Levice?Patriot 1-8

   

Három napon belül másodszor meccselt Léván MHL-csapatunk, a Patriot Budapest. Az ellenfél a helyi felnőtt harmadosztályú HK Levice volt, a vége 8-1 lett a magyar csapat javára. A világ második legerősebb juniorbajnokságában, az MHL-ben induló budapesti bázisú együttes kedden Lévára látogatott, ahol előzőleg 10-1-re nyert. Ezúttal az elején jól tartotta magát a hazai csapat, az első harmadot csak 1-0-ra nyerte a Patriot (Bozik volt eredményes a 12. percben), azonban a második harmadban gyakorlatilag másfél perc leforgása ellen elintézte a meccset. Előbb Salka volt eredményes a 22. percben, majd 25.25-nél Bozik duplázott, 26.10-nél Priganc talált a kapuba, őt fél percen belül Piacka követte, 26.52-nél pedig Bozik már triplázásnál tartott. Ezt követően összesen még három gól esett: Kamzik duplázott a 31. és az 51. percben, míg a vendégek nem egészen másfél perccel a vége előtt tudtak szépíteni, a végeredmény 8-1 lett. A keretben ezúttal egy magyar, Fekti Ádám szerepelt, Vay, Nemes és Hardi R. a juniorválogatottal edzőtáborozott.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum