Szlovéniában játszik a juniorválogatott

   

Tim Kehler megkezdte munkáját a magyar juniorválogatott edzőjeként. A Miskolcnál is dolgozó trénerrel az első meccs előtt beszélgettünk. A magyar juniorválogatott pénteken és szombaton Mariborban a házigazda Szlovéniával játszik.

– A miskolci felnőttek felkészítése mellett az U20-as válogatott szeptember végi edzőtáborát is irányítja, és a szlovén korosztályos válogatott elleni két mérkőzésen is a kispadon áll majd. Hogyan menedzselhetőek ezek a napok?

– A kérdés most valóban jó időben talált meg, mert a szakmai munka mellett éppen a junior-edzőtábor időtartamára csúszott be egy protokolláris rendezvény is. A borsodi csapat szponzorai és a városvezetés egy találkozó keretében megtisztelte a jégkorong-szakosztályunkat, és természetesen ezen a találkozón is részt vettem. Nem tagadom, az utóbbi napok valóban hektikusan telnek, de a város felnőtt csapatát jó kezekre bíztam, nyugodtan tudok koncentrálni az U20-as válogatottra. A távollétemben Egri Gergő gyakorol a játékosokkal, a játékosok elvégzik az egyeztetett feladatokat. A juniorcsapatnál is számíthatok a segítőimre, Tyler Dietrichre, Svasznek Bencére és Várady Csabára.

– Milyen állapotban érkeztek a játékosok a táborba?

– Az ilyenkor elvárható erőállapotban találtam a kerettagokat. A közel 40 fiatal többségében már hetekkel ezelőtt elkezdte a felkészülést, ennek megfelelően készen álltak a munkára.

– Találkozott rátermett vagy éppen kiemelkedő képességű játékosokkal?

– Nehezen tudnék ilyen rövid együtt töltött idő után bárkit is kiemelni. Az első keretszűkítés megvolt. Annyit mondhatok, hogy a mostani formájuk alapján az utazó srácok tűntek ki a többiek közül.

– A kétnapos együttlét alapján a játék mely elemei igénylik leginkább a fejlesztést annak érdekében, hogy a csapat a lehető legsikeresebben szerepeljen majd decemberben a világbajnokságon? Egyáltalán mire volt elég  ez a nem egészen két nap?

– Korai lenne még a teljes fejlesztésről nyilatkozni, de egy dolog már az elején feltűnő. A védő harmadban való csapatmozgás és a védő harmadból történő korongkihozatal tökéletesítésre szorul. Az edzőtársaimmal az éles mérkőzéseket követően vonjuk majd le a következtetéseket, ez alapján lehet majd kijelölni a fejlesztendő területeket. Az együtt eltöltött idő csak arra volt elég, hogy a látottak alapján kijelöljük azt a 22 játékost (2 kapus, 7 hátvéd és 13 csatár), akiket elsőként ki akarunk próbálni éles meccseken. Ezekkel a srácokkal az elképzelt játék egy-két alapelemét átbeszéltük, kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire tudják majd alkalmazni egy igen erősnek ígérkező csapattal szemben.

– Eltöltött már néhány hetet a miskolci csapattal, most két napot a juniorokkal. Az első benyomások alapján hogyan jellemezné a magyar játékosokat?

– Elsőre feltűnő a hokisok egyéni képzettsége. A botkezelés, a korongkezelés és az egy-egy elleni megoldások, főként a támadóharmadban, megfelelő színvonalúnak minősíthetők. Minden játékosban megvan a vágy a gólszerzésre, ami nekem, mint a támadóhokit kedvelő edzőnek, különösen tetszik. A kapura lövések erején és a korongmegjátszás gyorsaságán, a reakcióidő lerövidítésén azonban még van mit fejleszteni. Az Észak-Amerikából érkező szakemberek leginkább abban hozhatnak újat, hogy a megfelelő egyéni képességekkel megáldott játékosok csapatként tudjanak többet kihozni magukból. Úgy fogalmaznék, hogy a játékfilozófia az, amiben leginkább képesek vagyunk fejleszteni a már kialakult rendszeren. A csapatként való mozgás fontosságának a megértetése, azaz a siker csapatban történő kivívásának az elsődlegessége vezérelje a játékosokat. Fontos azonban, hogy a válogatottbeli pozícióért állandóan meg kelljen küzdeni, és a srácokban legyen meg a versengési vágy, mindenki akarjon mindig mindent megtenni a siker érdekében.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 
U18 17:40 AVSKMH 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 MISMAC 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk