy hibáink után. Sikerult visszatérni a saját játénkunkhoz és így újra mi felénk billenteni a mérleg nyelvét. A kétgólos vezetésünket aztán okos játékkal tertottk meg a meccs végéig.

Timo Lahtinen HSC Csíkszereda: Ma nagyon fegyelmezett csapat ellen játszottunk, mi vszont az összes hibát elkövettük, amit csak a jégkorongban meg lehet csinálni. Ellenfelünk pedig ügyesen kihasználta ezeket. Játékosaink nem korcsolyáztak, aminek az eredménye sok kiállítás lett a mi oldalunkon. Nagyon komolyan kell a HC Nové Zámky csapatával számolni a bajnokságban, nagyon jó, fegyelmezett csapat. Gratulálok a győzelemhez.

HC Nové Zámky

5-3 (2-2, 2-0, 1-1)

HSC Csíkszereda

Mol Liga. Érsekújvár, 355 néző. Játékvezető: Babic, Gangel, Moravec.
Zima (Beno) K Kozuch (Ruczuj)
Lehoczky, Hrudik, Uhnak, M. Stefánka, Caladi 1 Molnár Sz., Góga, Novak, Hurtaj, Mihály E.
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga 2 Papp, Nagy I., Molnár Zsolt, Tranca, Becze
Král, Baron, Sumichrast, O. Stefánka, Barcák 3 Flinta, Kósa, Molnár Zsombor, Szőcs, Moldován
Németh, Kukla, Tarnóczy, Puchovsky, Klobucnik 4 Gecse, Bors, Péter L., Bíró O., Bíró T.
Robert Spisák E Timo Lahtinen
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 00:22 Uhnák M. Stefanka Caladi
1-1 07:18 SH Moldován Szőcs
1-2 09:45 PP Góga Novak Mihály E.
2-2 12:19 PP Král Sumichrast Baron
3-2 25:38 Dobry Ruzicka
4-2 35:41 PP Dobry Ruzicka
4-3 40:32 PP Flinta Hurtak Novak
5-3 45:51 Dobry Ruzicka Varga
30 Kapura lövések száma 33
30 Kiállításpercek 43

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum