Olyan edzőnk van, aki nem szeret veszíteni

   

A Mol Liga-újonc komoly szerepre vágyik. Szlovákia a liga harmadik országa. Új név, új szín, új mez, új csapat Érsekújváron.“A HC Nové Zámky egy új csapatot indít a Mol Ligában Ice Tigers néven, ezért új színeket választottunk ? mondta blogunknak Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky elnöke. ? A zöld-fehér szín megmarad a szlovák harmadosztályban, de a Mol Ligában piros-fekete-fehérben játszunk. Hosszú ideig a szlovák 1. ligában versenyeztünk, de a pénzügyi válság miatt az utóbbi időt a 2. ligában töltöttük. Tavasszal elterveztük, hogy újraépítjük a minőségi hokit Érsekújváron, és ehhez a Mol Liga-szereplés jelenti számunkra a jó utat. Köszönjük a lehetőséget minden résztvevőnek.

Ha azt kérdik tőlem, mi a célunk a ligában, egyértelműen azt mondom, nyerni akarunk. Robert Spisak személyében olyan edzőnk van, aki nem szeret veszíteni. Fiatal csapattal indulunk a szezonnak, de szerencsére sikerült megnyernünk több rutinos, meghatározó játékost, így velünk lesz például a Mol Ligából jól ismert Miroslav Stefanka is. Tudjuk, hogy az első év a tanulása, ezért azt gondolom, igazán komoly szerepet 2-4 év után várhatunk a csapattól. De ettől függetlenül már most is minden mérkőzésen a győzelem igényével megyünk a pályára.

Egyesületünk egy éve átvette az érsekújvári jégpálya üzemeltetését, kisebb felújítást már végeztünk is rajta, de egy kis türelmet kérünk, amíg sikerül alaposan felújítanunk a jégcsarnokunkat, mert 40 éve szinte alig nyúltak hozzá.”

A csapat játékoskerete nagyon bő, egyrészt maga az Érsekújvár is két felnőtt kerettel rendelkezik, amely a HK Nitrával kötött megállapodás értelmében a nyitraiak felől akár a felnőtt, akár a juniorcsapatból bővíthető. És természetesen az út nem egy, hanem kétirányú. Kapusaik, Zima és Beno a legjobbak közé tartoztak az előző szlovák másodosztályú idényben, sok segítséget várnak tőlük. A legdrágább jegy 3 euróba kerül, de sokfajta, köztük családi kedvezményt biztosítanak.

Odahaza a piros, idegenben a fehér felszerelést használják majd. A hazai mérkőzéseiket némileg korábban kezdik, mint az a ligában megszokott, 17 órakor. A felvidéki klub tervei szerint minden hazai mérkőzésről összefoglalót készít, amelyet a meccs végi interjúkkal együtt a hivatalos honlapján lehet majd megtekinteni. A csapat büszke arra, hogy Magyarországon is közvetítik majd a meccseit, először október 1-jén kerülnek a Digi Sport képernyőjére, amikor a Ferencvároshoz látogatnak.

“Éppen annál a csapatnál kezdjük a szezont, amely nagy elvárásokkal indul az idei szezonnak. A csíkszeredaiak a szezon előtt nyilatkoztak, hogy csak a végső győzelem jöhet szóba részükről célként. A csapatuk nagyot erősített a bajnokság előtt, és komoly lépéseket tettek a cél eléréséhez. Ezért mi nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi vár ránk a nagy esélyes pályáján. Lehet, hogy megmutatkozik, mire tudunk ezzel a fiatal csapatunkkal számolni. Az első két meccs sokat beleszólhat abba, hogy merre felé kell fordulnunk a munkánk tekintetében annak érdekében, hogy eredményesek legyünk a bajnokságban.”

Az Ice Tigers első öt mérkőzése a Mol Ligában:

Dátum Óra Ellenfél Helyszín
2012. 09. 07., péntek 19:00 HSC Csíkszereda idegenben
2012. 09. 09., vasárnap 19:00 Brassó idegenben
2012. 09. 14., péntek 17:00 HSC Csíkszereda otthon
2012. 09. 17., hétfő 17:00 UTE otthon
2012. 09. 21., péntek 17:00 Dab.Docler otthon


Az Ice Tigers játékoskerete (2012/13):

# Név Szül. év Nemz.
Kapusok:
3 Marek Váczlav 1991  SVK
33 Jakub Zima 1989  SVK
65 Jakub Beno 1988  SVK
Védők:
Dávid Árvay 1990 SVK
17 Martin Baron 1989 SVK
27 Jakub Hrudík 1991 SVK
23 Juraj Joanidis 1988 SVK
44 Martin Král 1990 SVK
71 Erik Lehocky 1992 SVK
11 Viktor Németh 1992 SVK
Peter Ordzovensky 1985 SVK
29 Denis Ozimák 1993 SVK
Matús Rais 1990 SVK
1 Andrej Sucharda 1993 SVK
Vojtkó Mátyás 1993 HUN
Támadók:
88 Rastislav Barcák 1988 SVK
Matej Bene 1992 SVK
83 Erik Caládi 1988 SVK
81 Lubos Dobry 1989 SVK
Tomás Fiala 1993 SVK
Maros Goga 1990 SVK
Hardi Márton 1994 HUN
Tomás Hrnka 1991 SVK
20 Peter Klobúcnik 1991 SVK
5 Martin Kukla 1992 SVK
Marek Maslonka 1987 SVK
21 Matús Púchovsky 1992 SVK
24 Lukás Ruzicka 1986 SVK
Martin Segla 1985 SVK
91 Tomás Spisák 1990 SVK
32 Miroslav Stefanka 1973 SVK
25 Ondrej Stefanka 1990 SVK
Martin Sumichrast 1991 SVK
22 Imrich Tarnóczy 1988 SVK
90 Martin Uhnák 1990 SVK
13 Branislav Varga 1989 SVK

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum