Nitra–Dab.Docler 8-4

   

Nyolc perc után már négy góllal vezettek Stümpelék. A világbajnok csatár három gólpasszt vállalt. Ekkor Lundh időt kért, még az első harmadban sikerült Hüffner góljával szépíteni, a negyedik gólt követő időkérés után kezdtük el felvenni a ritmust, ehhez nyilván kellett az is, hogy a szlovákok hátradőljenek. A második harmad elején viszont újra felpörögtek a nyitraiak, húsz másodperc alatt két gólt is lőttek, a hatodik gól után beállt Sevela. A záró játékrész elején előbb szimpla, majd kettős emberelőnyben is Azari váltotta gólra Galanisz passzát.

Ekkor a szlovákok zavarodtak össze, percekig beszorultak saját harmadukba, majd amikor kiszabadultak, megszerezték hetedik góljukat. Fél perccel a vége előtt beakadt egy szlovák bomba, végül pedig Somogyi állította be három másodperccel a dudaszót megelőzően a 8-4-es végeredményt. Ezennel mind a 7 Mol Liga-csapat befejezte a felkészülést, készek a pénteki rajtra.

1. sor: Kiss D., Lindgren; Galanisz, Azari, Peterdi
2. sor: Erdélyi, Tőkési; Szappanos, Pavuk, Gröschl
3. sor: Chvatal, Hüffner; Kiss Á., Somogyi, Virág
4. sor: Nagy R.; Papp V., Papp Cs., Szabados, Mestyán
Kapusok: Kiss T., 22:26-tól Sevela

Felkészülési mérkőzések:

augusztus 10., 19.00, Fehérvár–Miskolc (Székesfehérvár) 4-1
augusztus 10., 17.00, HKM Zvolen (SVK-1.)–Nové Zámky (Zólyom) 5-6 hu.
augusztus 10., 18.00, Brassó–HSC Csíkszereda (Brassó Kupa, Brassó) 3-2
augusztus 11., 16.30, Fehérvár U20–Patriot Budapest (Székesfehérvár) 3-3
augusztus 12., 17.00, Brassó–HSC Csíkszereda (Brassó Kupa, Brassó) 4-2
augusztus 13., 18.30, Nové Zámky–Patriot Budapest (Érsekújvár) 4-3
augusztus 14., 17.00, Nové Zámky–Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 5-1
augusztus 14., 18.00, Miskolc–Michalovce (SVK-2.) (Miskolc) 6-3
augusztus 14., 19.15, Fehérvár fehér–Fehérvár kék (Székesfehérvár) 4-1
augusztus 17., 17.30, HC Topolcany (SVK-2.)–Nové Zámky (Nagytapolcsány) 2-3
augusztus 21., 17.00, Nové Zámky–HC Topolcany (SVK-2.) (Érsekújvár) 2-4
augusztus 22., 17.00, MsHK Zilina (SVK-1.)–Fehérvár (Pöstyén) 3-6
augusztus 22., 18.00, HK Spišská Nová Ves–Miskolc. Szepességi Kupa, Igló (SVK) 4-2
augusztus 23., 15.00, Mhk 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)–Miskolc. Szepességi Kupa, Igló (SVK) 3-5
augusztus 23., 17.30, HK Trnava (SVK-2.)–Nové Zámky (Nagyszombat) 4-5 jegyzőkönyv
augusztus 24., 14.00, GKS Tichy (POL-1.)–Miskolc. Szepességi Kupa, Igló (SVK) 3-5
augusztus 24., 18.00, SHK Piestany (SVK-1.)–Fehérvár (Pöstyén) 1-1
augusztus 25., 17.00, HK Levice (SVK-3.)–Patriot (Léva) 1-10
augusztus 27., 18.00, Michalovce (SVK-2.)–Miskolc (Nagymihály) 7-8 bü.
augusztus 28., 17.00, HK Levice (SVK-3.)–Patriot (Léva) 1-8
augusztus 28., 17.00, Nové Zámky–Dab.Docler (Érsekújvár) 2-9
augusztus 29., 17.30, Dukla Trencín (SVK-1.)–Dab.Docler (Máriatölgyes) 12-1
augusztus 30., 17.00, HK36 Skalica–Fehérvár (Szakolca) 5-1
augusztus 30., 17.00, Patriot–Ferencváros (Jégpalota) 3-0
augusztus 30., 17.00, HK Levice (SVK-3.)–Újpest (Léva) 6-5 bü.
augusztus 31., 18.00, Dukla Senica (SVK-2.)–Nové Zámky (Szenice) 6-5
augusztus 31., 18.30, HSC Csíkszereda–HK Poprad (SVK-1.) 2-1 bü.
szeptember 1., 14.00, EHC Red Bull München (GER-1.)–HC Vitkovice Steel (CZE-1.) Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár) 3-1
szeptember 1., 17.30, Sapa Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár) 4-1
szeptember 1., 18.30, ASC Corona Brassó–HK Poprad 2-4
szeptember 2., 15.00, HC Vitkovice Steel_Olimpija Ljubljana  Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár), mérkőzés a 3. helyért 5-3
szeptember 2., 18.30, Sapa Fehérvár AV19–EHC Red Bull München Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna (Székesfehérvár), döntő 1-2 bü.
szeptember 2., 18.30, HSC Csíkszereda-ACS Corona Brassó 4-3 hu.
szeptember 3., 17.00, HK Trebisov (SVK-2.)–Miskolci Jegesmedvék 5-6
szeptember 4., 17.00, HK Levice (SVK-3.)–Újpest (Léva) 6-7 bü.
szeptember 4., 18.00, SHK Piestany (SVK-1.)–Dab.Docler (Pöstyén) 5-4 bü.
szeptember 5., 17.00, HK Nitra (SVK-1.)–Dab.Docler (Nyitra) 8-4

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 8-0ÉLŐ
EBEL 19:15 G99AVS 4-2ÉLŐ
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk