A München nyerte az Ifj. Ocskay Gábor-emléktornát

   

Negyedszerre már nem tudta itthon tartani a trófeát a Fehérvár. Pat Cortina csapata büntetőkkel győzött 2-1-re.

Mindkét csapat erejéből 1-1 gólra futotta hatvan perc alatt, így nem dőlt el a kupa sorsa a rendes játékidőben. A müncheniek az első harmad elején szereztek vezetést Ritter révén, amit Metcalfe egyenlített ki Magosi passzából a második húsz perc hajrájában. Ők a Dab.Doclerben is egy sorban játszottak két évvel ezelőtt. Az utolsó harmadban nem esett gól, csak pofonok csattantak Orbán és Kompon révén. Előbbi nagyon akart verekedni, és le is győzte ellenfelét. A csapatok nem játszottak hosszabbítást, egyből a büntetők következtek. Ladányi és Johansson kihagyta, Mihály belőtte magyar részről, míg a németek eggyel többször voltak eredményesek, a győztes találat Buchwieser nevéhez fűződik.

Ezzel először fordult elő a 2009 óta megrendezett torna történetében, hogy nem a Sapa Fehérvár AV19 nyeri az emléktornát. A München soraiban kiváló játékosok léptek jégre, elég csak Blake Sloan nevét idebiggyeszteni, aki 1999-ben Stanley-kupát nyert a Dallas Starsszal. Ugyanakkor mindenképpen intő jel, hogy az emberelőnyök kihasználása mit sem javult az előző szezonhoz képest, hat kétpercest hagytunk ki, s ebből volt egyperces kettős fór is. Az EBEL-szezon jövő pénteken kezdődik, akkor a Medvescak Zagreb látogat Székesfehérvárra.

Sapa Fehérvár AV19

1-2 (0-1, 1-0, 0-0, 0-0, 0-1)

EHC Red Bull München

Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna. Székesfehérvár, 2500 néző. Játékvezetők: Druga N., Varjú Á., Moravec M., Scensny S.
Bálizs (Munro) K Reimer (Steinhauer)
Durco, Pratt, Bailey, Mihály, Johansson 1 Sloan, Petermann, Adams, Kompon, Kathan
Horváth, Tokaji, Ladányi, Sofron, Vas M. 2 Ejdepalm, Ulmer, Sturm, Dibelka, Aubin
Pozsgai, Sille, Banham, Kovács Cs., Sikorcin 3 Cespiva, Ritter, Hinterstocker
Varga, Orbán, Hetényi, Metcalfe, Benk, Magosi, Tóth A. 4 Kavanagh, Ekbom, Wichert, Buchwieser, Mauer
Kevin Primeau E Pat Cortina
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 02:54 Ritter Hinterstocker Cespiva
1-1 36:59 Metcalfe Magosi
1-2 60:00 GWS Buchwieser
26 Kapura lövések száma 26
18 Kiállításpercek 26
Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 4., vasárnap
NHL 02:00 NSHPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk