Nyilas misi új ruhája

   

Miért nem készítünk végre egy híroldalt, talán ez volt a közel öt év alatt, amit a legtöbben kérdeztek tőlünk. Úgy érezzük – pontosabban: reméljük –, most jött el ennek az ideje.  2007. november 8-án ezzel a cikkel kezdődött a jegkorong.blog.hu története: Vagyunk kik, akarunk mit. Az utolsó mondatnak megfelelően menet közben sok minden eszünkbe jutott a kezdeti vállaláshoz képest. Legutóbb éppen az, hogy az eddigi formát szétcsapva alapítsunk honlapot.

Sokat építgettük, szerkesztgettük ezt a portált, az elmúlt hetekben már-már vele aludtunk, gondolta a fene, hogy ennyi feladat lesz vele. Reméljük, valami látszik törekvéseinkből már jelenleg is, ugyanakkor annyit mindenképpen el kell árulnunk, hogy közel sem a teljes verzióval indulunk neki új életünknek. Ennek a deficitnek egy része tervezett, másik része kevésbé, de hát az élet a legnagyobb rendező, s hol vagyunk mi attól, hogy felülírjuk a forgatókönyvet, amely még az utolsó napon is módosult.

A név és a látványelemek egy része a bloggal való folytonosságot erősíti, nyilas misi is velünk marad, folyamatosan figyel ránk. A Jégkorongblogot nem szeretnénk alaposan bemutatni, bízunk benne, hogy olvasóink hamarosan felfedezik, használatba veszik, élettel töltik meg. Gondolkodásunk középpontjába a funkcionalitást állítottuk, elsősorban nem a látványelemek gazdagságával kívánjuk megfogni a hozzánk látogatókat. Sőt azt is elárulhatjuk, szerettünk volna kifejezetten csúnya oldalt létrehozni, de fejlesztőnk megakadályozta ezt a törekvésünket. Amondóak vagyunk, ne bánják ezt.

Nem mehetünk el szó nélkül két fejlemény mellett. Talán azonnal szembetűnő, hogy a közel két éve megszüntetett hozzászólási lehetőséggel kapcsolatban változtattunk álláspontunkon, tehát újra lehet kommentelni. Ugyanakkor ahogy eddig is, ezután is az általunk szerkesztett tartalom részének tekintjük a hozzászólásokat – miként sajnos felhasználóink is –, és a nem ide illő szövegekkel kapcsolatban a korábban megszokott szigorral járunk el. Elcsépelt szófordulattal élve: nálunk a szólásszabadság a másik ember méltósága megsértésének a határáig tart. Ezen túl egy milliméterrel sem engedünk senkit. Bízunk olvasóink megértésében, és kérjük, segítsenek nekünk egy olyan organikus, jól működő közösség kialakításában, amilyen a blog első másfél-két évében létezett. A magunk részéről igyekszünk elkerülni azokat a hibákat, amelyek annak idején odáig vezettek, hogy be kellett szüntetnünk a kommentelést. Technikai jellegű toldalék: a kommentelés – továbbra is – regisztrációhoz kötött.

Egy másik nagy változás életünkben, hogy létszámunk gyarapodásával és a feladatok kötelezővé válásával hamarosan hirdetések jelennek meg oldalunkon. Bizonygathatnánk, hogy továbbra is amatőr státusú lelkes önkéntesekként készítjük a Jégkorongblogot, ami a legtöbb szempontból azért igaz is, de a szüzességünket e tekintetben mindenképpen elveszítjük. Még egy ilyen kis hírportált sem lehet szerelemből üzemeltetni, a minimálisnál azért mindenképpen több költségeket ki kell termelnünk a folyamatos fenntarthatóság érdekében. Ugyanakkor kedves olvasóinkat szeretnénk arról biztosítani, hogy a megtermelt javakat teljes egészében a híroldalunkra költjük, minden plusz bevétel a Jégkorongblog színvonal-emelkedését igyekszik elősegíteni vagy éppen garantálni.

Ahogy már utaltunk rá, sok mindenre lesz módunk ezután, amire eddig nem volt, reményeink szerint még annál is többre, mint amire most gondolni tudunk. Folyamatosan szeretnénk (még) jobbá alakítani a felületet, és eddigi működésünk alapján bízunk abban, hogy nem üres lózung, ha azt írjuk, ebben számítunk mindenkire, akinek ötlete, észrevétele, igénye van. Éppen ezért kérjük, jelezzék nekünk ezeket. Miként várjuk a visszajelzéseket a hibákról, hiszen ezt jobbító szándékként értékeljük, és örömmel vesszük. Ezeken túlmenően a továbbiakban olvasóink önkéntes segítségét is szívesen fogadjuk különböző területeken, de erről később számolunk be bővebben. Nem vagyunk kormány, nem kérhetünk 100 nap türelmet, de néhány hétig bízunk megértésükben, mert számunkra is új fejezet kezdődik ezekben a percekben.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
U20 17:40 VASSLL 
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18   KACAVS 
U18   ZNOMAC 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U18   EHLKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk