Egy magyarral indul az Elitserien

   

Hári János második szezonja következik. A Modo a Skelleftea otthonában kezd este hétkor. A eurohockey.com terjedelmes cikkben latolgatta a svéd élvonal esélyeit, ebből szemezgettünk nyájas olvasóink számára. Az írást kiegészítettük néhány Hári Jánossal és csapatával kapcsolatos hírrel. Az elmúlt néhány évhez hasonlóan izgalmas, nagyon kiegyenlített szezonra van kilátás. Több csapat is eséllyel pályázik a bajnoki címre. Az izgalmakat ugyanakkor az esetleges lockout nem fokozza majd, hiszen a klubok úgy döntöttek, NHL-játékosokkal csak teljes szezonra szóló szerződés köthető. Abban pedig a legtöbb tengerentúli szakértő egyetért, hogy ha lesz is lockout, a teljes idényt nem fogják törölni.

Kezdjük is rögtön Hári János klubjával, a Modóval, amely hagyományosan utánpótlás-nevelő központ. A csapat azonban az elmúlt években nem túl sikeres időszakát élte. Tavaly az amúgy is vékony keretüket sérülések tizedelték, így már a negyeddöntőben elvéreztek. Nem csoda hát, hogy idén hozzávetőleg 10 játékos érkezett a klubhoz, és jóval kevesebb fiatalnak biztosítanak játéklehetőséget. Éppen ezért a legnagyobb kérdés az ő esetükben az, hogy vajon sikerül-e csapatot építeni ennyi új játékosból, és hogy az új kapusduó (egyik tagja az EBEL-ből igazolt osztrák válogatott Starkbaum) elég stabilan tud-e teljesíteni.

Hári János a negyedik sorban kezdi a szezont, a felkészülés során is itt számított rá Samuelsson mester. A 20 éves szélső a tőle megszokott módon innen is eredményes volt az előszezonban: 7 meccsen 3 ponttal zárt. “Jól sikerült a felkészülésem, semmi nem zavarta ezt az időszakot. Hamarabb kezdtem az alapozást, mint egy éve, keményen dolgoztam. A formám is kezd már jobb lenni, mint augusztusban volt. Minden meccsen 100%-ot igyekszem nyújtani, és remélhetőleg így feljebb tudok kerülni a csapatban. A játékoskeretünk jobb, mint a tavalyi volt. Jelenleg négy évvel vagyok fiatalabb, mint a következő csatár a Modo keretében, szóval egy kis türelemre biztosan szükség lesz.” Hárinak igyekeznie is kell, mert két, első két sorba tartozó csatár még így is sérültlistán van, köztük a nyár legnagyobb igazolása, az olimpiai bajnok és csapatkapitány Samuel Pahlsson és Mattias Ritola. Bár előbbiről az a hír járja, hogy sérülése miatt szerencsétlen esetben akár az egész szezont is kihagyhatja.

A Brynas a címvédő, és bár lehet esélye megvédeni azt, idén nem számít favoritnak, hiszen olyan meghatározó játékosai távoztak Észak-Amerikába, mint Jakob Silfverberg (Ottawa Senators) vagy a kapus Niklas Svedberg (Providence Bruins, AHL). Helyükre érkezett Sebastian Enterfeldt és Johan Harju a Luleából, vagy Andreas Thuresson és Dennis Persson, akik pár éves AHL-es kitérő után igazolnak vissza Svédországba (Thuresson 10 meccs erejéig az NHL-ben is szerepet kapott). Az új kapus Robin Rahm, aki doppingvétség miatti kétéves eltiltás után tér vissza. A Brynas hét European Trophy-meccséből négyet megnyert.

Sokkal jobban rajtolt a European Trophy sorozatában a Lulea, amely hét meccset nyert zsinórban. A csapat tavaly megnyerte ugyan az alapszakaszt, a negyeddöntőben azonban elbukott. A Luleának már egy éve is kiváló védelme volt, amit erre a szezonra sikerült egyben tartani, a hét ET-meccsen mindössze 11 gólt kaptak. A nyáron 10 játékos érkezett, közülük a legnevesebbek Linus Klasen, Karl Fabricius és Kim Hirschovits.

Szintén jól szerepelt a ET-ban a HV71, amely hét meccséből hatot megnyert, ráadásul 27-9-es gólaránnyal. A 9 kapott gól azért is figyelmet érdemlő, mivel a keretben mindössze hét védő található. Az előszezonban a legponterősebb játékos az újonnan igazolt Rhett Rakhsahni volt, aki 5 meccsen 10 pontot termelt. Az iráni származású fiatal játékos az NHL-t is megjárta. A tavalyi csalódást keltő szezon után, amikor a negyeddöntőben elbuktak, a klub nagy várakozásokkal tekint az új szezon elé.

A Skelleftea, amelynek otthonában Háriék kezdenek, a legutóbbi két évben a bajnoki döntőben vérzett el, idén tehát végre szeretnék feltenni a pontot az i-re. A klub híres arról, hogy rengeteg fiatal tehetséget termel, legnagyobb részük azonban az NHL-be igazolt. A játékospiacon nagyon passzívak voltak, mindössze egyetlenegy játékost, az amerikai Ryan Vescét hozták, a KHL-ből. Ez igen meglepő lehet egy olyan korszakban, amikor nem ritka, hogy két szezon között a játékosállomány fele kicserélődik. A Skelleftea ehelyett megtartotta kulcsjátékosait, mint például a házi gólkirály Bud Hollowayt. Emellett, mint minden évben, az idei szezonban is várható, hogy néhány fiatal tehetség berobban az élvonalba. A felkészülés során lejátszott nyolc meccsből ötöt nyertek meg.

A tavalyi év meglepetéscsapata az AIK, amely bejutott az elődöntőbe. Az új szezon egyik legnagyobb kérdése, hogy sikerül-e nekik megismételni ezt a bravúrt a kiváló kapus, Viktor Fasth nélkül, aki az Anaheimbe igazolt a nyáron. A gondokat tovább tetézi, hogy szintén elhagyta a klubot a liga kanadai táblázatának vezetője és asszisztkirálya, Robert Rosén, valamint a klub házi kanadai táblázatának második helyezettje, Richard Gynge. A kapusposztra Daniel Larsson érkezett, aki tavaly a HV71-et erősítette, míg csatárposztra Esa Pirnest az NLA-ból és Björn Melint az SM-liigából igazolták. Nagy kérdés, hogy tudják-e helyettesíteni a távozókat. Az AIK számos fontos győzelemmel kezdte a felkészülési meccseket, de az utolsó hét mérkőzésből mindössze kettőt nyert meg.

Míg az AIK a nagy meglepetése, addig a Linköping a nagy csalódása volt a tavalyi szezonnak, miután még a rájátszásról is lemaradt. Számos játékos elhagyta a klubot, igazán nagy igazolások azonban nem érkeztek, így erősen kérdéses, hogy felül tudják-e múlni a tavalyi teljesítményüket. Az érkezők közül az egyik legnagyobb név Mattias Weinhandl, aki oroszországi légióskodás után tér haza. A kapuban Andreas Andersson kezd, aki tavaly csak második számú kapus volt a HV71-nél. A Linköping nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott a felkészülési mérkőzések során, talán ez várható tőle a szezonban is.

A Frölunda is komoly veszteségekkel zárta a nyarat, eligazolt mindkét kapus és a házi pontlista második és harmadik helyezett csatára. A két új kapuvédő Julius Hudacek és a dán válogatott Patrick Galbraith. Csatárposztra Dick Axelsson és Fabian Brunnström érkezett, a kérdés esetükben is ugyanaz: képesek-e pótolni a távozókat. A Frölunda kerete összességében azonban így is erősnek tűnik, ráadásul legjobb csatáruk, Mathis Olimb maradt a csapatnál. A Frölunda hét ET-mérkőzésen háromszor tudott győzni.

A Färjestad tavaly az elődöntőbe jutott, és meg tudta tartani legtöbb kulcsjátékosát. Az elmúlt szezonban a legnagyobb gondja az volt, hogy csak egyetlen játékosa jutott 30 pont fölé (Mikael Johansson). Ebben lehet a klub segítségére az NCAA-ből igazolt Jack Connolly, aki az előszezonban lejátszott hét ET-mérkőzésen 11 pontot szerzett. A Färjestadra jellemző, hogy mindig győzni akar és mindig versenyben van a bajnoki címért, de nem biztos, hogy az idei kerete elég erős lesz hozzá.

A Växjö tavaly jutott fel az Elitserienbe, és rögtön el is jutott a playoffig. Legnagyobb sztárjuk, a Stanley-kupa győztes kapus Martin Gerber elhagyta a csapatot, helyére Fredrik Norrena érkezett, esetében azonban kérdéses, hogy nem túl idős-e már a közel negyvenéves játékos az Elitserien szintjéhez. Ráadásul a második számú kapus, Mattias Modig elég fiatal, a kettejük között lévő korkülönbség 14 év. A Växjö két kulcsfontosságú játékosát veszítette el tavalyhoz képest, de érkezett a már említett pontkirály, Robert Rosén és Petr Vampola, akik remekül kiegészíthetik a tavalyi házi pontkirály Brad Morant. Az előkészületi meccseken vegyes eredményeket értek el, de minden elitserienes ellenfelüket legyőzték.

A Timra tavaly az utolsó helyen zárt, és sok jel mutat arra, hogy idén sem tudnak előrébb lépni. Néhány kivételtől eltekintve a csapatot keményen dolgozó, de ismeretlen játékosok alkotják. A klub is leginkább abban bízhat, hogy csapatként tudnak majd idén többet nyújtani, mint egy éve. Matt Murley és Fredrik Bremberg, akik az egyetlen valamirevaló támadópotenciált jelentették a csapatban, eligazoltak, helyükre egyedül Niklas Nordgren érkezett említésre méltó játékosként. Rajta kívül az segítheti a legtöbbet, ha felépül sérüléséből a 2012-es junior világbajnokság gólkirálya, Max Friberg. A védelem az AHL-ből érkező Sebastian Erixonnal erősödött. A kapusposzton várható teljesítménnyel kapcsolatban azonban egyelőre markáns kérdőjelek mutatkoznak.

Az elmúlt szezon másik meglepetését a Rögle szállította, aki a feljutásért/bentmaradásért vívott csatában meg tudta verni a Djurgardent, amely így idén az Allsvenskanba kényszerült. Az Elitserien újoncaként számos nagy nevet sikerült leigazolniuk, így Martin Gerbert, az NHL-es és KHL-es múlttal egyaránt rendelkező finn védőt, Lasse Kukkonent, az Elitserienben tavaly ponterős kanadai Mike Igguldent és a Rigából egy svéd csatárt, Fredrik Wargot. A szurkolók és szakemberek szintén nagy várakozásokkal tekintenek a 19 esztendős Thomas Spelling teljesítmény elé. Összességében azonban a Rögle kerete vékonynak látszik, különösen a védelem, amely mindössze hét profi játékosból áll. Erre utal a felkészülési időszak mérlege is, ahol 2 győzelem és 2 döntetlen mellett 5 meccset vesztett el a csapat.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk