Nyerhető meccset bukott a Fehérvár

   

Öt az öt ellen nemhogy egyenlőek voltunk, de erősebbnek tűntünk a Vienna Capitalsnél. A négy gól videón.“Jók lehettünk volna a bécsi meccsen, de túl sokat voltunk emberhátrányban ? mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője a vasárnapi mérkőzést követően. ? Ez volt az egyetlen oka annak, hogy vasárnap nem nyertünk Bécsben. Öt az öt ellen nemhogy egyenlőek voltunk, de erősebbnek tűntünk a Vienna Capitalsnél. Jóval meggyőzőbb volt a játékunk, mint a Medvescak elleni nyitómeccsen. Lőttünk egy emberelőnyös gólt is, de a mérkőzés nagy részében az emberhátrányos védekezéssel kellett foglalkoznunk. Sokáig jól ment ez, de aztán jött egy-két hiba, és akkor már az addig fantasztikus teljesítménnyel a csapatot tartó Adam Munro sem tudott segíteni.

Lehetett volna fényesebb eredményt elérni, két kapuvasat lőttünk és megint kihagytunk egy üres kapus helyzetet. A játék miatt tehát nem aggódunk, de ez már a második vereségünk volt, ez nem esik jól sem az edzőknek, sem a játékosoknak, sem a szurkolóknak, tehát sürgősen változtatnunk kell ezen a tendencián. Nem sikerült a két pontot behúzni, ez ennyi kiállítással eleve nehéz, nagyon fárasztó meccsen vagyunk túl. Jelentős különbség mutatkozott a két csapat kapura lövési adatai között, de tudni kell, hogy az osztrák lövések több mint fele emberelőnyben esett.

Úgy éreztük, nyerhető meccs volt ez, az eredmény miatt mindenképpen, de a játék miatt nem kell szomorkodnunk. A négy sor játékosait ismét egész mérkőzésen tudtuk használni, még az emberhátrányban is voltak bent a negyedik sor tagjai védekezni.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum